„Semmissé nyilvánította a svájci frank alapú jelzáloghitelt a horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról”

– idézi a Napi.hu a Večernji List című horvát napilapot. A döntés következményeként az érintett nyolc banknak (köztük az OTP Horvátországnak) több, mint 10 milliárd kunát (437 milliárd forint) kell visszafizetniük körülbelül 120,000 devizaadósnak. A döntés régóta húzódó pereskedés végére tett pontot. Az ítélet hangsúlyozza, hogy a bankok 2004-2008 közötti magatartásukkal megsértették az akkor hatályos fogyasztóvédelmi törvényt. A bírósági ítélet ugyanakkor nem jelenti az adósok automatikus kártalanításának kötelezettségét, az érintetteknek egyenként kell pert indítaniuk bankjuk ellen.

A horvát devizahitel-adósok tehát örülhetnek. De vajon a magyar devizahitelesek számára jelent-e ez a hír bármilyen pozitív fejleményt? A horvát bírósági döntésnek, illetve a szlovéniai hasonló ítéletnek, valamint a romániai keresetben hozott Európai Bizottsági döntésnek vannak-e pozitív következménnyel a magyar devizaadósokat illetően?

Mármint azon kívül, hogy a hazai ellenzéki pártok (MSZP, Jobbik) azonnal felültek a horvát hírre és közleményekkel bombázzák a kormányt, miszerint azonnal és haladéktalanul oldja meg horvát mintára a hazai helyzetet.
Szó se róla, lenne mit megoldani. A magyarországi devizahitel-adósok helyzete korántsem rendezett. A Fidesz-KDNP kormányok devizahiteles mentési programja 2011-től persze sokakat megszabadított a hirtelen megnőtt adósság terhétől, amit a forint gyors értékvesztése okozott az euróval és a svájci frankkal szemben (2009).

Ugyanakkor a program egyes elemei egyfelől a vagyonosabb, magasabb jövedelmű társadalmi csoportokat segítették (végtörlesztés), másfelől pusztán elodázták a problémát (árfolyamgát), részleges könnyítést hoztak (elszámoltatás), illetve pusztán forinthitel-adósság problémává változtatták a deviza(alapú)hitel-adósság problémát (forintosítás). A hajdani devizahitelek általi – ma már forinthitelek – nyomasztó terheit még mindig több tízezer család nyögi Magyarországon, az óriásira duzzadt adósságok, a fizetésképtelenség miatt veszélybe kerülő lakhatás, a kilakoltatás réme még mindig rengeteg embert érint Magyarországon. Lenne tennivaló Magyarországon is bőven. ^[1]

Idehaza is vannak folyamatban lévő bírósági perek. Sokakban él a remény, hogy a Kúria esetleg a horvát mintára kimondja a szerződések semmisségét, vagy legalább az árfolyamkockázat egyoldalú áthárításának tisztességtelenségét, vagy a nem megfelelő tájékoztatás tényállását és így vagy úgy, de a jogi úton érvényesített igazság által szabadulhatnak terheiktől. A folyó bírósági eljárások fényében még inkább releváns a cikk elején feltett kérdés: van-e (lehet-e) pozitív hatása a magyarországi devizahitel-adósok helyzetére a horvátországi bírósági döntésnek?

Véleményem szerint nincs. Méghozzá azért, mert a magyarországi devizahitel-adósság kezelésének kérdése nem jogi, hanem politikai kérdés. A Fidesz-KDNP számára és a hazai bankok számára pedig ez egy eldöntött és lezárt politikai kérdés.

A Fidesz álláspontja szerint nincs itt semmi látnivaló, illetve ha mégis, akkor az a glória az Orbán-kormány feje felett:

„Büszkék vagyunk azokra a devizahitelesek ügyében hozott törvényekre, melyekkel több, mint egymillió családot tudtunk megsegíteni”

– mondta Bánki Erik 2017. novemberében. (forrás: fidesz.hu)

„A devizahitelesek döntő többségének az összes tartozással összefüggő problémája megoldódott, a végtörlesztéstől kezdve az árfolyamgáton át a forintosításig tartó folyamat lezárt egy korszakot”

[kiemelés tőlem B.F.]- mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára… (forrás: penzcentrum.hu, 2018. július 3.)

Kovács így folytatja:

„Mára a lakossági devizahitelek lényegében eltűntek a piacról, a múltban felmerült kérdések jogilag szilárd válaszokat kaptak [kiemelés tőlem B.F.].”

A kétharmaddal kormányzó párt(ok) szerint tehát nincs ügy, nincs további tennivaló, amely értelmezést megerősíti (nem sokkal a horvát bírósági döntés után) a bankszövetség főtitkára – nehogy valakinek kétségei támadjanak.

Az Orbán-kormány megtette, amit meg akart: segített a magasabb jövedelmű, vagyonosabb társadalmi csoportokon, elszámoltatott, forintosított, haladékot adott.

Még arra is szánt pár tízmilliárdot, hogy az adósság miatt elvesző házat ne a bank, hanem az állam vigye (Nemzeti Eszközkezelő). Közben pedig a bankokat is megkímélte attól, hogy túlságosan is a zsebükbe nyúljanak. Persze a végtörlesztés okozott némi kellemetlenséget, az árfolyamgát időleges bevételkiesést és az elszámoltatás pedig tényleg fájt ^[2] egy kicsit. De az elv, hogy az adósnak (devizahitel-adósnak, devizaalapú hitel adósnak) fizetnie kell, hogy a szerződések érvényesek és hogy a bankok követelése jogos nem kérdőjeleződött meg egy pillanatra sem. A Fidesz-KDNP nem rúgta rá a bankokra a devizahiteles-ajtót (képzavar). De miért is rúgta volna? Hiszen nem keveset kapott cserébe azért, amiért figyelt a bankok érdekeire. Például több, mint 1000 milliárd forintnyi különadó bevételt (1081,1). Zokszó nélkül kipengetve.

A pénzügyi szervezetek különadója mellett ott volt még a 2017-ben megszűnt, kisebb volumenű hitelintézeti járadék, valamint a tranzakciós illeték azon része, amelyet a bankok fizettek (ingyenes készpénzfelvétel kapcsán).

A bankokat terhelő különadókból a központi költségvetésnek igen jelentős, több ezer milliárdos bevétele származott 2010 óta. Részben ez az oka (ára) annak, hogy a Fidesz-KDNP lezártnak tekinti a devizahitel-adósság kérdést, részben pedig az a megértő magatartás, amely a bankok részéről az a szektorban az állami tulajdonszerzést kísérte.

2016-ra befejeződött az állami tulajdonszerzés a hazai bankszektorban, a hazai állami tulajdoni arány 50% fölé került.

Kovács Levente erről is beszélt a már idézett interjúban:

„Európában az a szokás, hogy nemzeti tulajdonban van a bankszektornak több mint a fele. Ma már Magyarországon is ez a helyzet.”

            (forrás: penzcentrum.hu, 2018. július 3.)

Az államnak, mint tulajdonosnak pedig nem érdeke súlyos milliárdokat fizetni devizahiteles károsultaknak.

A félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy nem az 50% feletti nemzeti (állami?) tulajdoni hányad jelent problémát. Sok közgazdásszal ellentétben én azt vallom, hogy az állam is lehet jó gazda és hogy bizonyos ágazatoknak (iparágaknak) éppenséggel jót tesz, ha magas az állami tulajdon aránya. A hazai bankszektor részleges „államosítása” sokkal inkább az állami tulajdon jelenkori működtetési elve miatt problémás: nevezetesen amennyiben annak működése nem a köz javát, hanem magánérdekeket szolgál (lojális nemzeti burzsoázia létrehozása). Persze nem lehetnek illúzióink, a magántulajdonban lévő bankrendszer működési logikája sem a köz javát keresi.

Összefoglalva: véleményem szerint a hazai devizahitel-károsultak nem fognak profitálni a horvátországi ítéletből.

Egyrészt mert a Fidesz-KDNP és a hazai bankok között hallgatólagos megegyezés van a devizahitel kérdésének lezárását illetően, amely lezárás ára a banki különadó „benyelése”, valamint a bankszektorban dominánssá váló állami tulajdon, másrészt a tulajdonossá váló állam alapvető ellenérdekeltséggel bír.