Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

2-4 évet kaptak Olaszországban, akik egy téves híresztelés miatt felgyújtották cigányok sátortáborát

Négy férfit ítélt el egy olasz bíróság, amiért 2011-ben felgyújtottak egy roma sátortábort Torinóban.

Az eset az után történt, hogy egy 16 éves lány azt állította, két helyi cigány férfi megerőszakolta. A hírre reagálva körülbelül 500-an tüntetni kezdtek a tábor közelében, majd egy 50 fős csoport megrohamozta azt. A nőket és a gyerekeket felszólították, hogy hagyják el a területet, majd felgyújtották a sátrakat és autókat. A tűzben senki nem sérült meg, de a tábor a lakosok minden vagyontárgyával együtt, megsemmisült.

A lány még a gyújtogatás előtt megvallotta, hogy csak azért találta ki a történetet, mert szülei szigorúan tiltották a házasság előtti szextől, és rendszeresen nőgyógyászati vizsgálatoknak vetették alá, így félt bevallani, hogy lefeküdt a barátjával.

A romák elleni gyűlölet éppen ebben az időben hágott magasra Olaszországban, a gyűlölet célpontjai pedig részben a cigányok által felállított sátortáborok voltak, az ügy arra irányította rá a figyelmet, hogy milyen könnyen tragédiába torkollhat a gyűlölet, akár egy ilyen félreértés nyomán is. Hasonló incidensek történetk Milánóban, Rómában és Nápolyban is.

A torinói gyújtogatás miatt perbe fogott négy férfit 2-4 éves szabadságvesztésre ítéltek, az ítélethirdetéskor a teremben tartózkodók a beszámolók szerint kevesellték a büntetést „ez egy vicc” felkiáltással nyilvánítottak véleményt.

Olaszországban ma is súlyos probléma a rasszizmus, az elsősorban bevándorlás-ellenességével népszerűségnek örvendő Matteo Salvini belügyminiszter például az „oda nem tartozó” cigányok tömegesen kiutasításáról beszél.

(Guardian, Telegraph, ANSA // címoldalon kiemelt kép: ANSA)
Olvass tovább!