Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kutyák esete a gender studies-zal – a tudományos publikációk mocskos biznisze

Ez a cikk több mint 5 éves.

Valószínűleg a legtöbben sosem hallottak arról, hogy működik a tudományos világban a szakcikkek publikálása. Most elmesélem. Kapaszkodjatok.

Az állami pénzből (tehát: adófizetők pénzéből) fenntartott kutatóintézetekben, egyetemeken dolgoznak kutatók. Ők szintén az államtól, tehát az adófizetőktől kapják a fizetésüket. Ha befejeztek egy adott témát, akkor azt megírják egy szakcikkben. A cikket elküldik egy magánkézben lévő tudományos szaklaphoz. A szaklap szerkesztője felkér egy vagy két kutatót, olyat, aki jártas az adott témában, hogy bírálja el a cikket. A bírálóknak semmilyen pénzt nem fizetnek ezért, mert ez úgymond megtiszteltetés. A bírálók tehát teljesen ingyen elolvassák és megkritizálják a cikket – ezzel biztosítva, hogy a cikkben nem állítanak hülyeségeket, tehát tudományosan hiteles. Ha a bíráló úgy ítéli, hogy jó a cikk, akkor az újság publikálja.

Annak pedig, aki a publikáció után el akarja olvasni a cikket, pénzt kell fizetnie – még akkor is, ha ő maga a szerző!

Így igaz, a magáncégként működtetett kiadóvállalatok ingyen és bérmentve megkapják az anyagot a kutatóktól, és utána eladják pénzért. A pénzt meg megtartják. A kutató maga, akár szerző, akár bíráló, egy vasat sem lát a nyereségből.

Sőt, még ő fizet, ha a publikálás után el akarja olvasni a saját cikkét!

Azt említettem, hogy a cikk szerzőjének saját kezűleg kell nyomda alá szerkesztenie az anyagot? Tehát az ő felelőssége a helyesírás, a tördelés, az ábrák elkészítése és megfelelő elhelyezése stb. Nem az újságé. Tehát az újság szinte nulla munkával csinál irdatlan profitot. 35-40%-os profitráták egyáltalán nem szokatlanok.

Szóval az állami pénzből [1] lefolytatott kutatás eredményének publikálásán a magánkézben lévő kiadók busás nyereségre tesznek szert.

Ha valaki maga is kutató, az email fiókja SPAM mappája szinte kizárólag olyan levelekkel van tele, amikben ilyen-olyan folyóiratok könyörögnek, hogy küldje be hozzájuk a készülő cikkét.

Mivel ez egy hatalmas biznisz, újabb és újabb kiadócégek nőnek ki a földből.

Hiszen 35-40%-os várható profit mellett még úgy is megéri ebbe fektetni, ha csak az átlag alatti teljesítményű kutatók egy kis része áll szóba velük. Az átlag fölötti teljesítményű kutatókon való élősködésért pedig az olyan kiadóvállalatok felelősek, mint az Elsevier és a Springer.

Ha pedig azon tanakodsz, a kutatók miért nem kerülik ki a kiadókat, és töltik föl a cikkeiket egyszerűen a saját honlapjukra, ennek is megvan az oka. Ugyanis az állások és pályázati pénzek kiosztásának elsődleges alapja, hogy az adott kutatónak hány cikke van, és ezek milyen presztízsű lapokban jelentek meg. Tehát ha valaki nem száll be a játékba, és nem publikál ezekben a lapokban, akkor rövid időn belül búcsút mondhat az állásának.

Én szóltam előre, hogy kapaszkodjatok. Igen, ez a rendszer így működik. És nem én vagyok az első, aki megfogalmazza, hogy baj van.

***

Na de. Hogy jön ez az egész a genderhez? Meg a kutyákhoz?

A közelmúltban sokak kedélyét felborzolta egy cikk a 444.hu-n, a címe: „Kutyák nemi erőszak-kultúrájával és feminista Mein Kampffal robbantottak botrányt a kultúrharc frontvonalában”. A cikkben arról írnak, hogyan csúszott át több értelmetlen zagyvaság is egy gender studies folyóirat szűrőjén. (Magyarul: Társadalmi Nemek Tanulmánya.)

A hírt több okból is felkapták itthon, egyrészt ugyebár a magyarországi Társadalmi Nemek Tanulmánya egyetemi szakok bezárása okozta botrány kapcsán épp forró a téma. Másrészt pedig, mivel többen e hír által alátámasztva érezték álláspontjukat, miszerint a „posztmodern PC-kultúra” mára vállalhatatlanná vált. (A témáról még részletesebben itt.)

Tény, hogy elképesztő a hír. Tény, hogy

egy normális tudományos folyóirat számára megengedhetetlen(nek kellene lennie), hogy ilyesmi történjen.

És tény az is, hogy Nyugaton bizony vannak olyan irányzatok az emberi jogi mozgalmakban, amivel értelmes ember nem ért egyet.

De a „Kutyák nemi erőszak-kultúrájával…” című cikk azt elfelejtette megemlíteni, hogy tök ugyanilyen trollkodás történt már a matematikában is. Ahol egy számítógép által generált „szakcikket” fogadott el egy folyóirat: mivel a cikkben megfelelő mennyiségben fordultak elő az adott szakterületre jellemző kifejezések, simán átcsúszott a szűrőn.

Biológusok, figyelem! A Star Wars filmekből ismert midikloriánokból olyan álcikket írtak vicces kedvű kollégáitok, ami több szaklap is szíves örömmel megjelentetett. Szerepeltek benne teljes bekezdések a Wikipédiáról másolva, valamint egy komplett részlet A Sith-ek bosszúja című filmből. De sajnos akadt lap, ami szó nélkül lehozta.

Szintén belsős szakmai berkekben okozott csak kiakadást az a hír, hogy egy nemzetközi folyóirat egy anatómiai cikkben megengedte leközölni azt a tudományosnak aligha mondható állítást, hogy az emberi kéz „a Teremtő tökéletes alkotása”. A cikket a kiadó azóta szerencsére visszavonta, az eset azonban jól illusztrálja a tudományos publikálás jelenlegi rendszerének égető problémáit.

Hiszen ha a bírálónak teljesen ingyen kell dolgoznia, érthető, hogy nem lesz túl motivált.

Mert milyen rendszer az, amiben megtörténhet, hogy egy pitbullt kérnek fel szakmai bírálónak? A Dr. Doll névre hallgató kutyus kamu életrajzát a gazdája küldte el orvosi szaklapokhoz azzal, hogy önként vállal szakcikk-bírálást. A kiadók egy része pedig arra sem vette a fáradságot, hogy lenyomozza az önéletrajz hitelességét. Így történt, hogy Dr. Doll, a pitbull több kutatást is bírált, például a légzőszervekről, gyógyszer-túladagolásokról és pszichiátriai témákról is.

Folytassam a felsorolást? Rengeteg, rengeteg, rengeteg hasonló sztori van. A tudományos publikálás jelenlegi rendszere borzasztóan problematikus.

Nem tartom jó ötletnek kipécézni (pun intended) a gender studies-t ezek közül, és a történteket a „túltolt identitáspolitiká”-ra fogni, ahogy a „Kutyák nemi erőszak-kultúrájával…” című cikk szerint sokan teszik. Mert ez az ügy nem erről szól, vagy legalábbis nem csak erről szól.

Hanem sokkal inkább a tudományos publikációk rendszerének válságáról.

Ezt a rendszert jelenleg meg lehet hekkelni az adott szakterület zsargonjának ügyes használatával. A gender studies esetén ez a zsargon pont az identitáspolitika nyelvezete, de ez magáról az identitáspolitikáról nem mond el semmit. Vagy nem többet, mint amennyit például a statisztikáról (mint módszerről) mond el az, ha egy matematika-kamucikk azzal csúszik át a szűrőn, hogy (hibásan) alkalmazzák benne az egymintás t-próbát.

Ettől még mind az identitáspolitika, mind a t-próba helytelen használatát lehet kritizálni sok más szempontból. Például én sem értek egyet azzal, hogy a csoportos identitásokat minden más szempontnál fontosabbnak kell tekinteni. Azzal sem, hogy az ellenvéleményt minden módszerrel el kell hallgattatni, sőt! (még szerencse, hogy a PC nem erről szól).

És természetesen én magam is elítélem, hogy egy Mein Kampf-részlet megjelenhetett egy gender studies folyóiratban.

Ez tényleg felháborító.

De azt mondom, a probléma sokkal kiterjedtebb, mint ahogy azt a „Kutyák nemi erőszak-kultúrájával…” című cikk érzékelteti. Általános jellemzője a tudományos életnek, hogy bizonyos szakszavak és -kifejezések meghonosodnak az adott szakterület által használt nyelvezetben. Zsargonja minden szakmának van. Az, hogy egy zsargonokból fölépített, de teljesen kamu cikk átcsúszhat egy folyóirat szűrőjén, nemcsak a gender studies-ra jellemző. A probléma ennél sajnos sokkal nagyobb. Minden tudományterületen fönnáll ennek a veszélye. Példákkal tele a padlás (lásd  néhányat fönt; egyébként a 444.hu szuper összefoglalót írt A tudomány publikációs válsága (és egy lehetséges kiút) címmel két évvel ezelőtt, érdemes elolvasni.)

Ha a gender studies-t mint szakmát kollektíven elítéljük emiatt, akkor legyünk következetesek, és verjük ugyanilyen nagy dobra a számítógéppel generált matematika-cikk és a Star Warsidézetből írt biológia-cikk esetét is. Vagy ha a matematikát és a biológiát mint szakmát nem ítéljük el ezen cikkek miatt kollektíven, akkor legyünk következetesek, és a gender studies-t is hagyjuk békén, hogy sepregessen csak a saját háza táján (nyilván van mit).

Figyelmünket pedig fordítsuk a publikálási rendszer felé. Gondolkodjunk megoldásokon. Ne hagyjuk, hogy gerinctelen kiadóvállalatok élősködjenek az adóforintjainkon. Alakítsuk át a rendszert! Hiszen senki nem jár jól vele, ha vadkapitalista alapon működik a tudományos publikálás. Bocs, tévedtem: a belőlünk élő kiadók jól járnak. De se te, akinek az adója a kiadócég zsebébe vándorol, se a tudós, aki ingyen dolgozik a kutatása publikálásáért, nem jár jól.

Maga a tudomány pedig kifejezetten kárt vall ebben a rendszerben.

***

Hogy milyen kísérletek történtek már a rendszer átalakítására? Itt egy újabb érdekes sztori.

Egy neurológus lány, Alexandra Elbakyan meghekkelte a rendszert. Létrehozott egy online tárhelyet, a Sci-Hub-ot, amin 70 millió szakcikket tett elérhetővé ingyen. Ez, természetesen, jelenleg kalóztevékenységnek számít. Pert is nyertek ellene a kiadók. Azóta rejtőzködik, nem tudni, hol él. A Sci-Hub-ot szerverről szerverre költözteti.

Sok egyetemi hallgatónak és kutatónak, főleg a fejlődő országokban, egyszerűen nincs lehetősége kifizetni a szakcikkek árát. Ugyanis egy cikk elolvasása úgy 50-100 dollárba kerül. És akkor az egy darab cikk. Egy doktori értekezéshez meg minimum kétszázat vagy még többet kell felhasználni. Ez egyszerűen rablás, főleg, hogy a kutatást magát leggyakrabban az állam, az adófizetők finanszírozzák, tehát az lenne a minimum, hogy mindenki számára elérhető az eredménye.

Eleve, a tudásnak mindenki számára elérhetőnek kéne lennie.

Sokan hősnek tartják Alexandra Elbakyant. Ennek a Guardian-cikknek a szerzője például rákos volt, és ezért a rák elleni kezeléseknek szeretett volna utánaolvasni, hogy informált döntést hozhasson, melyiknek veti alá magát. De azzal szembesült, hogy az összes vonatkozó, friss kutatás elolvasásáért fizetnie kéne (összesen több ezer dollárnyit, amit nem tudott volna kiperkálni, hiszen már maguk a kezelések is borzasztó drágák). A cikkében azt állítja, az életét mentette meg a Sci-Hub azzal, hogy ingyen elérhetővé tette számára az összes vonatkozó információt.

Friss hír, hogy Európa több országa megszavazta, hogy

2020-tól az összes, közpénzből készült tudományos publikációt ingyenesen elérhetővé kell tenni.

Én a magam részéről nagyon remélem, hogy ez csak az első lépés. Hogy a tudományos publikálás a jövőben nem a közpénzek magánpénzzé átjátszásáról fog szólni, hanem elsősorban a tudomány, a tudósok és a köz érdekét veszi majd figyelembe.

Ahol nem lesz esélye kamu cikkeknek átjutni sem a gender studies, sem más tudományterületek publikációs szűrőjén.

[1] –  Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bizonyos szakterületeket az ipar támogat, tipikusan azokat, amik pl. gyógyszergyártással vagy más ipari fejlesztésekkel függenek össze. De a természettudományos alapkutatásokat, elméleti szakterületeket, az ipar számára (még) nem érdekes ágazatokat, valamint a társadalomtudományok szinte teljes egészét közpénzből tartjuk fönt.