A G7 számolta ki 2014-es adatok alapján, hogy a főállású dolgozók éves munkaideje holtversenyben Magyarországon, Lengyelországban és Romániában a legmagasabb.
„Megnéztük, hogy az unióban és Norvégiában mennyi a főállású dolgozók éves munkaideje órában számolva, és ebből kivontuk az adott országban érvényes szabadságokra és ünnepnapokra eső órákat. Így megkaptuk azt a rangsort, amely megmutatja, hogy mennyi az az éves alapmunkaidő, amelyre szükség esetén a túlórák rakódnak.” – írja a G7.
A grafikonon jól látszik, hogy a legkevesebbet túlórák nélkül Franciaországban kell dolgozni. Ennek oka az, a G7 szerint, hogy „a magyar 40 helyett csak 35,6 órás a munkahét, a magyar 20 napos kezdő szabadság helyett egyből 30-cal indítanak a dolgozók, és eggyel több ünnepnapjuk is van”.
Ez viszont azzal a következménnyel jár, hogy ha egy francia 280 túlórát teljesít, akkor is csupán ott fog tartani munkaidőben, mint amennyit alapjáraton túlóra nélkül egy magyar dolgozó dolgozik.
Mivel pedig a túlórát mindenhol jobban fizetik, ezért a francia és magyar bér között alapvetően már meglévő különbség tovább nő a magas magyar alapóraszámok miatt.
Ebből pedig több következtetést is levonhatunk. Egyrészt, hogy a rabszolgatörvény kormánypárti indoklása, hogy erre azért van szükség, hogy a magyar dolgozók több munkával több bért vigyenek haza, leginkább ott bukik meg, hogy pont a munkavállalók érdekeit figyelmen kívül hagyó magyar szabályozások miatt, amiket ugye még tovább gyengítene a kormány, kevesebb bért visznek haza a magyar dolgozók.
Másrészt pedig nem korrekt az az érvelés sem, hogy a rabszolgatörvény elfogadása utáni, maximum 400 órás keret európai összehasonlításban nem magas, hiszen ezt a 400 órás keretet az alap ledolgozott órák számához kell hozzáadni, így pedig az jön ki, hogy Magyarországon lehet Európában a legtöbbet dolgoztatni az embereket.
