Többségünknek valószínűleg csak halvány elképzelései vannak, mi mindenen mehet át egy menedékkérő, akinek az utolsó reménye az, hogy menedékjogot kap egy biztonságos országban. Egy biztos: jó oka van annak, ha valaki rászánja magát egy többezer kilométeres, veszélyes útra és képes akár éveket is egy tranzitzónában várakozni.

Mint az ismeretes, a júliusban hatályba lépő új menekültügyi szabályozás szerint Magyarország biztonságos tranzitországnak tekinti Szerbiát (annak ellenére, hogy az ENSZ Menekültügyi Főigazgatósága szerint nem az), márpedig biztonságos országból nem léphet Magyarország területére menekült. Így a Szerbián át érkező menekültek menedékkérelmét automatikusan elutasítják.

Az elutasítást követő 3 napban fellebbezhet a menedékkérő, ami után hosszadalmas idegenrendészeti illetve menekültügyi eljárások váltogatják egymást, az idegenrendészeti szakaszokban viszont a hatóság nem köteles ételt biztosítani a menedékkérőknek – gyakorlatilag éheztetéssel próbálták rávenni őket, hogy még azelőtt forduljanak vissza önként Szerbiába, mielőtt egyáltalán elbírálnák a kérelmüket (a kiskorúaknak és a terhes nőknek adtak csak ételt, de őket átkísérték a tranzitzóna egy másik részére, nehogy adhassanak az ételből családtagjaiknak).

A Helsinki Bizottság 8 menedékkérőt képviselt, mindegyikük esetében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, ahol azonnal kötelezték Magyarországot, hogy adjon nekik élelmet. Az embertelen gyakorlat két héten át tartott, míg végül a civil szervezetnek sikerült kiharcolnia, hogy újra adjanak ételt a magyar-szerb határon veszteglő összes menedékkérőknek.

A Helsinki most nyilvánosságra hozta, min megy keresztül egy ‘átlagos’ menedékkérő, mire eljut a magyar-szerb határon található tompai tranzitzónába, ahol anélkül fordítják vissza, hogy megvizsgálnák, mi elől menekül. „Mivel ügyeik még folyamatban vannak, nem lehetséges minden részletet ismertetni, olykor menekülésük szempontjából éppen a legfontosabb mozzanatról kell hallgatnunk, de így is akad elég borzalom.” – írja a civil szervezet.

A menedékkérők között van olyan afganisztáni férfi, aki gyerekként Iránba menekült, miután apját és testvérét megölte a nagybátyja vérbosszúban. Ott családot alapított, de 10 év után Irán csak akkor lett volna hajlandó legalizálni tartózkodási helyét, ha elmegy Szíriába „önkéntes” katonának. Akkor döntött úgy, hogy családjával elindul Európába, amikor azzal fenyegették, hogy visszaküldik Afganisztánba. A család két évig várakozott Szerbiában, hogy a magyar hatóság beléptesse őket a tranzitzónába, ahol aztán automatikusan elutasították kérelmüket, három napig ételt sem kaptak.

Egy szíriai kurd testvérpár polgárháborús övezetben élt, ahol a szembenálló felek mindegyike be akarta sorozni őket. 2017-ben útnak indultak, hogy Európában védelmet kaphassanak. Magyarországon a kérelmüket elutasították és 5 és fél napig nem kaptak ételt.

Egy afgán nőt és testvéreit lánykorukban erőszakkal fenyegették, akaratuk ellenére házasságra kényszerítették volna, ezért Iránba menekültek. 16 év után sem akarták tartózkodásukat legalizálni az irániak, származásuk miatt folyamatosan megalázták, bántották őket. A nő családjával Európa felé vette az irányt, a magyar tranzitzónában azonban mindannyiuk kérelmét elutasították és három napig nem kaptak élelmet.

Egy afgán lány kiskorú testvérével menekült el hazájából. Szüleiket nagybátyjuk a szemük láttára gyilkolta meg, majd „rendelkezési jogot” szerzett felettük. A lányt kiárusította szexrabszolgának, iskolába nem járhatott. Anyai nagynénje mentette ki innen, de sajnos nem sikerült végleg megmenekülnie. Embercsempészek adták kézről-kézre, de a fiatal öccsével menekülő lány könnyű préda volt másoknak is. Szerbiában két évet kellett várakozniuk, ahol szintén többször megerőszakolták. A magyar tranzitzónába júliusban jutottak be, ahol mindkettőjük menedékkérelmét elutasították. A lány másfél nap után jutott élelemhez, de mégis úgy döntött, hogy visszafordulnak Szerbiába, mivel a magyar hatóságok nem voltak hajlandók elkülöníteni a tranzitzónában a férfiaktól.

„Nos, igen, röviden ők volnának azok a kormány szóhasználata szerinti állítólagos „gazdasági bevándorlók”, akik még a levest és kenyeret sem érdemlik meg, ahogyan azt sem, hogy tisztességesen megvizsgálják, miért menekültek sok ezer kilométeren és emberi tragédián át ide hozzánk.

Meg hát itt volna a Helsinki Bizottság, a kormány szóhasználata szerint ‘Soros-zsoldos, álcivil’ szervezet is, amely ‘alantas dobással’ védelmezi ezeket a sorsüldözött embereket. Csak azt nem értjük, miben szolgálja az ország érdekét ártatlan emberek éheztetése és a közvélemény félrevezetése. És ugyan miért volna ‘hazaárulás’, ha civil jogvédők, jelesül a Helsinki Bizottság felkészült jogászai és ügyvédei minden jogi lehetőséget megpróbálnak igénybe venni annak érdekében, hogy fogva tartott emberek ételhez juthassanak és a magyar állam végre észre térjen?”

– írja a Helsinki.

(Címlapkép: Beléptető kapu a kerítésen Tompánál; Rebecca Harms; Wikipedia)