Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Óriástüntetést tartottak Brüsszelben a klímakatasztrófa elkerüléséért

Ez a cikk több mint 5 éves.

Mintegy negyvenezer tüntető követelte Brüsszelben vasárnap, miután a klímatudósok százai közös nyilatkozatban hívták fel a figyelmet a helyzet súlyosságára és arra, 12 éve van az emberiségnek arra, hogy klímakatasztrófát elkerülje.

Fotó: Lehoczki Noémi, Balra Át blog

A Balra Át! blog tudósítása szerint egyes becslések szerint összesen hetvenezer ember is átvonulhatott különböző zászlók, és molinók alatt a belga főváros belvárosán. A demonstráción azonnali, és drasztikusabb kormányzati, és nemzetközi lépéseket követeltek annak érdekében hogy a mindösszesen 2 celsius fokos, 2015-ös párizsi klímakonferencián előirányzott átlaghőmérséklet-emelkedési célt tartani lehessen.

A felvonuló tüntetők célja tehát elsősorban az volt, hogy a már fenyegető, bizonyosan bekövetkező klímakatasztrófa mérséklésére bírják rá az EU-s és belga döntéshozókat.

A tömegben jelen voltak a belgiumi Munkáspárt képviselői, ugyanúgy mint ahogy a zöld pártok, zöld mozgalmak, a baloldali antikapitalisták, vagy éppen a Greenpeace emberei. A tömeg az északi pályaudvartól a Schuman térig vonult, majd  a Jubel Parkban gyülekezett, ahol beszédek és koncertek zárták a demonstrációt.

A tüntetés egybeesett az ENSZ 24. katowicei klímakonferenciájával, ahol az egyesült nemzetek a párizsi klímaegyezmény hatékonyabb, gyakorlati megoldásáról fogadnak majd el határozatokat.

Fotó: Lehoczki Noémi, Balra Át blog

Ahogyan azt a Balra Át! tudósítása megjegyzi, a belgiumi tömegdemonstrációban nemcsak a felvonuló tömeg puszta mérete volt nagy hatású, de az is, hogy a politikai pártok, mozgalmak, társadalmi szervezetek és NGO-k egy kifejezetten politikai célzatú, „átpolitizált” felvonulásban mutatták meg, milyen egységes a témában megfogalmazott véleményük:

Belgiumban nem az a szégyen, ha egy párt pártzászlókkal vonul – az a szégyen ha egy párt nem tiszteli meg jelenlétével a demonstrációt. Ha egy párt nincs jelen, az azt jelenti, hogy nem kívánja kifejezni egyetértését a tüntetés céljával. Persze, ehhez vállalható pártok is kellenek.

–írták.

A klímaváltozás egyre felgyorsuló mértékét az utóbbi időben több tudományos vizsgálat is bebizonyította. Éppen ezért az ENSZ klímakonferenciája is drasztikusabb lépéseket sürget, főleg mivel a párizsi klímakonferencia óta nemhogy csökkent de még nőtt is a – főleg multinacionális ipari- agrár- és energiacégek tevékenységéből származó – károsanyag-kibocsátás mértéke.

(Balra.at, VRT.be)