A nemzeti ünnepeken Orbán elemében szokott lenni általában (tavaly főleg a fenyegetés és a fitymálás ment jól), idén azonban szokatlanul erőtlenre sikeredett a miniszterelnök beszéde.

Várható volt, hogy a közelgő európai parlamenti választás áll majd mondanivalójának fókuszában, ám kevéssé tűnt mozgósító erejűnek a beszéd, főként azért, mert Orbán elsősorban arra fókuszált, hogy Nyugat-Európa fejére olvassa bűneit.

Kezdésként újra megerősítette az ezeréves lengyel-magyar barátságot, és jelezte, hogy a jövőben a két ország szövetségének köszönhetően látványos, közép-európai felemelkedésre, sőt, reneszánszra készülhetünk.

Ezután fordult rá Nyugat-Európa bűneinek felsorolásába, és a keresztény kultúra veszélyeztetettségének ecsetelésébe, párhuzamot vonva 1848 és a jelenkor „birodalmai” között, amelyek nem tudták egykor sem legyőzni a magyart, és nem fogják ezután sem veszélyeztetni a népszuverenitásunkat.

„Az igazság az, hogy a magyaroknak joguk van a saját hazájukhoz, joguk van a saját magyar életükhöz, ahogyan a kedvük szerint való. Nem volt, nincs és nem lesz mégoly erős és agyafúrt birodalom sem, amely ezen változtatni tudna.”

Összességében a „meg kell állítani Európa hanyatlását” és az „új kezdetet akarunk” volt a beszéd fő mondanivalója, ám mivel elég sok töltelékrész is volt, amelyekben Orbán a „magyar néplélek” sajátosságait ecsetelte, eléggé elveszett a mondanivaló lényege.

Keményebben szólt oda a miniszterelnök a hanyatló Nyugatnak, figyelmeztetve őket arra, hogy ha a keresztény kultúrát elveszítjük, akkor egész Európát veszítjük el. Ezen az eufemisztikus megfogalmazáson túl azonban figyelemreméltóan kevés volt a migránsozás, Brüsszel pedig meg sem lett nevezve a beszédben (úgy látszik, valamennyit csak hatott Manfred Weber látogatása), viszont sokat hallottunk az „európai emberről” és annak szabadságáról.

Összességében a miniszterelnök felvázolta a Közép- és Nyugat-Európa közt feszülő ellentéteket, Magyarországot mint a keresztény kultúra védelmezőjét állítva be, szemben a liberális nyugat felelőtlenségével. Tétként egyenesen Európa jövőjét tette meg, ám mivel az EP-választásról nem sokat szólt, így nem biztos, hogy a megfelelő üzenetek mennek majd át a mozgósítandó híveknek.

Pláne nehéz a helyzet, amikor a Fidesz feje felett épp a Néppárt kísértete lebeg, Orbán pedig idehaza legalábbis igyekszik európai szinten is kemény vezetőként megjelenni, aki diktálja a feltételeket Európának, de közben látványosan igyekszik is határvonalakat húzni a lengyel-magyar tengely és a nyugati országok közé.

Csakhogy ez az üzenet nehezen egyeztethető össze a korábbi, kifejezetten Brüsszel-ellenes és migránsokkal riogató mondásokkal, amelyek jól láthatóan aktivizálták a Fidesz-szavazókat. Hogy a mostani beszéd, és az ezt követő EP-kampány mennyire lesz erre képes, az meg úgyis kiderül 10 hét múlva.