Mennyire fontos egy elnökválasztás? Nos, ez attól függ, melyik országról van szó. Észak-Macedóniában az elnökválasztásokon mintha kicsit mindig túltengés lett volna magasztos szavakból és a felfuvalkodott egókból. Az elnök a hadsereg főparancsnokaként 7 000 fős seregnek parancsol, de ez a pozíció többnyire szimbolikus jelentőséggel bír. Az elnök egyben az államfő is, nagyköveteket nevez ki, törvényeket szignóz és elnöki kegyelmet gyakorol. Mindezek ceremoniális feladatoknak tűnhetnek azok számára, akik nem követték az elmúlt években az észak-macedóniai politikát.

Gjorge Ivanovot 10 éve, 2009-ben választották Észak-Macedónia elnökévé a Nikola Gruevszki által vezetett VMRO DPMNE (Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja) jelöltjeként. Jelenleg második mandátumát tölti. A nagyjából ismeretlen politikatudós szerény háttérű, nem túl karakteres, csendes professzor benyomását keltette. És valóban nem zavart sok vizet. Ivanov elnök nem keltett feltűnést, amikor az akkori miniszterelnök Nikola Gruevszki rátette kezét az állam különböző területeire, a nagykövetek kinevezését sem akadályozta, a törvényeket zokszó nélkül aláírta.

Legnagyobb teljesítménye az Ivanov Vezetők Iskolája nevű nyári iskola létrehozása volt, ahol fiataloknak tartanak gyanúsan pártos fejtágítókat Ivanov „bölcs szavainak” kíséretében. Ilyen felejthetetlen gyöngyszem , hogy „az ésszerű kompromisszum az ésszerű kompromisszumban áll”, illetve hogy „semmi sem sikeresebb a sikernél”.

A 2015-ben robbant óriási, széleskörű korrupciót, választási manipulációt és vállalkozók megfélemlítését leleplező lehallgatási botrány azonban arról árulkodott, hogy Ivanov az uralkodó elit és Gruevszki előtt egyengette az utat.

Miután az illegálisan rögzített felvételeket az ellenzék nyilvánosságra hozta [mintegy 20 ezer állampolgár, újságíró, aktivista, ellenzéki vezető, üzletember, illetve miniszter és más hivatalnok telefonjait hallgatták le; a politikai válságról szóló interjúnkat itt olvashatod; a szerk.], Ivanov elnök úgy döntött, kegyelmet ad azoknak, akiket a felvétel által szolgáltatott bizonyíték miatt vádoltak meg.

A döntés hatalmas tüntetéseket hívott életre, amelyek a Színes Forradalom nevet kapták. Amikor a 2016 végi választást követően Gruevszki pártja nem tudott többséget alkotni az országgyűlésben, Ivanov nem adta meg erre a lehetőséget a második helyezett Zoran Zaev pártjának, a Macedón Szociáldemokrata Uniónak (MSzU). A válság 2018 áprilisában addig fokozódott, hogy a VDMRO támogatói megrohamozták a parlamentet, ezt követően Ivanov nemzetközi nyomás hatására megengedte Zaevnek a kormányalakítást. A parlament megrohamozása kapcsán folytatott törvényszéki vizsgálatok egyes tanúi szerint a terv részben arról szólt, hogy Ivanov elnöknek lehetősége legyen kihirdetni a szükségállapotot.

A kormányt alakító Zoran Zaev és Ivanov elnök kapcsolata enyhén szólva feszült volt. Számos diplomáciai pozíció maradt több mint egy éven keresztül betöltetlen, mert az elnök nem volt hajlandó Nikola Dimitrov külügyminiszter és a kormány jelöltjeit kinevezni. Ivanov emellett több törvényt és nemzetközi megállapodást sem volt hajlandó aláírni, egyebek mellett az ún. Prespa megegyezést, amely a Görögországgal folytatott 27 éves névvitát zárta volna le.

Amint Ivanov elnök mandátumának végéhez közeledünk, és Észak-Macedónia népe újra elnökválasztásra készül, fel kell tennünk a kérdést: megtanultuk a leckét?

Ha az elnökjelölti küzdelemre tekintünk, egy dolog tűnik biztosnak: a következő elnök egy egyetemi professzor lesz. (Az egyetemi professzorok iránti rajongás oka rejtély a szerző előtt.)

A jelenleg kormányzó szociáldemokraták Sztevo Pendarovszkit, egy szkopjei magánegyetem nemzetközi biztonsággal, külpolitikával és globalizációval foglalkozó oktatóját jelölte. Pendarovszki professzor a 2014-es elnökválasztáson is a szociáldemokraták jelöltje volt. A vereséget követően parlamenti székért indult, és az elmúlt másfél évben az ország NATO-kapcsolataiért felelt.

Az ellenzékbe szorult, jelenleg Hrisztian Mickovszki által vezetett VMRO DPMNE Gordana Sziljanovszkát indítja. Sziljanovszka professzor alkotmányjogot, politikai rendszereket és önkormányzatiságot oktat a Cirill és Metód Egyetemen, a főváros legnagyobb állami felsőoktatási intézményében. Siljanovska szolgált már tárca nélküli miniszterként egy korábbi kormányban, és részt vett törvényalkotási és szakmai bizottsági munkákban.

A harmadik, függetlenként induló, de a kisebb, albán-többségű pártok által támogatott jelölt Blerim Reka professzor. Ő nemzetközi kapcsolatokat, nemzetközi jogot és EU-s jogot tanít a Délkelet-Európai Egyetemen. Korábban Észak-Macedónia EU-nagyköveteként szolgált.

Nem túl meglepő módon, a jelöltek szívesen beszélnek arról, jogi képzettségük vagy retorikai pallérozottságuk miatt milyen tiszteletnek és megbecsülésnek örvendenek hallgatóik körében. Ebben azonban ki is merülnek a hasonlóságok. Az elnökjelölti viták megmutatták, hogy a jelöltek álláspontja számos kérdésben eltér, olyan kérdésekben, amelyekre elnökként hatásuk lenne, és olyanokban is, amelyek kívül esnek az elnök hatáskörén. Ugyanakkor ezzel a választói elképzelésekre játszanak rá, amelyekről a kutatások gyakran kimutatják, hogy jóval nagyobb hatalmat tulajdonítanak az elnöknek, mint amennyivel az rendelkezik.

A jogállamisággal kapcsolatos felfogás és a jogállamnak tulajdonított jelentőség visszatérő kérdései jelenleg is meghatározó témák, és bárki is nyeri a választást, ez a jövőben is így lesz. Ivanov elnök gyakorlatát követően, aki a törvényeket és az alkotmányt javaslatoknak tekintette, minden jelöltről úgy tűnik, a törvény pártján áll. A partállások szerint mélyen megosztott macedón társadalom képe azt mutatja, hogy a jelölteket állító pártokkal szemben mély bizalmatlanság uralkodik, amely nagyrészt a jelöltekre is átragad.

Pendarovszki professzort számos, a jelenlegi kormány politikáját érintő kérdésben érték támadások, például azért, mert a kormány úgy döntött, amnesztiát ad azoknak a VMRO-s képviselőknek, akik a Parlament áprilisi ostromában részt vettek.

A döntés mögött az a szándék húzódott, hogy a kormány kétharmados többséget biztosítson a Prespa-megegyezés és az ezzel összefüggő alkotmánymódosítás elfogadásához. A Prespa-párti közvélemény megosztott az amnesztia kapcsán: sokan szükséges kompromisszumnak tartják, míg mások a jobb jövőért folytatott küzdelem elárulásának.

Siljanovska professzor helyzete meglehetősen bonyolult. Noha ragaszkodik ahhoz, hogy párton kívüli, de párt által jelölt indulóként függetlennek tekintsék, elmulasztott ítéletet mondani a Gruevszki és kormánya által elkövetett bűncselekményekről. Szerinte jelölése annak bizonyítéka, hogy az őt jelölő párt jó útra lépett: az, hogy egy jobboldali párt, mely az Európai Néppárt társult tagja, őt, egy liberálist jelöl elnöknek, a haladás jele. Azt állította továbbá, hogy a jelölés elfogadásáért cserébe a kormányzat mérete csökkentésének ígéretét csikarta ki Mickovski pártelnöktől, amennyiben a párt sikerrel járna a következő választáson. Hiába a sok beszéd a hathatós jogállam fontosságáról, Siljanovska professzor továbbra is ignorálja az őt jelölő párt káros lépéseit.

Reka professzor pedig, úgy tűnik, peremre szorult egy lényegében kétszereplős választáson. Noha élvezi kisebb pártok támogatását, azoknak nincsen elég befolyásuk ahhoz, hogy a viták középpontjába állítsák. Reka professzort – aki mintha őszinte lenne az elnöki hatalom valós hatáskörével kapcsolatban – hamar bedarálták a nagy pártok. Jelöltsége felkeltette néhány kevésbé népes társadalmi csoport érdeklődését, de meglehetősen népszerűtlen, avagy ismeretlen a macedón etnikumúak körében. Az egyetlen albán etnikumú jelöltként valamennyi albán szavazót át fog hódítani a távolmaradók vagy a Pendarovszkival szimpatizálók táborából, de bizonyosan nem jelentős számút, lévén a legnagyobb albán párt, a Demokratikus Unió az Integrációért Pendarovszki mellé állt. Kampánya kísérletet tesz a probléma meghaladására, de kérdés, mennyit lehet tenni az ügy érdekében a kampány hátralévő részében.

A második kérdés, amiről a legtöbb szó esik, a Prespa-egyezség, amely 2017-ben született Görögországgal, és amely megnyitotta az utat Észak-Macedónia NATO-csatlakozása felé. Siljanovska professzor a VMRO álláspontját osztja, mely szerint az egyezség illegális, és sérti a macedón identitást. Mind az egyezség tartalmát, mind az elfogadás módját támadja, és megkérdőjelezi az egyezség szükségességét is. A VMRO DPMNE-t követve Siljanovska professzor sem tett konstruktív javaslatot a helyzet megoldására, és a régi jó balkáni hozzáálláshoz, az ésszerűtlen, utálatos és gyakran önsorsrontó makacssághoz („inat”) folyamodik.

Az elnökválasztás során akkor rendeznek második fordulót, ha az elsőben senki nem szerez abszolút többséget. Észak-Macedónia megosztottsága és a jelentős számú külföldön élő regisztrált, de szavazási szándékát eleddig nem jelző szavazó miatt a második forduló garantált. A két leginkább támogatott jelöltnek így további két hete lesz kampányolni és az üzeneteit eljuttatni azokhoz, akik az első fordulóban otthon maradtak, vagy a második fordulóig el nem jutó jelöltet támogattak.

Az április 21-én esedékes első forduló előtti kampányfinist mély megosztottság jellemezte a legfontosabb témákban. Miközben az ország nagyjából egyet ért abban, melyek a legfontosabb ügyek,

a fő kérdés az, hogy a következő elnök képes lesz-e arra, amire Ivanov elnök nem volt: hogy felülemelkedjen a szélsőséges megosztottságon, és békítő jellegű szerepet töltsön be, miközben kontrollálja és ellensúlyozza a végrehajtó hatalmat?

A válasz kulcsa talán annak a mélyebb értése, hogyan egyeztethető össze a megbékélés elősegítése és az ellensúlyozó-kontrolláló szerepkör.