Bizonyosnak tűnik, hogy Olaszország belügyminisztere, Matteo Salvini nem fog népszámlálást végezni az ország roma lakossága körében. Javaslatával nemzetközi felháborodást váltott ki – közvetlenül azután, hogy hírhedt döntésével megakadályozta egy afrikai menekülteket megmentő hajó kikötését. Azóta egy felvétel is napvilágra került, amelyen Salvini tisztogatásokat javasol „utcáról utcára, térről térre, negyedről negyedre.”
Salvini nyílt szándékát, hogy összeszámolja a romákat, majd tömegesen kiutasítsa azokat, akik nem „oda” tartoznak, saját koalíciós partnere, az Öt Csillag Mozgalom is gyorsan alkotmánysértőnek titulálta.
Ebben a pillanatban tehát úgy tűnik, a jogállam győzedelmeskedik a Liga szélsőjobboldali gengszteruralma fölött. De ostobaság lenne azt képzelni, hogy elmúlt a veszély.
Ez ugyanis csak az egyik legfrissebb dobása a legerősebb olasz politikus címére pályázó Salvininek, és ezért a címért a jövőben is romákat, bevándorlókat és menekülteket fog bűnbakká tenni skrupulusok nélkül. Hogy semmi kétségünk ne legyen Salvini romákkal szembeni mély utálatának rasszista indítékai felől, a politikus egy tévéinterjúban úgy nyilatkozott, „az illegális külföldieket más országokkal kötött egyezmények alapján kitelepítjük, de az olasz romákat sajnos itthon kell tartanunk.”
Egészen beteg helyzet az, amikor az Európai Unió egyik tagállamának belügyminisztere amiatt sajnálkozik, hogy nem utasíthatja ki az országból saját honfitársait.
Salvini országos erővé emelte pártját, a Ligát. Amikor még a szeparatista Északi Liga néven futott, a dél-olaszokat festette le úgy, mint lusta élősködőket, akik kivéreztetik az északi városokat. Most az ellenséget a bevándorlók, menekültek és romák „hordái” alkotják, Salvini ideológiája pedig most már az „olaszok mindenekelőtt”.
Berlusconi „nomád szükségállapota” (2008-2011)
Nem először jut el az olasz kormány eddig a pontig: már Silvio Berlusconi „nomád szükségállapota” is egy olyan időszakot jelölt, amelyben a romák démonizálása, zaklatása, üldözése, illetve az ellenük elkövetett lincselések és pogromok mindennaposak voltak. A 2008 és 2011 között fennálló szükségállapot csak a társadalmi feszültségek erősítésére, az emberi jogi visszaélések igazolására és a társadalmi beilleszkedés lehetőségének teljes megakadályozására volt jó.
Amikor 2008 júniusában az akkori belügyminiszter, az Északi Ligához tartozó Roberto Maroni bejelentette, hogy ujjlenyomatokat venne a roma gyerekektől, a politikai spektrum egésze rasszistaként és diszkriminatívként ítélte el a tervet. Amos Luzzato a La Repubblica hasábjain elevenítette fel Olaszország fasiszta múltját, illetve az 1938-as népszámlálást, amely összeírta az összes külföldi születésű zsidó személyt és ezzel előkészítette a terepet a faji törvénykezésnek:
„Emlékszem gyerekkoromban zsidóként bélyegeztek és jelöltek meg … Olaszország teljesen elveszítette emlékezőképességét.”
Felszusszanni nem lehet (2012-2017)
Az Európai Roma Jogok Központja bíróság előtt támadta meg a szükségállapotot kihirdető rendeletet, és 2011-ben az olasz igazságszolgáltatás megalapozatlannak és törvénysértőnek nyilvánította azt. A szükségállapot felfüggesztése és Berlusconi bukása azonban kevés nyugalmat hozott a romáknak. 2016 januárjában az Európa Tanács emberi jogi biztosa, Nils Muižnieks sajnálkozásának adott hangot a szükségállapothoz köthető „múltbeli intézkedések” tovább élése miatt, és felszólította az olasz hatóságokat az erőszakos kilakoltatások felfüggesztésére, valamint a roma táborok és szegregált szükséghajlékok felszámolására, arra kérve a kormányt, hogy biztosítson „rendes, integrált lakhatási alternatívákat az érintett családoknak.”
A politikai diskurzusban és a médiában széles körben tapasztalható gyűlöletbeszéd, a nemzetközi szervezetek rendszeresen megfogalmazott aggodalmai mind arra emlékeztetnek, hogy a romák még évekkel később is Berlusconi illegális „nomád szükségállapotának” következményeit nyögik. A gyakran szeméttelepek, mérgező lerakatok és repülőterek közelében létrejött szegregált telepek alkalmatlanok emberi lakhatásra, és a nyomor ellenére az ott lakók, fiatalok és öregek egyaránt a kilakoltatás állandó fenyegetése alatt élnek.
A csönd hangjai Brüsszelből
Salvini tudja, nem kell valós ellenkezésre számítania Brüsszelből, hiszen emlékezhet még, a Bizottság áldását adta 2008-ban a roma gyerekek ujjlenyomatolására is. A Bizottság megalkuvónak bizonyult, amikor szembesült Berlusconi fenyegetéseivel, melyek értelmében Olaszország visszautasít mindenféle EU-s „beavatkozást” és kész blokkolni a Tanács működését, „amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy egyetlen biztos, a Bizottság egyetlen szóvivője sem avatkozik be nyilvánosan semmilyen ügybe”. Az ezt követő években a Bizottság nem lépett fel Olaszország ellen, habár tornyosultak a bizonyítékok, melyek szerint a romák szélsőséges zaklatással szembesülnek, és a szegregált táborok – ahogy a faji egyenlőségről szóló irányelv fogalmaz – „megfélemlítő, ellenséges és degradáló környezetet” jelentenek.
Nem lehetett kétségünk afelől, hogy a szélsőjobboldali és populista erők győzelme a tavaszi választásokon bajt hoz a romák fejére és feléleszti azt a mérgező xenofóbiát, ami a „nomád szükségállapot” idejét jellemezte.
De Salvini ennél is nagyobb veszélyt jelent: a jogállam teljes semmibevétele, heves nativizmusa és a romákkal szembeni rasszista eltökéltsége nagyon erős fasizmusszagot áraszt.
