Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatják a rendőrök a sárga mellényesek mai tömegtüntetését

Ez a cikk több mint 6 éves.

Könnygázzal oszlattak több tízezres tömeget és több száz embert letartóztattak a mai párizsi sárga mellényes (gilets jaunes) óriástüntetés után. A Champs-Élysée közelében vonuló tömeg Emmanuel Macron francia elnök lemondását követelte, majd súlyos, sorozatos összecsapások következtek a tüntetők és a rendőrök között.

Ezek folyamán eddig több, mint harmincan meg is sérültek, és eddig már több száz embert tartóztatott le a rohamrendőrség, amely gumilövedékeket is használt a tüntetők kisebb, agresszívebb csoportjai ellen. Egy 22 éves, békés tüntető is gumilövedéktől sebesült meg.

A nagy, lassan lázadásba forduló párizsi tüntetés mellett a sárga mellényes mozgalom az ország minden részén komoly akcióba lépett. Párizs mellett eddig a déli Marseille-ből érkeztek hírek a helyi demonstrálók és a rendőrök közötti összecsapásokról, de egy Normandiából a párizsi tüntetésre érkező sárga mellényes csoport szerint sok embert a helyi vonatállomásoknál azért küldtek el, mert sárga mellényt viseltek. Rövidebb időre így 600 embert tartóztatott le a rendőrség Párizs környékén is.

Az olasz határ mellett egészpályás útlezárásba kezdtek, és a határ másik oldalán fekvő Imperia polgármestere szerint a sárga mellényesek hat kilométeres dugót okoztak az átkelőnél.

Miért robbant ki a sárga mellényes lázadás és mit akarnak? Lafferton Sára korábbi elemzését a Mércén itt olvashatják.

Mind Párizsban, mind országszerte jellemző azonban, hogy a mai tüntetés már nem az üzemanyagárakról szól: a sárga mellényesek Emmanuel Macron francia elnök és a kormány távozását, új választásokat és a rájuk irányuló megszorító politika, a különadók és emelkedő tandíjak rendszerének végét akarják. Sok csoport pedig nyíltan szembeszáll a rendőrökkel, ettől viszont a mozgalom támogatás nemhogy csökken, hanem növekszik.

A két követelés, az üzemanyagárak miatt tiltakozó „elfeledettek” és a tandíjak miatt tiltakozó közép- és felsőoktatásban tanuló diákok a mozgalmak magját alkotják, azokhoz az elmúlt héten az antifasiszták, szakszervezetek is nyíltan csatlakoztak.

Emmanuel Macron kormánya általában azt hangsúlyozza a tüntetésekkel kapcsolatban, hogy rengeteg „erőszakos, felforgató elem” keveredett a békés tiltakozók közé, akik csak bajt akarnak keverni. Így tett ma a miniszterelnök, Édouard Philippe is, aki bejelentette, a mai napon több embert tartóztattak le a tüntetésekkel kapcsolatban, mint a héten előtte összesen hozzátéve:

„biztosítani fogjuk hogy a nap hátralévő része olyan békés körülmények között fog lefolyni, amilyen a jelen helyzetben lehetséges.”

A letartóztatások már tegnap is tömegesek voltak, óriási felháborodást keltett például a mai tüntetés előtt egy nappal az a brutális módszer, ahogyan a francia rendőrök több tucat, tüntető középiskolás diákot tartóztattak le és tartottak fogva Párizs nyugati részén:

Lassan teljesen nyilvánvalóvá válik tehát, hogy a rendkívüli üzemanyagadó, amellyel a sárga mellényes mozgalom kezdetét vette, már nem a fő téma, és Macron intézkedése, amellyel az adót visszavonta, már nem segít majd leállítani a felháborodást, amely a 2017-ben megválasztott liberális elnököt és kormányát is fenyegeti.

(Independent, BBC World News, New York Times)

Kiemelt kép: Newsweek, Twitter