Az elmúlt néhány évben mindenki a bevándorlásellenes szélsőjobb megerősödését tartotta az Európát leginkább meghatározó politikai trendnek. Ez abból a szempontból valóban igaz, hogy a kontinens számos országában váltak meghatározó tényezővé olyan formációk, amik alapjaiban kérdőjelezik meg országuk liberális demokráciára épülő berendezkedését és szorítják ki a hagyományos pártokat a hatalomból. Az a megfigyelés is helytálló, hogy ezek a rendszerkritikus, szélsőséges ideológiával rendelkező pártok sokszor a baloldal hagyományos szavazóbázisát szólítják meg, mivel őket kiemelten érintik a globalizáció káros hatásai és a vagyoni egyenlőtlenségek növekedése. Az európai választások eredményeit kielemezve akár azt is kijelenthetnénk, hogy a politika jobbratolódása megkérdőjelezhetetlen.
Ám van még egy olyan tendencia, amit az európai politikával foglalkozók nem hagyhatnak figyelmen kívül: a különböző zöld, baloldali pártok megerősödése.
Ezek a formációk azok, akik a hagyományos témáik (környezetvédelem, megújuló energia) mellett a nemi egyenjogúságot, a bevándorlókkal szembeni humánus bánásmódot és a bolygónkat tönkre tevő globális kapitalizmus kritikáját középpontba helyező ideológiájukkal a leginkább az ellenpontját tudják képezni a nacionalista-populista szélsőjobbnak.
A zöldpártok megerősödésére már 2017-ben voltak egyértelmű jelek. A holland parlamenti választások ugyanis nem csak a Magyarországra gyakran látogató, keményvonalas iszlamofób Geert Wilders Szabadságpártjának megerősödését hozták: a választás másik nagy győztese a Baloldali Zöldek (GroenLinks) nevű párt volt, ami a négytagú frakcióját feltornászta 14-re a 150 fős holland Képviselőházban. A hagyományos baloldal pártja, a Munkáspárt viszont történelmi vereséget szenvedett, még a radikálisabban balos Szocialista Párt is bőven megelőzte őket.
A tavalyi év folyamán az izlandi zöld mozgalom is erősödésnek indult. 2017-ben előrehozott választást tartottak az apró szigetországban, mivel a 2016-os választást megnyerő, jobboldali Bjarni Benediktsson belebukott egy botrányba. A választásból a Zöld-baloldali mozgalom (Vinstrihreyfingin – grænt framboð) jött ki a legjobban, mivel a nagy pártok közül egyedüliként képesek voltak növelni a mandátumaik számát. Egy kisebb huzavona után pedig a párt elnökének Katrín Jakobsdóttirnak a vezetésével alakult kormány a 2008-as pénzügyi válság által kiemelten sújtott, apró szigetországban. Jakobsdóttir egyébként a második női miniszterelnöke Izlandnak.
2018-ban tovább folytatódott a zöld politika erősödése. Az irányzat számára pedig különös jelentőséggel bírt október 14-e, amikor is három különböző országban is jelentős sikereket értek el zöld-baloldali pártok. Most ezeknek a választásoknak a legfőbb tanulságairól ejtenénk néhány szót.
Bajor tartományi választások
Talán a legfontosabb fejlemény a bajorországi tartományi választások voltak. A München székhelyű német szövetségi államban az ötvenes évek vége óta megszakítás nélkül kormányzó, a kormánykoalícióban Angela Merkel menekültpolitikáját élesen bíráló (és az elnökük, Horst Seehofer által Orbán Viktorral is jó kapcsolatot ápoló)
CSU történelme eddigi egyik legrosszabb eredményét érte el, elveszítve az abszolút többségét az állami törvényhozásban.
A választás legnagyobb győztesei a 11 százalékot elérő, szélsőjobboldali AFD mellett a
Zöldek voltak, akik 8.9 százalékot javítva a 2013-as eredményükhöz képest 17.5 százalékot értek el, ezzel pedig ők lettek a második legnagyobb párt Bajorországban.
A zöld párt a polgári, liberális programjával sikeresen szólította meg a kispárttá zsugorodó szociáldemokrata SPD támogatóit és azokat a mérsékeltebb CSU szavazókat, akiket elidegenített a keresztényszocialista párt szélsőjobbra rálicitáló menekültellenessége. Az ökopárt a szokásos üzeneteik (rászorulók segítése, környezetvédelem, nemi egyenjogúság, stb.) fontosnak tartotta a hagyományos bajor értékek kihangsúlyozását is, ezzel pedig sikeresen szólítottak meg olyan németeket, akik alapvetően a jobboldalt támogatják. A Zöldek egyébként egész Németországban erősödni látszanak: a közvéleménykutatások alapján a németek 18 százaléka támogatja őket, ezzel pedig ők váltak a második legnépszerűbb párttá az országban. Ezzel átvették a Merkellel eltöltött koalíciós évek során folyamatosan felőrlődő, identitásvesztett SPD vezető szerepét a baloldalon.
Belga önkormányzati választások
Október 14-én önkormányzati választásokat tartottak Belgiumban. A kis méretű, de jelentős lakosságú nyugat-európai állam politikai rendszere igencsak bonyolult: a holland-ajkú Flandriának és a frankofón Vallóniának önálló parlamentje van, melyekben teljes más pártok foglalnak helyet. Ezért országos tendenciákat nehéz levonni az önkormányzati választások eredményéből, de az mindenképpen látszik, hogy a különböző zöld pártok tudták a leginkább növelni a támogatottságukat.
A flamand Groen és a francia Écolo (és a Liège környékén aktív Ardent Vert) szinte minden településen jelentősen növelte a szavazóinak a számát, leginkább a szocialista pártok kárára,
akik több nagyvárosban sokkal rosszabbul szerepeltek, mint a legutóbbi, 2012-es önkormányzati választásokon. A választás másik nagy nyertese a marxista-kommunista Belga Munkáspárt (PTB) volt, ami egy jelentéktelen törpepártból sok belga városban komoly erővé vált. Belgiumban jövőre tartják a tartományi (Flamand, Vallon, Brüsszel fővárosi régió) és a szövetségi választásokat, ahol a zöld pártoknak jó esélyük van arra, hogy a hagyományos pártokat meggyengítve meghatározó politikai erőkké váljanak.
Luxemburgi választások
A Belgiummal szomszédos Luxemburgban is választásokat tartottak vasárnap. Az alig félmilliós nagyhercegséget 2013-ig évtizedekig az Európai Bizottság elnöki tisztségét betöltő Jean-Claude Juncker vezette Keresztényszocialista Néppárt irányította. De a botrányaiba belebukó Junckert Xavier Bettel követte, aki egy liberális, zöld és baloldali pártok alkotta koalíciós kormányt alakított. Az idei választások előtti közvéleménykutatások a CSV újbóli megerősödését mérték, egyes felmérések szerint közel álltak a 31 parlamenti mandátumot jelentő abszolút többség megszerzéséhez. Ehhez képest még vesztettek is a mandátumaikból: 21 képviselőt juttathatnak a luxemburgi parlamentbe, amivel ugyan továbbra is nekik lesz a legnagyobb frakciójuk, de a jelenlegi koalíció pártjai megőrizték a szűk többségüket a törvényhozásban. A választás legnagyobb nyertesei itt is a Zöldek (DG) voltak, akik a közvéleménykutatásokat felülmúlva 9 mandátumot szereztek, ezzel megközelítve a 3 képviselőhelyet veszítő Luxemburgi Szocialista Munkáspártot és a kormányfőt adó Demokrata Pártot. A választás másik érdekessége az volt, a vagyonosságáról ismert kis országban
az európai trendek ellenére nem erősödött meg az idegenellenes szélsőjobb, pedig az ország lakosságának közel a fele külföldi származású.
Az olyan fejlemények, mint a svéd zöldek jelentős gyengülése vagy az osztrák zöldpárt parlamentből való kiesése ellenére sem mehetünk el amellett, hogy a zöld-baloldali mozgalmak és pártok Európa szerte sikeresen hódítják meg az identitásvesztett, neo-liberális fordulatot végrehajtó baloldali pártok korábbi szavazóit és örvendenek hatalmas népszerűségnek a fiatalok körében. És egyre inkább úgy tűnik, hogy a
