Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megkezdték a felkészülést a sztrájkra a szakszervezetek

Ez a cikk 6 éves.

Szerdán délután egyeztettek a szakszervezetek a rabszolgatörvény múlt heti, botrányos körülmények között történt megszavazása utáni válaszlépésekről.  A Mércének Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke elmondta, az a döntés született a találkozón, hogy sztrájkelőkészítő bizottságot hoz létre a MASZSZ, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) egyes tagszervezetei.

Kordás azt is elmondta, 16 szakszervezet vesz részt operatívan a sztrájkbizottság munkájában, amelynek a feladata – amennyiben a köztársasági elnök ténylegesen aláírja a törvényt – az lesz a továbbiakban, hogy az egyes munkahelyeken tájékoztassák a dolgozókat a lehetőségeikről, illetve a későbbi esetleges sztrájkot jogilag is előkészítsék.


A szakszervezeti vezető arra a kérdésünkre, hogy mi történik, ha Áder János esetleg visszaküldi a munka törvénykönyvének módosítását a parlamentnek megfontolásra, azt válaszolta, hogy azzal a köztársasági elnök csak egy kifogásolt törvénymódosítást függesztene fel a sok közül. Az érdekképviseleti vezető úgy fogalmazott: „nem egy rabszolgatörvény van ugyanis, hanem rabszolgatörvények vannak”, a ma alakult akciószövetség pedig

nemcsak a túlórákat növelő törvény visszavonását akarja elérni, hanem az együtt elfogadott kormányzati igazgatásról és az Állami Számvevőszékről szóló törvény megsemmisítését is

A szakszervezeti szövetségek és a szakszervezetek emellett arra is felszólítják a tagjaikat, hogy vegyenek részt a pénteki, Kossuth térre tervezett tüntetésen, amelynek célja, hogy Áder János ne írja alá a túlóratörvényt.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetői egy héttel ezelőtt, amikor a kormányoldal egyoldalúan elfogadta a túlóratörvényt, nyílt levélben kérték a köztársasági elnököt, hogy azt megfontolásra küldje vissza az Országgyűlésnek. Mivel kérésükre semmilyen formában nem reagált az elnöki hivatal, a szombati munkanapot kihasználva megpróbálták személyesen is átadni levelüket Áder Jánosnak, de az őrségen kívül senkit nem találtak a Köztársasági Elnöki Hivatalban.Ennek ellenére átadták a munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozó levelet.

A Népszava információi szerint a résztvevők január vége körül tudnak leghamarabb komolyabb munkabeszüntetési akciót elképzelni.

Frissítés, december 20: A Magyar Szakszervezeti Szövetség kérésére a cikkben egy mondatot helyreigazítottunk, így az eddigi verzió („nemcsak a túlórákat növelő törvény visszavonását akarja elérni, hanem az ezzel együtt elfogadott kormányzati igazgatásról, a rendvédelmi dolgozókról, a honvédség civil állományáról és az Állami Számvevőszékről szóló törvény megsemmisítését is„) úgy módosult: „nemcsak a túlórákat növelő törvény visszavonását akarja elérni, hanem az együtt elfogadott kormányzati igazgatásról és az Állami Számvevőszékről szóló törvény megsemmisítését is.”

Címlapkép: Tiltakozás a rabszolgatörvény ellen 2018. december 8-án. Fotó: Csoszó Gabriella / Free Doc