Semmi gond nincsen azzal, ha valaki szereti a francia elnök, Emmanuel Macron centrista liberális politikáját vagy rajong Kolinda Grabar-Kitarović horvát elnök asszony putyinista szélsőjobboldali politikájáért (itt van két jó cikk erről). Ez az élet rendje, kinek mi a saját politikai álláspontja, úgy választja ki a nemzetközi politikusok közül azt, aki szimpatikus.

Az viszont a modern politika és a mi hozzáállásunk válságtünete, amikor valaki csak azért oszt meg egy képet egy politikusról, mert a mögötte lévő marketinggépezet megalkotja a mindenkinek tetsző képet. Ahogy Macron belecsap a levegőbe a francia sikernél, vagy  Kolinda Modricot ölelgeti.

Ezek az emberek abból élnek, és a mögöttük lévő óriási csapat is azon dolgozik, hogy a legelőnyösebb képet mutassák róluk. Ehhez pedig egy VB döntőnél nincs jobb alkalom, ahol csúcsra lehet járatni a hazafiasságot. És itt mindegy, hogy Macron szívből örül-e, mert az a dolga, hogy szívből örüljön,  ahogy az esőben elázó Kolinda sem áldozat, vagy önfeláldozó hazafi, hanem elsősorban egy anyagi és hatalmi szempontból is ebből a szituációból hasznot húzó politikus.

Ezt a focivébé-döntőt nem lehetett úgy nézni, hogy ne ezzel szembesüljön az ember, sőt a döntő utáni híradások is mint sztárokat, a focisikerhez hozzákötve mutatták be ezeket a politikusokat, lehántva róluk minden politikai tartalmat.

Ez pedig nem véletlen, hiszen a VB-re a totális propagandagépezet hazájában, Oroszországban került sor, így érthetően a VB-ről szóló híradásokban is előtérbe kerültek a politikusok és a köréjük felépített politika.

Az elmúlt években pedig azt a tendenciát láthatjuk erősödni, hogy egyre kevésbé számít a tartalmi mondanivaló, egyre inkább azok a marketing-gépezetek alakítják a politikát, amik már nem a politikai ideológiát adják el termékként, hanem magukat a politikusokat. És itt nem csupán Donald Trump kampányára kell gondolnunk, hanem Justin Trudeau zoknijára, vagy a tökéletesen a médiának legyártott kormánylistájára, illetve magára Macronra mint jelenségre.

Föl tud idézni például a kedves olvasó egyáltalán egy hírt arról, mit csinált a francia belpolitikában Macron az elmúlt egy évben megválasztása óta? Pedig van képünk már róla a fejünkben. Fel tudunk idézni rengeteg pillanatot arról, hogy mit csinált, kivel fotózkodott, milyen helyzetekbe került, hogy épült fel a személyisége (mármint építették fel nekünk).

A vébé-döntő után emberek tízezrei Magyarországon is osztják tovább a szimpatikus politikusokról készült képeket, amiket egy marketing-gépezet gyártott le nekünk. Anélkül, hogy bármi fogalmuk lenne ezeknek a politikusoknak a politikájáról.

Ez a fajta politikacsinálás és médiaszemlélet viszont azért probléma, mert minél inkább ez a hardbulvár uralja le a politikai híreket, annál inkább fogja ez is meghatározni a választói döntéseket, és annál kevésbé a valós politikai programok, gondolatok, vagy cselekedetek. Ez pedig a politika kiüresedéséhez vezet, hiszen a választók döntéseit is nagyobb mértékben ezek a hírek és legyártott termékek fogják befolyásolni. Ami nem csupán a demokrácia gyengülése miatt fontos, hanem azért is, mert a valódi politikai ügyek, azaz pont az életünkről szóló ügyek egyre kevésbé fognak szerepelni és ezáltal számítani.

Ha valaki például megnézi Orbán Viktor idei kampányát, a gyűlöletpropagandán kívül lényegében csak imázsfilmekből állt. Orbán Viktorról, mint erős vezetőről, a gyerek barátjáról, a vidéki emberről, a nép barátjáról, a vonaton utazó nép között élő miniszterelnökről láthattunk képeket. Arról, hogy a közösség előtt álló problémákat miként akarja megoldani, semmit. Pár éve még röhögtünk a medvén lovagló Putyinon, ma már ez a mindennapi valóságunk.

A közösségi média, és az azon közvetített üzenetek pedig hiába adják a közösségiség látszatát, valójában pont elzárják a találkozás és a megismerés lehetőségét például azáltal, hogy a sajtónak nem adnak hozzáférést a politikusokhoz, hogy semmiféle kontroll nincs a politikai termékeken.

Sőt ahogy most a vébé-döntő kapcsán láttuk, vannak extrémebb esetek is, amikor a politikusok már nem politikusként, hanem a hazájukat jelképező sztárpolitikusként jelennek meg. Vasárnap este sokak számára Kolinda Grabar-Kitarović horvát elnök például eggyé vált Horvátországgal, ő reprezentálta az országot. Miközben például a horvát ultrák nagy része ki nem állhatja őt azért, mert bevédi a korrupciógyanúba került horvát foci-szövetség vezetőit.

Ezek a helyzetek viszont kikerülhetőek lehetnének tudatosabb közösségi médiafogyasztással. Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy a közösségi médiában, és bizonyos esetekben – mint például a focivébé esetében – a mainstream médiában is elénk kerülő képek valójában egy propagandagépezet részei. Ezeket mindenféle háttértudás nélkül tovább osztogatni pont olyan, mintha mi magunk válnánk annak a rendszernek a kiszolgálóivá, ami meg akar fosztani minket a közösség ügyeibe való beleszólás lehetőségétől.

Hiszen a sztárpolitika, amely a politikáról való közbeszédet politikán kívüli marketing-tartalmakkal tölti fel, hosszú távon pontosan ezt teszi.