Korábban nem látott lépésre szánta el magát az Európai Bizottság: elutasította Olaszország jövő évi költségvetés-tervezetét. Az euróért felelős biztos, Valdis Dombrovskis (Lettország korábbi miniszterelnöke) kijelentette, hogy az olasz kormány nem hagyott más lehetőséget számukra: a költségvetés elfogadása esetén az államháztartási hiány az egekbe szökne, az eladósodottabbá váló ország pedig veszélybe sodorná az egész eurozónát. Az olaszok ennek ellenére nem hajlandóak az együttműködésre Brüsszellel.

Az Európai Bizottság azután élt a 2013-ban ráruházott költségvetés-elutasító jogával, hogy világossá vált: az ország költségvetési hiánya a GDP 2.4%-át tenné ki, ami jelentősen magasabb az EU által megengedett 0.8 százalékos maximális hiánynál. Emellett a populista Öt Csillag Mozgalom és a szélsőjobboldali Liga vezette koalíciós kormány jelezte, hogy nem hajlandó végrehajtani azokat a strukturális reformokat, amelyekkel a rekordmagas, a GDP 131 százalékát kitevő államadósságot lehetne csökkenteni. A római kormánynak most három hete van arra, hogy benyújtson egy új költségvetést – ha ez addig nem történik meg, akkor gazdasági szankciók és a költségvetési eljárás újraindítása várhat a dél-európai országra.

A jövő évre tervezett költségvetés célja a kormánypártok szerint a „szegénység megszüntetése”, ennek érdekében pedig több jóléti intézkedést is bevezetnének: az egyik ilyen a szegényeknek járó alapjövedelem, emellett a kormány komoly adócsökkentést is kilátásba helyezett.

Ez a két párt választási ígéreteinek a betartása mellett az állami költekezés jelentős emelkedését jelentené egy egyébként is túlköltekező, eladósodott országban. A Liga és az Öt Csillag még a saját pénzügyminiszterükkel is vitába keveredett a büdzsé kapcsán: a technokrata Giovanni Tria egy sokkal visszafogottabb tervezettel állt elő, ami csupán 1.6 százalékos hiányt eredményezne, a két párt vezetője kategorikusan elutasította ezt a felvetést.

Az Európai Bizottság kritikája azonban nem hatotta meg különösebben a kormánypártokat. Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes (Öt Csillag Mozgalom) a Facebookon úgy értékelte a Bizottság lépését, hogy ez az első költségvetés, ami nem tetszik az EU-nak, mivel ez az első, amit Rómában és nem Brüsszelben írtak. A Liga vezetője, a belügyminiszteri posztot is betöltő Matteo Salvini pedig kijelentette, hogy a Bizottság elutasítása nem változtat semmin.

Érdemes néhány szót ejteni arról, hogy politikailag mennyire volt ésszerű döntés a Bizottság részéről egy tagállam költségvetésének elutasítása. Mert ugyan egy meggondolatlanul ígérgető populista kormány politikája valóban veszélybe sodorhatja az egész eurozóna stabilitását, de egy ilyen döntés tovább növelheti az állampolgárok szimpátiáját a szélsőséges, elit-ellenes erők felé. Most az Öt Csillag és a Liga könnyedén kommunikálhatja úgy a sok tekintetben irracionális tervezetük elutasítását, mint a brüsszeli megszorításpárti elit támadását a demokratikusan megválasztott olasz kormány és tágabb értelemben az olasz nép ellen. Így a büdzsét kritizáló olasz politikusokat is könnyebb nemzetellenes, Brüsszel érdekeit kiszolgáló, idegen érdekeket képviselő ügynököknek beállítani.

A Bizottság kritikájából az is látszik, hogy az uniós politikusok közül sokan még mindig nem jöttek rá arra, hogy a mindenek elé helyezett költségvetési egyensúlyra, a megszorításokra és az állami szolgáltatások csökkentésre épülő gazdaságpolitika kontraproduktív és kontrolállhatatlan választói elégedetlenséget szül.

Ez az elégedetlenségi hullám először Görögországban csúcsosodott ki 2015-ben, a radikális baloldali Sziriza megválasztásával. Néhány hónappal Alekszisz Ciprász miniszterelnökké választása után az EU kijelentette, hogy a súlyosan eladósodott, elszegényedő országnak csak akkor hajlandó pénzügyi segítséget nyújtani, ha további megszorításokat vezet be. És mivel Ciprászt pont az ilyen megszorításokkal szembeni elégedetlenség tette miniszterelnökké, a baloldali görög kormány nyílt harcba kezdett az EU-val szemben: népszavazással utasították el a további megszorításokat. De ahogy egyre elkerülhetetlenebbé vált az államcsőd, végül a Sziriza húzta a rövidebbet és beleegyezett Unió által kért reformok végrehajtásába.

Az európai elit úgy érezte, sikeresen megszabályozott egy renitens országot, minden mehet tovább a megszokott módon. Ám a fiskális szigorral, a növekvő szegénységgel és munkanélküliséggel szembeni elégedetlenség az ezt követő időszakban szinte minden európai országban felütötte a fejét, megbolydítva ezzel hagyományos pártok hegemóniáját. Emellett a kontinenst sújtó menekültválság következtében megerősödtek azok a szélsőjobboldali pártok is, akik sokkal sikeresebbek voltak a választói elégedetlenség becsatornázásban, mint a Szirizához hasonló radikális baloldali pártok. És a következő EP-választáson valószínűleg tovább erősödnek ezek az elitellenes erők, ez pedig alapjaiban kérdőjelezheti meg az Európai Unió működését.

Ha az európai politikusok el akarják kerülni az olasz populisták további erősödését, akkor a fiskális szigor megkövetelése helyett érdemesebb lenne megoldási javaslatokat tenniük azokra a problémákra (magas munkanélküliség, leszakadó Dél-Olaszország, korrupció, szervezett bűnözés, menekültválság), amik a hagyományos pártok bukását okozták Olaszországban. És felismerhetnék, hogy a felelőtlen ígéreteket puffogtató populistákkal szemben nem a józan ész, a tények és a logika számonkérése a legcélravezetőbb eszköz. Akármennyire is veszélyesnek tűnik, hagyni kell ezeket a politikusokat kormányozni, ugyanis csak így derülhet ki, hogy mennyire alkalmatlanok is egy ország vezetésére. És a kudarcuk esetén nem az Európai Bizottság vagy egy másik nemzetközi szervezet fogja megbüntetni őket, hanem a választóik, akik a hagyományos pártokból kiábrándulva rájuk szavaztak.