Az alábbi szöveg január 19-én, szombaton, az eMigr@ns csoport szervezte tüntetésen, Stuttgartban elhangzott beszéd leirata:
Tisztelt honfitársaim, kedves migránsok!
Azért gyűltünk ma itt össze, hogy szolidaritásunkat fejezzük azokkal, akik ma Magyarországon a rabszolgatörvény és az önkény ellen tiltakoznak. Beszéljünk a saját felelősségünkről. Mit tehetünk a hazánkért egy másik országból?
Először is szögezzük le, hogy felelősök vagyunk azért, ami a hazánkban történik. Magyarok vagyunk, magyar állampolgárok, nem tehetünk úgy, mintha az országhatár átlépésével már nem érintene minket az, ami otthon folyik. Felelősséggel tartozunk egymásért, felelősséggel tartozunk azért, hogy Magyarországon társadalmi béke és demokrácia legyen, családunkért, barátainkért, ismerőseinkért és honfitársainkért. Nem utolsó sorban azért is, hogy legyen hová hazamennünk.
De mit tehetünk úgy, hogy nem élünk otthon? Mit tehetünk mi, Németországban élő magyarok?
Egy novemberi felmérés szerint a magyar népesség 71% a tévéből tájékozódik. A magyarok 54% néz rendszeresen híreket az állami adókon. Mindnyájan tudjuk, mi megy ezeken a csatornákon: migránsozás, sorosozás és hazug sikerpropaganda. Azért folytatják évente százmilliárdokból a Magyarországon nem létező bevándorlók elleni gyűlöletkampányt, hogy cserébe az emberek elfogadják a korrupt és dilettáns kormányzást, hogy ne a pusztuló iskolákról és kórházakról beszéljünk.
Eközben a magyarok mindössze 2 százaléka tájékozódik rendszeresen a nemzetközi sajtóból. Nekünk az lenne a legfontosabb feladatunk, hogy cáfoljuk a kormány propagandáját. Ne hagyjuk szó nélkül, ha migránsozást, sorosozást hallunk honfitársainktól, és nem csak az interneten. Ismerőseinktől és családtagjainktól se fogadjuk el.
Gondolom, titeket is faggattak már aggódva rokonok, ismerősök, hogy tényleg biztonságban vagytok Németországban, nem sok ott a migráns? De igen, nagyon sok a magyar például, mondjuk mindig.
Számunkra a bevándorlók és menekültek nem valami arctalan, fenyegető tömeg. Ők szomszédaink, gyerekeink óvodai és iskolatársai, barátai, a mi munkatársaink, főnökeink, eladók, taxisok, szakácsok, pincérek, mérnökök, tanárok, takarítók vagy politikusok. Röviden: embertársaink és az égvilágon semmi bajunk nincs egymással.
Konfliktusaink, ha vannak, csakúgy, mint otthon, egyes egyénekkel vannak. Együtt élünk itt németek, olaszok, spanyolok, lengyelek, szerbek, horvátok, albánok, törökök, szírek, magyarok és sorolhatnánk.
Bár sokan a fejünkhöz vágják, hogy mit szólunk bele, hogy mi már nem tudhatjuk, milyen Magyarországon élni, hogy nekünk könnyű nyugati bérekkel okoskodni, de mégis, pont azért, mert van összehasonlítási alapunk, mondjuk el, hogy nem, Magyarország nem teljesít jobban. Mondjuk el, hogy igenis lehet másképp.
Nekem minden alkalommal megszakad a szívem, amikor hazamegyek. Egyre mélyülő és egyre látványosabb a szakadék Magyarország és Nyugat-Európa, sőt mostanra már a keleti EU-s tagállamok többsége között is. Nemhogy Ausztria vagy Németország látszik elérhetetlennek, hanem már Szlovákia vagy Lengyelország is. Mi ezt pontosan látjuk, amikor hazamegyünk, nem kell statisztikákat olvasnunk.
Természetesen itt sincs minden rendben, itt sem könnyű megélni, itt is vannak súlyos társadalmi problémák, aggasztó jelenségek. Mégis, itt megtapasztaljuk, hogy elismerik a teljesítményt, hogy valós problémákról szólnak a társadalmi viták, hogy a kormány, az állam a tolerancia, a párbeszéd, a közösen kiérlelt megoldások szükségességét közvetíti, és nem gyűlöletet szít.
Itt megtapasztaljuk, hogy milyen, amikor nem alattvalókként, hanem egyenrangú, tiszteletet érdemlő polgárként kezelnek az intézmények. Itt vannak szociális jogaink.
Emeljük fel a szavunkat az összekacsintós beletőrődés, az úgyis így mennek a dolgok mindig, az ugyan már, hát mitől lenne jobb, a kijárom a tanácselnöknél mai napig élő, a változásnak nemhogy a lehetőségét, hanem az igényét is csírájában elfojtó mentalitás ellen. Mondjuk el, hogy igenis lehet másképp, és másképp kell, ha egy működő, fejlődni képes és szolidáris Magyarországon szeretnénk élni.
Azt se hagyjuk szó nélkül, ha itt Németországban hazánkról általánosító véleményeket hallunk! Mondjuk el, hogy bizony Orbánnal nagyon is elégedettek a német cégek, hiszen a magyar munkásokat minden védelemtől megfosztotta, bőkezű támogatásokban, adókedvezményekben részesülnek. A rabszolgatörvényt is multik, köztük német cégek kérték.
Mondjuk el, hogy bizony német politikusok felelőssége is, hogy a Fidesz a mai napig élvezi a legnagyobb és legfontosabb európai párt, az Európai Néppárt védelmét.
Mondjuk el, hogy a német kormány mindig illedelmesen félrenéz, amikor Orbán újabb és újabb jogokat vesz el a magyaroktól. Mondjuk el, hogy hagyják neki, hogy az európai adófizetők pénzén hízzanak családtagjai és üzletfelei, engedik, hogy EU-s forrásokból tartsa fenn rendszerét. Hiszen cserébe minden fontos kérdésben megbízhatóan szállítja az Európai Parlamentben és az Európai Tanácsban a szavazatokat.
Van még három fontos eszköz, amivel segíthetjük egy szabad és demokratikus Magyarország megteremtését.
Támogassuk a megmaradt független médiát! Mindenki lehetőségei, ízlése és világnézete szerint támogasson legalább egy független szerkesztőséget akár csak havi 10-20 euróval. A független médiának nem járnak állami milliárdok. Újságíróikat fenyegetik, kérdéseikre nem válaszolnak, kitiltják őket az Országgyűlésből, kormányzati rendezvényekről, sajtótájékoztatókról. A támogatásunk nélkül nem tudnak már középtávon sem fennmaradni. Ne hagyjuk, hogy minden lapot Habony Árpád szerkesszen!
Támogassuk azokat az ellenzéki pártokat, amelyektől a rezsim mondvacsinált indokokkal megvonta a nekik járó állami támogatást! Ne hagyjuk, hogy ellehetetlenítsék a még megmaradt parlamenti ellenzéket!
És természetesen, regisztráljunk és vegyünk részt minden választáson! Bár a kormány mindent megtesz, hogy távol tartsa a választásoktól azokat, akiknek van magyarországi lakcímük, de külföldön dolgoznak, mi ne hagyjuk magunkat! Akik távol laknak a legközelebbi konzulátustól vagy nagykövetségtől, fogjanak össze. Ne hagyjuk magunkat alapvető állampolgári jogunktól megfosztani!
Ne hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk a hazánkat!
