Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Iskola kerítésére festett horogkeresztet tüntettek el az ellenzéki képviselők Pestszentimrén

Ez a cikk több mint 5 éves.

Fontos és régóta húzódó ügy mellett sorakoztak fel az ellenzéki képviselők Pestszentimrén.

Mint kiderült, a 18. kerület egyik általános iskolájának kerítésén immár évek óta horogkereszt és nyilaskereszt van felfestve, amelyet körülbelül 2,5-3 évvel ezelőtt Kassai Dániel, a kerület önkormányzati képviselője vett észre. Akkor be is sétált az önkormányzathoz, és kérte, hogy tüntessék el az önkényuralmi jelképeket, azonban azok maradtak ott, ahol voltak.

Hozzá kell tenni: a felfestett horogkeresztek egy olyan területen vannak, ahol viszonylag sok ember sétál.

Múlt vasárnap, a holokauszt áldozatainak emléknapján Kassai ismét kiment a kerítéshez, amelyen továbbra is láthatóak voltak a felfestett horog- és nyilaskeresztek.

„Akkor ideiglenes megoldásként egy kartonpapírral takartam le a horogkeresztet, de ma már felkészülten tüntettük el azt a nyilaskereszttel és a Hitler által a II. világháború első napján újjáélesztett vaskereszttel együtt” – írta Kassai Facebook-oldalán.

 

Kassai ezért a mai napon Kunhalmi Ágnessel (MSZP), Ferencz Istvánnal (DK) és Komáromi Zoltánnal (Momentum) közösen lefestette a falat.

„Ez közös felelősségünk” – mondta Kassai, aki azt is kiemelte, hogy a kerületben 1944-ben a helyi zsidó lakosok közül mintegy 1100-1300 főt zártak gettókba, ahonnan Monorra, később Auschwitzba deportálták őket.

„Ezért is felháborító az, hogy ebben a kerületben ilyen jelképek vannak” – magyarázta a politikus.

Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő hozzátette: az iskolát, más intézményekhez hasonlóan évekkel ezelőtt államosították, ezért is elképesztő, hogy egy, az állam által fenntartott, a KLIK (azóta Klebelsberg Központ) alá tartozó intézmény oldalában ilyen jelképek lehetnek felfestve, és azokat senki sem távolítja el.

A szocialista országgyűlési képviselő a Mércének elmondta:

„A huszas-harmincas évek óta nem volt akkora államilag, központilag irányított zsidóellenes kampány, mint az elmúlt években zajló Soros-kampány.”

Kunhalmi szerint nem véletlen, hanem a kormány propagandahadjáratának köszönhető, hogy az antiszemitizmus európai viszonylatban hazánkban kiemelkedő, és az is, hogy az elmúlt években nőtt a zsidóellenesség hazánkban (2017-ben 37 antiszemita gyűlölet-bűncselekményt regisztráltak).

Komáromi Zoltán, a Momentum helyi elnöke arra is figyelmeztetett, hogy miközben a kormány az önkényuralmi jelképekre vonatkozó törvényt azonnal alkalmazza, ha számára fontos ügyekről van szó (emlékezzünk csak Lázár János és a Heineken esetére), addig egy ilyen helyzetben nem történik semmi.

Ferencz István, a DK önkormányzati képviselője szerint érthetetlen, hogy miért az ellenzéknek kell felhívnia a figyelmet erre a problémára, és különösen az, hogy a bejelentés után miért nem történt semmi.

„Történelemhamisítás, ami a szemünk előtt zajlik” – jegyezte meg a politikus.

Az ellenzéki politikusok végül maguk fogtak neki, és fehérre mázolták a falat, eltüntetve így az évek óta felfestett önkényuralmi jelképeket. A felvétel tanúsága szerint pár perc (és némi testmozgás, illetve anyagköltség) árán megvolt az egész.

Az akcióról készült videót a Lőrinci Magazin Facebook-oldalán, ide kattintva lehet megnézni.

És miközben Orbán Viktor rendszeresen találkozik és tárgyal Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, idehaza a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, Szakály Sándor a Magyar Hírlap hasábjain mentegeti a zsidótörvényeket, Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke antiszemita gyilkost méltat, a kormány évek óta, szisztematikusan igyekszik 70 évet kiradírozni a történelmünkből és újjáéleszteni a Horthy-kultuszt (és akkor a Megszállási emlékműről és a Hóman-szoborról még nem is beszéltünk).

De a tiltott önkényuralmi jelképeket nem sikerül lemosni.

Címlapkép: Kunhalmi Ágnes