Andrea Dworkin az 1970-es évek elején megemlékezést tartott (Dworkin, 1976:15) a boszorkányokról, arról a több millió nőről, akiket több száz év alatt gyilkoltak meg. A majdnem ötven évvel ezelőtti erőteljes beszéde a mai napig aktuális, nem csak a nőmozgalom, hanem minden nő számára. A 16 akciónap keretein belül én is megragadom az alkalmat arra, hogy nőtörténelmünkre és lemészárolt nővéreinkre emlékezzek.

Az új patriarchátus felemelkedése

Silvia Federici a Caliban and the Witch c. könyvében megalapozza a történelmi hátterét a középkori boszorkányüldözéseknek. Federici szerint az üldözések megértéséhez figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy a társadalom akkoriban a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet korszakába lépett. A kapitalizmus kiépítéséhez új törvények íródtak; a patriarchális status quo megváltozott, a parasztságot megregulázták, létrehozták a rabszolgaság intézményét, a földeket, a közjavakat, a tudást az állam és az egyház együttes erővel kisajátította.

Federici szerint nem túlzó azt állítani, hogy a boszorkányüldözések politikai célt szolgáltak az új kapitalista rendszer kiépítésében.

A nőket addig nem látott kontroll alá helyezték, és a társadalmi élet minden területén megfosztották őket a jogaiktól: Nem kereskedhettek, nem birtokolhattak vagyont, nem hozhattak döntéseket a saját testük sorsáról, nem élhettek egyedül vagy más nőkkel, nem nézték jó szemmel, ha feleségként meglátogatják a barátnőiket vagy a régi családjukat, vagy akár azt, ha az ablak előtt ülnek, nem mehettek egyedül az utcára, nem képviselhették magukat a bíróságon. A felsorolt példákból láthatjuk, hogy ezekkel az új törvényekkel a nőket totálisan kiskorúsították.

Federici arra is rámutat, hogy kezdetekben azokat a nőket üldözték, akik az ősi matriarchális tudás birtokosai voltak. Vagyis a bábákat és a javasasszonyokat, mivel veszélyt jelentettek az alakulóban lévő, férfiak uralta intézményekre, például az egyházra vagy az orvostudományra. A pogány hagyományokat – mint például a sámánista szertartásokat – démonizálták. Ezeknek a sámánista rítusoknak szerves része volt az állatok szellemének tisztelete.

Így lett a macska a boszorkány gonosz kísérőjévé kikiáltva az intézményesített egyház által. A boszorkányok gyógyítók voltak, ismerték a természeti erőforrásokat és uralták azokat, kifejlesztették a természetgyógyászat tudományát. A vallásuk istenítette a női nemi szervet, a szülést és szent istennőik voltak. Ez az ősi animista kultusz a nőkre úgy tekintett, mint akik megtestesítik a természet teremtő energiáját. A női erőnek misztikus hatalmat tulajdonítottak. Ezt a tudást irtották ki minden lehetséges eszközzel az üldözések során.

Miért volt a boszorkányság női bűncselekmény?

A boszorkányok üldözése nem állt meg a nők egy csoportjánál, egy idő után az összes nő potenciális boszorka volt, aki nem felelt meg a női nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásoknak. A férfiértelmezés az önálló nő cselekedeteit abnormális női viselkedésnek állította be. A legkiszolgáltatottabbak a szegény, idős vagy özvegy nők voltak, de a vagyonos kereskedő és örökös nők is veszélyben voltak. Őket a befolyásuk és vagyonuk miatt támadták, amit bevett gyakorlatként el is vettek tőlük.

Az egyházi hatalom kiadta a Malleus Maleficarum-ot, vagyis a Boszorkánypörölyt, ami a kor legnagyobb bestsellerének számított. Az inkvizítorok a boszorkányperekben ezt a szöveget használták, ez számított az abszolút igazságnak, ez volt a törvény. Bárki, aki megkérdőjelezte a szöveget,  eretneknek számított. Akinek még mindig kétségei vannak afelől, hogy a boszorkányság női bűncselekmények számított, annak a Malleus Maleficarum szövege szolgálhat bizonyítékokkal:

„Előbb élnék együtt egy oroszlánnal és egy sárkánnyal, mint megosszam az otthonomat egy gonosz nővel.” „Mindenhol gonoszság van, de egy nőben van a legtöbb.”  „Ha egy nő a maga módján gondolkodik, akkor gonoszságokon jár az esze.” (Dworkin, 1976:17) „Minden boszorkányság a test vágyaiból ered, amely a nőben gyökerezik.” (Daly, 1978:116) „A bábák követik el a legnagyobb bűnt a katolikus hit ellen.” (Dworkin, 1978:140)

A nők ellen háborút hirdettek. A női tudás és a női test ilyen szintű üldözése hatalmas nőgyűlöletről ad tanúbizonyságot. A terhesség-megelőzést és az abortuszt bűncselekménnyé nyilvánították. A testünket, a vágyainkat, a gondolatainkat, a tudásunkat a gonoszsággal azonosították. A maszkulinitás mint társadalmi konstrukció még inkább a femininitás felé tételeződött, a nőiséget még inkább az ördögivel, a bujasággal és az alárendeltséggel azonosították ettől kezdve. A maszkulin-feminin különbségeket a jóság és a gonoszság, az úr és a szolga, az értelem és érzelem, a lélek és a test, a tudás és nem-tudás alá-fölé rendelt dichotómiájára választották szét a kor „nagy” elméletalkotói.

A nők elleni több évszázados terror és a szabad akaratunk megtörése

A nőket egymás ellen fordították. A túlélés érdekében egy idő után elárulták a barátnőiket, a testvéreiket és az anyjukat is. A kínzások nem álltak meg ott, amikor a nőt megtörték és vallott a boszorkányságról, többször tovább kínozták őket addig, amíg el nem árulták a többi boszorkány nevét. Ebben a terrorban a női test nem csak kínzásoknak, hanem pornográf szadisztikus tortúrának is alá volt vetve.

„Az általános eljárás szerint a megvádolt boszorkányt először is meztelenre vetkőztették, és az egész testét leborotválták (mert azt hitték, az ördög a szőrzeteik mögött bujkál), ezután végig szurkálták hosszú tűkkel a testüket, a vaginájukat is beleértve, hogy az ördög által hagyott jeleket megtalálják rajtuk (…). Gyakran megerőszakolták őket, az ártatlanságukat vizsgálva, független attól, hogy szüzek voltak vagy sem, ha ez után se vallottak, még kegyetlenebb kínzások következtek (…).” ( Federici, 2004: 185.)

Mint minden zsarnoki rendszerben, úgy a boszorkányüldözések során is a szabad akarat megtörésére használták a gaslightingot vagyis a megőrjítést. A gaslighting a lelki erőszak egyik típusa, melynek alkalmazásával az elkövető a valóság szisztematikus elhazudásával az áldozatát őrületbe kergeti. Ezzel az eszközzel eléri az elkövető, hogy az általa elkövetett erőszak valósága láthatatlanná váljon, mivel az áldozat a saját tapasztalatának a valóságosságát elkezdi megkérdőjelezni és az elkövető által hazudott narratívát kezdi valóságnak vélni.

A boszorkányüldözések során a nőket arra kondicionálták, hogy hűséges szolgáik legyenek a férfi uraiknak.

Amit többek között úgy értek el, hogy a legsúlyosabb szóbeli erőszakot használták a nők megalázására: Az önálló, szabad nőt gonosz boszorkánynak, szajhának kezdték el nevezni az üldözések során. A nőket megőrjítették a kínzások alatt, és így kényszerítették őket arra, hogy olyan bűnöket valljanak be, amiket el sem követtek. Részletesen be kellett számolniuk arról, hogyan paráználkodtak az ördöggel akár kicsi lánykoruktól kezdve, hogyan lopták el a férfiak péniszét vagy tették őket impotenssé. A nyilvános kivégzésekkel pedig biztosra mentek, hogy az összes nőt generációkon keresztül tartó rettegésben tartsák.

A boszorkányok mint a lázadás szimbólumai

A feminista mozgalom volt az, amely elkezdte a boszorkányságot a nők szempontjából újravizsgálni. Olyan feminista kutatók és teoretikusok, mint Max Dashu, Silvia Federici, Mary Daly vagy Andrea Dworkin gyorsan rávilágítottak, hogy a boszorkányüldözések célpontjai nem valamiféle misztikus véletlenségből kifolyólag voltak túlnyomó részben nők, hanem a nők tudatosan megszervezett üldözéséről, betöréséről volt szó. A veszélyforrás az önállóságuk és a szabadságuk volt. A feministák voltak azok, akik a boszorkányokat a patriarchátus elleni lázadás szimbólumává emelték. A hetvenes években a második hullámú feminizmus során az aktivisták sokszor boszorkánynak öltöztek és így vonultak fel a tüntetéseken. Átkokat szórtak a patriarchátusra.

A „boszorkányok visszatérése” Európa-szerte terjedőben lévő jelenség. Újra jelen vannak tüntetéseken, magazinokban és könyvekben:

Franciaországban a boszorkány alakja jelenleg a női önérvényesítés szimbólumává válik. Egyre többször jelenik meg a boszorkány alakja a francia médiában, miután néhány tucat magát feministaként és militaristaként beazonosító nő boszorkány jelmezben Macron munkajogi reformja ellen tüntetett. A párizsi csoport (Witch Bloc Paname) időközben elérte a 4000 főt, céljuk pedig a figyelemfelkeltés. Alakulásukat országszerte különböző, szintén boszorkányjelmezben demonstráló csoportok létrejötte követte. 2015-óta a francia könyvkiadó Combaurakis egy feminista sorozatot adott ki Sorciéres (Boszorkányok) néven majd 2016-tól félévente a jónevű angolnyelvű Sabat Magazin egy folyóiratot ad ki Feminizmus és Mágia néven. Ehhez a fent említett hullámhoz illeszthető a francia-svájci Mona Collet közzétett esszéje, melynek címe „Boszorkányság, a nők legyőzhetetlen ereje” melyben azt vizsgálja milyen hatással van a mai társadalmunkra a boszorkányok egykori üldöztetése.

Modernkori boszorkányüldözés

A modernkori boszorkányüldözés létezik. A boszorkányok vadászatának következményei és az ebből eredő katasztrofális nőkép a mai napig is fellelhető a társadalomban, állítja Mona Collet. A határozott, független, dühös nőt sokszor erőszakos, csökönyös, bolond, hisztériás, túlérzékeny nőnek nevezik a mai napig. Indiában nemrég egy nőt és két lány gyermekét megégették, mert nem tudott fiút szülni a férjurának. A világ bármely pontján üldözik azt a nőt, aki nem hajlandó beilleszkedni a férfiak által diktált rendszerbe. A mai napig nők a saját otthonukban fogolyként élnek. A mai napig megtorlást kap az a nő, aki szóvá meri tenni az ellene elkövetett férfi erőszakot. A feministákat a legsértőbb címkékkel, gúnynevekkel illetik, miközben istenítik azt, aki ezeket a nőket megalázza.

A valóság kifordítása, eltagadása szerves részét képezi a nők mindennapjainak: Az utcai és a munkahelyi szexuális zaklatást bóknak állítják be.

Az erőszakról való tapasztalatainkat rendszerszinten eltagadják. A nők ellen elkövetett erőszakról szóló beszámolókat hiteltelennek, túlzónak állítják be. Az Isztambuli Egyezményt nem ratifikálják, mert a kormány szerint a nők biztonságban vannak.

A gaslighting alkalmazásával mára már elérte azt a patriarchátus, hogy önmagunktól gondoljuk azt a testünkről, a biológiánkról, a viselkedésünkről, a szexualitásunkról, a történelmünkről, amit a férfiak ezekről gondolni vélnek. A férfiértelmezés a világról objektív valóságként nyilatkoztatta ki magát. Minket, nőket pedig megtanítottak arra, hogy kizárólag a férfiak tekintetén keresztül tekinthetünk önmagunkra és a világra.

Mary Daly a boszorkányüldözések alatt elkövetett szadizmust szado-rituálénak nevezi. Ezzel a kifejezéssel arra utal, hogy a szexualizált kínzásokat (a kötözéseket, az ütlegeket, a csonkításokat, a fojtogatásokat, a nemierőszakokat) élvezettel és ritualisztikus keretek között alkalmazták a kínzók a megvádolt nőkön. A pornóipar ennek a gyakorlatnak az örököse. A pornó normalizálja a nők elleni erőszakot; szexinek, kívánatosnak, természetesnek állítja be a szadomazochizmust. A nőknek ezt adják el, mint szexuális forradalom és felszabadulás. A valóság pedig az, hogy a lemészárolt nővéreink megkínzott testéből fogyasztási árucikket csináltak.

A boszorkányság minden nő öröksége, de ahhoz, hogy megértsük azt a nőgyűlöletet, ami a mai napig meghatározza a patriarchális intézmények gyakorlatait és a férfi-női viszonyokat, emlékeznünk kell a boszorkányüldözések alatt elkövetett nők elleni erőszakra.

Emlékeznünk kell, mert az üldözések alatt elkövetett terror a nők kollektív pszichéjén hagyta a lenyomatát. Emlékeznünk kell, mert a matriarchátus utolsó maradványait akkor pusztították el. Emlékezzünk és lázadjunk, mert az engedelmes, türelmes, önfeláldozó, odaadó, alázatos nőideált akkor alkották meg és a mai napig ebbe a szerepbe kényszerítenek minket.

HIVATKOZÁSOK

Daly, Mary (1978). GYN/ECOLOGY: The Metaethics of Radical Feminism. Boston: Beacon Press.

Dworkin, Andrea (1974). Woman Hating. New York: Penguin Group.

Dworkin, Andrea (1976). Our Blood: Prophecies and Discourses on Sexual Politics. New York: Perigee Books

Federici, Silvia (2004). Caliban and the Witch: Women, the Body and Primitive Accumulation. USA: Autonomedia.