Szerdán mutatták be a Toldi Moziban a Kilenc hónap háború című dokumentumfilmet, amely egy kárpátaljai magyar fiú és az őt hazaváró családja történetét meséli el az ukrán-orosz fegyveres konfliktus kitörése után nem sokkal, 2015-ben. A film világpremierjét tavaly augusztusban, a Szarajevói Filmfesztiválon tartották, ahol a dokumentumfilmes versenyprogramban elnyerte a zsűri különdíját, a tegnapi magyarországi premier után pedig már idehaza is megtekinthető a művészmozikban. A premieren mi is részt vettünk, ahol alkalmunk nyílt videóinterjút készíteni a film főszereplőivel és rendezőjével.
NE MARADJ LE AZ ÚJ VIDEÓINKRÓL! IRATKOZZ FEL A LENTI GOMBON, VAGY A LINKEN, A FELIRATKOZÁS GOMBRA KATTINTVA A YOUTUBE CSATORNÁNKRA!
Csuja László első dokumentumfilmjét eredetileg egész más témában készítette volna, kárpátaljai kutatásai során azonban több olyan családdal is kapcsolatba került, akik fiaikat várták haza a háborúból. Így találkozott Jani édesanyjával, Erzsivel is. Jani ekkor épp egy három hónapos katonai felkészítő táborban vett részt, mit sem sejtve arról, hogy hazaérkezésekor egy kamera fogadja majd. A család kis hezitálás után szívesen fogadta a stábot, sőt, Erzsi arról is mesélt nekünk, olyannyira bizalmas kapcsolat alakult ki köztük, hogy a nehéz időszakokban kifejezetten segített a jelenlétük, és a mai napig tartják a kapcsolatot.
A család a forgatás idején a legnagyobb magyar közösséggel rendelkező kárpátaljai városban, Beregszászban élt, a magyar-ukrán határtól 6 kilométerre. Janit ez a 6 kilométer választotta el attól, hogy ne kelljen civilként háborúba mennie. Ukrajnában több mint 250 000 férfit soroztak be, köztük sok magyar is megkapta a behívót, ám sokan elmenekültek előle.
Jani mérlegelt: inkább a frontot választotta, mint hogy éveket töltsön egy ukrán katonai börtönben.
A film egészen intim pillanatokba enged betekintést: láthatjuk, hogyan telt Jani bevonulás előtti utolsó estéje, hogyan búcsúztatja másnap reggel a vasútállomáson édesanyja és menyasszonya, és hogy hogyan telnek a mindennapok egymás hiányában. Míg a stáb Erzsivel maradt Beregszászon, Jani telefonnal készített videókat küldött haza a frontról. Utóbbi – ahogy azt a filmmel kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésen megtudtuk – ma már egy szörnyen veszélyes és tiltott dolog, a technológia fejlődésével ugyanis az orosz katonák képesek bemérni az éppen telefont használó katonák pontos helyzetét, és kilőni őket.
Vagyis a dokumentumfilm ma valószínűleg nem is készülhetne el ebben a formában, a mobiltelefonokat ugyanis már csak nagyon korlátozottan használhatják a katonák, így például a családjukkal is sokkal kevésbé tudják tartani a kapcsolatot, mint Jani a háború kezdeti szakaszában.
2018-ban egyébként nem Csuja László filmje volt az egyetlen, mobiltelefonnal felvett háborús dokumentumfilm: a német készítők keze munkáját dicsérő The War on My Phone a szíriai háború által szétszakított családok mindennapjaiba enged bepillantást.
Erre az időszakra az ukrán hadsereg felkészületlensége is jellemző volt egyébként: ahogy Jani első felvételein is látszik, hiányos felszerelésben – a fegyvereket leszámítva –, szinte védelem nélkül álltak a frontvonalban, de még matracot is maguknak vittek a besorozott katonák.
Ahogy arról Jani személyesen is mesélt nekünk, a hadseregtől kapott bakancs talpa levált, rendes golyóálló mellényt a családja keresett neki, hazautazásakor a vonatjegyet is a saját pénzéből kellett megvennie.
A fronton dokumentált hónapok elteltével aztán észrevehető, hogy a háború komolyodásával az ukrán félen harcoló katonák felszerelése is komolyodik – persze így is bőven elmaradva az oroszokétól.
Miközben odahaza Erzsi minden nap feszülten várja fia hívásait, és számolja a napokat, mikor találkozhatnak újra, Jani felvételeivel ott érezhetjük magunkat a fronton a lövészárokban, hallhatjuk a lövéseket, és láthatjuk azokat a helyzethez képest önfeledt pillanatokat, hogyan igyekeznek egymást szórakoztatni a katonák, elfeledtetni egymással és magukkal, hogy talán nem térnek haza mindannyian.
Csuja László rendező azt üzeni: észben kell tartanunk, hogy a háború bármikor, bárhol kitörhet, figyelnünk kell arra, hogy ne erősödjenek fel olyan folyamatok, amik ehhez a szörnyű kimenetelhez vezetnek.