A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke, Kovács Ágnes nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz, az országgyűlési képviselőkhöz és a kormánypárti és ellenzéki politikusokhoz, miután múlt héten az ellenzéki politikusok egyöntetű támogatásával szemben a Költségvetési Bizottság kormánypárti többsége leszavazta azt a javaslatot, amely minimálbéres munkaviszonnyá nyilvánította volna a kiemelt ápolási díjban részesülők munkáját.
A kiemelt ápolási díj nettó összege jelenleg 52 812 forint havonta, ami azért jár, ha valakinek a „ rehabilitációja nem javasolt, ezen belül egészségkárosodása jelentős, és önellátásra nem, vagy csak segítséggel képes”, vagy ha „ olyan hozzátartozójának gondozását, ápolását végzi, aki után a magasabb összegű családi pótlékot miniszteri rendeletben meghatározott súlyosságú betegségre vagy fogyatékosságra tekintettel folyósítják.” Az ápolási díj nettó összege pedig mindössze 29 340 forint havonta, ez súlyos fogyatékosság után vagy azért jár, ha valaki tartósan beteg 18 év alatti személy gondozását végzi.
Az otthoni ápolás munkaként való elismeréséért a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület, az aHang.hu és a Cseve Csoport indított petíciót és demonstrált június végén a Kossuth téren. A petíció jelenleg 28 ezer aláírásnál tart, a cél 50 ezer aláírás összegyűjtése. Miután a Költségvetési Bizottság leszavazta a javaslatot, az azt kezdeményező szervezetek Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterét egyeztetésre invitálták, amire a miniszter reagált is: az egyeztetést július 12-re tervezik.
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke szintén személyes egyeztetést szeretne elérni, csak ő nem Káslerrel, hanem Orbán Viktorral. Kovács a találkozón kívül arra kéri a miniszterelnököt, hogy kezdeményezze egy konzultációs testület létrehozását, ami az érintett tárcák és a hat országos érdekvédelmi szervezet képviselőiből állna, valamint, hogy a 2019. és 2020. évi költségvetésben teremtsen fedezetet egy szakpolitikai intézkedési tervre, stratégiára.
Kovács szerint az elmúlt húsz évben a fogyatékos embereket és családjaikat, az őket képviselő érdekvédelmi szövetségeket „minden kormány, döntéshozó, és politikus egyedül hagyta”. „Tették mindezt úgy,” – folytatja levelét – „hogy bizonyos politikai játékokban a népszerűségük kedvéért látszólagos „támogatóikká” váltak. Ellenzékben minden politikus „kiáll” a fogyatékos emberekért és családjaikért, kormányra kerülve pedig, amikor lehetőség lenne érdemben lépéseket tenni, akkor széttárják a karjukat. […]
Közösségünk már nem kíváncsi az érdemtelen magyarázkodásra. Nem kíváncsi az egymásra mutogatásra és a politika nagy színpadán eljátszott mindenki számára méltatlan alakításokra.”
Kovács Ágnes szerint történelmi pillanathoz értünk:
„Ez a nehéz és kilátástalan helyzetbe kényszerített társadalmi csoport megérdemli, hogy befejezzék ezt a több évtizede tartó játékot! A több évtizedes látszatcselekvés nem a megoldás felé vezet bennünket, hanem az állapot konzerválásának „ragyogó” eszköze. Elérkeztünk egy olyan mérföldkőhöz, amikor eldönthetjük, milyen úton megyünk tovább. Tovább játszunk egy „ócska színdarabot” vagy körbeüljük az asztalt és- politikai érdekektől függetlenül – kezet fogva, közösen teszünk érdemi lépéseket a magyar közösség nehéz helyzetben lévő tagjaiért. Ez egy történelmi pillanat, amelyben Önöké a politikai felelősség, és nem szalaszthatják el azt!”
