Magyarországon zsarnokság van.

Zsarnokság van a „rabszolgatörvényben”, a munka törvénykönyvében és a sztrájktörvényben.

Zsarnokság van a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségekben: az ápolók, a pedagógusok és a szociális munkások éhbérében; az egykulcsos adóban és minden, a gazdagoknak újraosztott százmilliárdban; a kényszerközmunkában és a 22800 forintos munkanélküli segélyben; az iskolai elkülönítésben: a cigány magyar diákok tisztességes oktatástól való megfosztásában; és zsarnokság van az elhelyezés nélküli kilakoltatásokban, a fűtetlen lakásokban és a kihűléses halálban.

A zsarnokság ma – ma még – súlyos túlerőben van. Ez a túlerő azonban nem szabad, hogy eltántorítson bennünket.

Talán nem volt túlerőben a magát szocialistának hazudó Kádár-rezsim a demokratikus ellenzékkel szemben?

Talán nem volt túlerőben a zsarnokság 1956-ban?

És kicsoda Kósa Lajos, Polt Péter, Rogán Antal vagy Mészáros Lőrinc a szovjet hadsereghez képest?

Számot vetni ezzel az átmeneti túlerővel nem gyengeség, hanem előfeltétele annak, hogy felülkerekedjünk rajta: hogy képessé váljunk rá, hogy kivívjuk az egyenlőséget és a szabadságot.

Ellenhatalmat kell építenünk.

Olyan szervezetekre, mozgalmakra van szükség, amelyek a tüntetéshullámok között is kitartóan és szorgosan küzdenek a zsarnokság és az igazságtalanság ellen. Olyan szakszervezetekre, amelyek elég bátrak és erősek ahhoz, hogy szembeszálljanak a kormányzat felülről vívott osztályharcával.

Olyan közös terekre, ahol megismerhetjük a hatalom természetét, és megtanulhatjuk, hogyan tudunk hatásosan küzdeni ellene. Olyan közösségekre, amelyek kicsiben már megvalósítják azt az egyenlőséget és szolidaritást, amiért nagyban küzdenek.

A rasszizmus és az idegengyűlölet a zsarnokság, az Orbán-rezsim fontos tartóoszlopai.

Ezért aztán bárki, aki engedményt tesz annak az ordas nagy hazugságnak, hogy társadalmunk jólétét nem a kormányzat zsarnoki, népellenes politikája, hanem a más bőrszínűek – a menekültek, a muszlimok, egy zsidó öregúr vagy éppen a cigány magyarok – veszélyeztetik, az ennyiben akaratlanul is az Orbán-rezsimet szolgálja.

Ezzel szemben minden egyes ember, aki átlát a rasszista, idegengyűlölő uszításon, már magában is egyszemélyes ellenhatalom a zsarnoksággal szemben.

A feladat nem kevesebb, mint hogy előkészítsünk egy új magyar köztársaságot!

Egy olyan köztársaságot, amely mindannyiunké: amelyben az állampolgárokat a jogállam és a szabadságjogok védik az állami önkénytől, és amely megvédi az embereket, a környezetet és a kultúrát a piac egyeduralmától; amely mindenki számára biztosítja az emberhez méltó élet feltételeit; és ahol a nemzet nem faji, hanem erkölcsi kategória: felelősség, nem pedig felmentés a kirekesztésre és a gyűlöletre, hogy – amint Vörösmarty Mihály írta:

a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.

Éljen a polgári engedetlenség, éljen a sztrájk!

Éljen a köztársaság!

A szöveg 2019. január 5-én a „rabszolgatörvény” elleni tüntetésen hangzott el: