Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tízezrek tüntettek Szerbiában a kormány ellen, még Orbánnak is üzentek

Ez a cikk 6 éves.

A szervezők szerint 35-40 ezres tömeg tüntetett ma Szerbia miniszterelnöke, Aleksandar Vučić és kormánya ellen. A tömeg ma délután először az erőteljesen Vučić-párti RTS állami televízió székhelyéhez, majd onnan a kormányzati épületekhez vonult Belgrádban.

A mai volt a harmadik tüntetés, ezelőtt egy héttel, december 9-én azért vonultak utcára a tüntetők, mert Borko Stefanović vezető ellenzéki politikust november 23-án Kruševac városában egy gyűlésre menet ismeretlen elkövetők megverték. Pártszövetsége arra gyanakszik, hogy a Vučić vezette SNS bérelhette fel a támadóit.

Vučić érezhetően nem vette komolyan az első megmozdulást: azt mondta, akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak az utcákra, ami nagyjából Szerbia felnőtt korú lakosságának felelne meg. A második – múlt szombati – demonstráción ezért olyan transzparenseket is lehetett látni, amelyekre azt írták, hogy „Én is egy vagyok az ötmillióból”, illetve a mai megmozdulásnak is ez volt a mottója.

A tüntetők egy transzparenssel még Orbán Viktornak is üzentek: ők nem fogják hagyni, hogy a szerb politikusok Magyarországra meneküljenek

– reflektálnak a nemrég Magyarországra menekülő (és tárt karokkal befogadott)  macedón elnök, Nikola Gruevszki ügyére.

A belgrádi Studio B december 9-én az ellenzékiek szerint teljesen jelentéktelennek tüntette fel az aznapi tiltakozó akciójukat, amelyen mintegy tízezren vettek részt. A tiltakozók különösen sérelmezték, hogy a sajtót a Vučić vezette Szerb Haladó Párt (SNS) kormánypárt ellenőrzi.

Ma azt követelték a köztévétől, hogy az ellenzéknek és ellenzéki civileknek is adjon megszólalási lehetőséget műsoraiban.

A tiltakozásokon a szélsőjobboldali és a baloldali ellenzékiek is részt vesznek, akik azzal vádolják a szerb miniszterelnököt, hogy ő irányítja a bíróságokat, a médiát és a titkosszolgálatokat is.

Az ellenzék soraiban még az is felvetődött, hogy bojkottálják a választásokat, amíg nem biztosítottak a tisztességes választás feltételei.

(444/MTI)

Címlapkép: Bora Ristic / Twitter