1989. március 22-én kezdte meg munkáját az Ellenzéki Kerekasztal (EKA), amelynek tevékenysége a magyar jogi rendszerváltás folyamatát megkezdve és végül az állampárttal, az MSZMP-vel való megegyezésen keresztül 1989 október 23-án elvezetett a Harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásához.

A kerekasztal ötlete főleg konzervatív jogászoktól, a későbbi MDF magvát alkotó Független Jogász Fórumtól származott, közülük a legismertebb, később országgyűlési képviselővé is váló Kónya Imre volt, az, aki egy ilyen, a demokratikus ellenzék szervezeteit tömörítő kerekasztalt indítványozott. Kónya szerint erre akkor, abban a helyzetben azért volt szükség, mert

„előzetesen egyeztetett, egységes lépésekkel folyamatosan kell nyomást gyakorolni az intézményes hatalomra, annak érdekében, hogy a döntésekben a társadalom erőit ténylegesen bevonja.”

A céloknak megfelelően a kerekasztalt az akkor az MSZMP-vel szembehelyezkedő, formálódó politikai erők alapították, annak döntéseiben két-két delegálttal vettek részt.

Az alapító szervezetek a következők voltak:

• Bajcsy-Zsilinszky Társaság (BZST)
• Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz)
• Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP)
• Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (FSZDL) (megfigyelőként)
• Magyar Demokrata Fórum (MDF)
• Magyar Néppárt (MNP)
• Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP)
• Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ)
• Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

A listából feltűnő, hogy még kisebb politikai szervezetek, mint a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, vagy a Magyar Néppárt is tanácskozási joggal vettek benne részt, a hivatalos SZOT (Szakszervezetek Országos Tanácsa, később, demokratizálva Szakszervezetek Országos Koordinációs Tanácsa – SZOKT majd Magyar Szakszervezetek Országos szövetsége – MSZOSZ, ma Magyar Szakszervezetek Szövetsége – MASZSZ) ellenében formálódó FSZDL (Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, ma Liga Szakszervezetek Szövetsége) konföderáció itt még csak megfigyelő joggal rendelkezett, ami azt jelentette, hogy a végső döntésekben a szabad szakszervezetek nem vehettek részt.

Az Ellenzéki Kerekasztalról így megállapítható hogy elsődleges célja a politikai egység létrehozása volt, és az, hogy az MSZMP pártvezetősége ne tudja „leszalámizni” az egymástól merőben eltérő új pártokat úgy, hogy egyenként ül le velük tárgyalni.

Így a szervezet gyakorlatilag a demokratikus ellenzék és az 1990 utáni magyar politikai vezetőréteg közötti átmenetet biztosította. A tagszervezetek küldöttei határozták meg, miféle közjogi, bíráskodási, parlamentáris, de szociálpolitikai, lakhatási, kulturális irányelveket tartanak megfelelőnek az ország demokratikus átalakítása céljából.

A közösen elfogadott követelések, döntések képezték aztán alapját azoknak a tárgyalásoknak, amelyeket azután az EKA a Fejti György reformkommunista pártvezető által helyettes vezetőként ténylegesen irányított MSZMP-s tárgyalóbizottsággal folytatott, és amely meghatározta a békés átmenet rendjét biztosító háromoldalú tárgyalások (MSZMP – EKA- SZOT) menetrendjét, előkészítette az új párttörvényt és választási törvényt.

Komoly konfliktusra az MSZMP-vel való tárgyalások során csak egyszer került sor, amikor – máig ismeretlen konkrét indoklással, Fejti 1989 májusában megtagadta a munkahelyi pártalapszervezetek feloszlatását, és a pártvagyonról való részletes elszámolást, ezután az EKA tárgyalói elhagyták ezt az albizottságot, és a vagyoni ügyeket – ismert módon, zavarosan rendezték csak.

Győri Péter, későbbi SZDSZ-es szakpolitikus honlapján felidézte, a lakás- és szociálpolitikai szakjavaslatokat akkor Solt Ottília vezénylete alatt dolgozta ki a kerekasztal vonatkozó munkabizottsága, és itt próbáltak meg az elmúlt évek elavult, technokrata pártállami gyakorlatából életképes lakáspolitikát varázsolni – ennek azonban az MSZMP akkori hozáállása miatt még az alapjai is hiányozni látszottak:

„Nálam a tárgyalások vége felé sorra kerülő lakáspolitikai anyagok maradtak meg, mivel ezek tartoztak leginkább hozzám. Mind a témajavaslatokból, mind az egyéb dokumentumokból jól kivehető, hogy minden létezhető információt az egypárt és kormányzata birtokolt, a többiek ezektől szisztematikusan el voltak zárva. Ezért maguknak a hiteles információknak az átadása is a komoly követelések része volt. Az első oldal a kormány meglehetősen technokrata lakáspolitikai koncepcióját terjesztette elő, melyben meglepően sok ponton köszöntek vissza az előző évek koncepció-vitáiban általam képviselt javaslatok. Így is bőven volt megvitatni való.  De az ún. harmadik oldal lakáspolitikai javaslatai sem voltak kevésbé pragmatikusak.

[…] Az MSZMP oldal álláspontját az Országos Tervhivatalból Oszlányi Zsolt képviselte, de végül az oldaljavaslat egy igencsak lebutított skicc lett.”

Ma már az EKA tevékenységének megítélése a rendszerváltás folyamatát követő visszásságok és mítoszok miatt sem igen egyszerű, a 2000-es évek elején a MIÉP-es Csurka István saját lapjában felelevenítette a ”Rózsadombi paktum„ primitív legendaváltozatát is, amely szerint a teljes folyamatban a kerekasztal csak színjáték lett volna, és titkos erők már mindent előre eldöntöttek.

Az egyszerűbb és népszerűbb kritikák mellett az 1989-ben még a liberális-baloldali politikát folytató Fidesz színeiben ott ülő Orbán Viktor későbbi tanácsadója, az akkor még ugyancsak a liberális SZDSZ-ben tag Tellér Gyula jobboldali író már értelmiségibb színezetben vetette sokszor az EKA résztvevőinek szemére, hogy valójában egyfajta ”elitet„ és nem a népet, vagy a társadalmat képviselték az üléseken.

A viták ellenére azonban abban nagyjából mindenki egyetért, hogy harminc évvel ezelőtt, ezen a napon hosszú idő után végül a társadalomnak nem a pártállami elitbe tartozó erői– ha, amint fentebb a példából látjuk igen korlátozott módon is – valamiféle beleszólást kaptak az ország sorsának rendezésébe.

Az EKA ülései pedig a Vera & Donald Blinken Open Society Archive jóvoltából filmfelvételen szinte teljes egészében visszanézhetőek a Youtube-on, így az ő tevékenységüket óriási homály már bizonyosan nem övezheti.