A kormány tette szimbolikus ponttá a CEU-t, hogy aztán bedöntse, mert ezt diktálja a saját hatalmi logikája, ugyanakkor pontosan látni kell, ez a lépés ártani fog Magyarországnak, a magyar tudománynak, kutatásnak és a gazdaságnak is.

Két éve százezer ember ment ki tüntetni a CEU mellett. Ezek az emberek akkor nem csupán egy egyetem mellett, nem csak az oktatásért, és legfőképp nem Soros Györgyért mentek az utcára, hanem egy szimbólumért. Azért a szimbólumért, amivé az ország a nemzetközi felsőoktatási rangsorok szerint legjobb egyetemét a kormányzati támadás emelte.

A nyugathoz való tartozás, az elképzelt progresszió és a nyugati jólét szimbólumává.

Persze lehet vitatkozni, hogy a CEU kapcsán ebben mennyi az igazság, mennyi a valóság, és mennyi az, amit a politika rárakott a szimbólumképzésben erre az intézményre, illetve mennyire jó ez a szimbólum a napi politikai harcban. De a lényeg az, hogy leginkább ezért nem engedheti el a kormány a CEU történetét, és ezért kell megsemmisítenie: hogy ezzel a szimbólummal végezzen. Ugyanis ez a szimbólum szemben áll a kormány politikájával, és a kormány politikájának logikája szerint ami velük szemben álló szimbólum, intézmény, azt el kell pusztítani, mert még ellenerő képződhet belőle.

Persze nem csak a CEU járt így, és nem csak a CEU fog így járni a jövőben sem. Látjuk ezt minden, akár még a kormánnyal nem is ellenséges intézményél. Látjuk, mi történik a Magyar Tudományos Akadémiánál vagy a Petőfi Irodalmi Múzeumnál, de napestig lehetne sorolni a példákat.

De persze nem csak látni kéne, és nem csak fejcsóválva döbbent arccal állni, hogy hihetetlen, ezt is megcsinálták, és nem hajlottak a kompromisszumra. Azoknak akik bíznak a befolyásukban és a tárgyalásokban, észre kéne végre venni, hogy nincs tárgyalás, hatalom van és erő. A Fidesz hatalmával szemben vagy erőt mutatsz és meghátrálásra kényszeríted, vagy nincs tárgyalási pozíciód. Akkor sem, ha például az USA nagykövetsége áll mögötted.

Azt kéne észrevenni, hogy nincsenek egyéni túlélési stratégiák a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Nincsen olyan, hogy letárgyaljuk, megússzuk, kiböjtöljük. Aki ellenség lesz, arra lecsapnak, ellenségnek pedig az számít, akik nem ők. Pontosabban ebből következőleg az is csak maga a NER, amikor elmondjuk, hogy jó, azért ők megérdemelték, nem is olyan hasznos a munkájuk: ide tartozik minden magyarázat, ami a legyőzöttek, szétvertek, megalázottak elleni támadást igazol. Persze tanulni kell, de nem mások kárára, ugyanis az indok valaki megtámadásában és eltiprásában nem valamiféle teljesítmény vagy hasznosság elve, hanem a tiszta politikai hatalomé.

Egyetlen fegyver lenne ezzel a rendszerrel szemben: az erő. A társadalom erővé szervezése. A szolidaritás megteremtése és erővé való szervezése. Mert a fékek és ellensúlyok ebben a rendszerben nem léteznek, csak a hatalom és az erő létezik, csak ez lehet a fék és az ellensúly, a szervezett, fenntartható erőt képviselő politika.

Minden más állítás önbecsapás és hazugság. Minden más szervezkedés, ami nem ezt a szolidáris, szervezett erőt akarja megteremteni, hanem azt hazudja, hogy az egyéni érdekek, az egyéni hatalmi érdekek mentén lehet ma politizálni Magyarországon, az hazudik és kudarcra van ítélve.

A Fidesz uralmán kívüli Magyarországot ugyanis ma úgy hívják, hogy legyőzöttek, akiken átrobog nap mint nap a Fidesz. Ezt a Magyarországot pedig úgy lehet leírni, hogy azok, akik elszenvedik a Fideszt nap mint nap.

Ma Magyarországon akinek van tudása, pénze, vagy hatalma, annak nincs bátorsága, hogy szembeszálljon a Fidesszel, mert fél a következményektől, a vesztenivaló elvesztésétől. Akinek pedig van bátorsága, annak nincs tudása, pénze és hatalma, hogy sikereket érjen el. Így önmagunkban rettegünk, túlélünk, vagy elbukunk és sajnálkozunk a Fidesz által elfoglalt Magyarországon.

Ezt mutatja a CEU ügye is hiszen hónapok óta várjuk, hogy valaki kimondja végre, hogy a CEU-nak vége ebben a formában Magyarországon. Mégse szerveződött hónapok alatt semmi az égegyadta világon. Csak ültünk, és vártunk, hogy ezt is elszenvedjük. Így pedig ez is marad a sorsunk: szenvedünk a saját országunkban.