Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Csak a jéghegy csúcsa: 400 ezer embert fenyeget a kilakoltatás veszélye

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ahogy azt mi is megírtuk, 2018 második negyedévében összesen 1355, vagyis átlagosan naponta 15 kilakoltatás történt.

Az ATV-nek nyilatkozó, a témában jártas szakember szerint azonban ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis havonta körülbelül 10 ezer ember veszíti el az otthonát,

és csaknem 400 ezer embert fenyeget ugyanez a veszély.

Barabás Gyula szerint az óriási különbség abból adódik, hogy a hivatalos adatok csak a rendőri erővel történő kilakoltatásokat foglalják magukba, emellett azonban vannak még, akik önként hagyják el otthonaikat hiteladósság miatt. A szakértő szerint így viszont már havonta körülbelül 4-4500 otthonvesztésről beszélgetünk, ami nagyjából 10 ezer embert érinthet.

Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Völner Pál Oláh Lajos országgyűlési képviselő kérdésére adott írásbeli válaszából. többek közt az derült ki, hogy a kilakoltatások legnagyobb részére (810-re) a hitellel terhelt lakások elárverezése után került sor.

Idén februárban így tiltakozott A Város Mindenkié (AVM) csoport a gyerekes családok kilakoltatása ellen a Kossuth téren. / Mérce

Pénteken az Országgyűlés az ellenzéki képviselők által összehívott rendkívüli ülést tartott az otthonápolási díj és a devizahitelesek ügyében – csakhogy az ülés határozatképtelen volt, a kormánypárti politikusok ugyanis arra sem vették a fáradtságot, hogy elmenjenek rá.

Kiadtak ellenben egy végtelenül cinikus hangvételű nyilatkozatot, melyben azt írták:

„egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok öncélú politikai akcióhoz akarják felhasználni a devizakárosultakat”.

Ehhez talán csak annyit érdemes hozzátenni: a gazdasági válság és a 2009-től elszálló euró és svájci frank árfolyam taszította lehetetlen helyzetbe a deviza- és forinthitelesek tömegét, ám a 2012 végéig igényelhető végtörlesztéssel az Orbán-kormány főként a magasabb jövedelmű, tartalékkal rendelkező háztartásokat segítette ki a bajból, a rosszabb anyagi helyzetben lévőknek ez a megoldás nem nyújtott értelmezhető alternatívát. Az árfolyamgát és a Nemzeti Eszközkezelő viszont már csak keveseknek tudott segíteni otthonuk megtartásában, a deviza- és forinthiteleseket pedig lényegében magára hagyta az állam.

Biztos, hogy az ellenzékre kell mutogatni?

Felháborítanak a tömeges kilakoltatások, az albérletárak, hogy Magyarországon lakni lassan luxus? Gyere el te is A Város Mindenkié csoport 8. Lakásmenetére, szeptember 29-én délután 3-kor a Liszt Ferenc térre, és követeljük együtt, hogy végre az emberekért cselekedjenek a politikusok!
Az eseményről ide kattintva olvashatsz többet.