Nem valószínű, hogy megoldja a párt válságát, sőt lehet, hogy tovább mélyíti azt az MSZP hétvégén tartott tisztújító kongresszusa. Pedig valamit kéne kezdeniük magukkal a szocialistáknak, mert a párt 1990 óta nem állt olyan rosszul, mint most a közvélemény-kutatásokban.

A teljes népesség körében 6, a biztos szavazóknál 9 százalékra mérte az MSZP támogatottságát a múlt héten a Závecz Research. Ilyen mélyen tényleg csak a rendszerváltás után volt a párt. A kongresszus szoros eredménye pedig feltehetően nem tisztázta ezt a helyzetet, hanem tovább mélyítette a pártba beágyazott feszültségeket.

Elnöknek ugyanis Puch László emberét, Tóth Bertalant választották 54 százalékos többséggel. De Tóth lényegében csak úgy tudta riválisát, Mesterházy Attilát megverni, hogy a párt összes érdekcsoportja összefogott a volt elnökkel és miniszterelnök-jelölttel szemben. És még ez se volt elegendő ahhoz, hogy elnökhelyettesnek ne azt a Szakács Lászlót válasszák, aki korábban Mesterházy kabinetfőnöke volt. Így bár Mesterházy kikapott, de erős rálátása és befolyása lesz a döntéshozatalra.

Márpedig Mesterházy 4 éve, a 2014-es választások utáni leváltása óta készült arra, hogy 2018-ban a választások után visszaveszi a szocialista pártot. És ezt a készülést nem úgy kell érteni, hogy közben jó könyveket olvasott, és kibontott egy jó üveg bort, hanem úgy, hogy próbált embereinek folyamatosan pozíciókat szerezni, és a lehetséges riválisait gyengíteni. Akár akkor is, amikor azok a pártot irányították.

Most, a vereség után nagyon nagy kérdés, hogy Mesterházy ezt az utat folytatja-e tovább, és 2 év múlva megpróbál-e majd újra a párt élére állni, vagy együttműködő partnere lesz az MSZP új vezetésének. Nem az utóbbit sejteti, hogy Tóth Bertalan beszéde alatt lényegében végig a telefonját nyomogatta, ahogy az a kép sem, amellyel gratulált a frissen megválasztott ellenfelének.

De persze a hatalomtechnikai kérdéseken túl is voltak érdekességek az MSZP tisztújító kongresszusán. Úgy tűnik, Tóbiás József és Botka László után Tóth Bertalan is egyfajta balos fordulatot hirdetett meg MSZP elnökként. Csakhogy az előző két férfiú „sikere” után kérdéses, hogy ez mit jelent. Miközben Tóth beszédében előkerültek a dolgozók, a szakszervezetek, az elesettek jogai és védelmük, addig olyan lózugokat is pufogtatott az új pártelnök, mint az ellenzéki kerekasztal vagy a helyi együttműködések, és a civil társadalom felé nyitás kérdése, amelyekről mindig minden politikus beszél, de tartalommal még soha egyetlen se tudta megtölteni.

Érdekesség viszont a három alelnök személye. Szanyi Tibor, bár régóta nem állt elő igazán érdekes progresszív javaslattal, de mégis az MSZP-n belül a balosabb csoportba sorolható, csakúgy, mint a párt korábbi EP-képviselője, Hegyi Gyula, aki az elmúlt időszakban a Magyar Nemzetben, majd a Népszavában és az Új Egyenlőségen írt cikkeket az európai baloldal, és a magyar baloldal helyzetéről. Egyetlen munkásként pedig a párt harmadik alelnökének Komjáthi Imrét választották, aki az Éhségmenet alapítójaként szerzett ismertséget még 2010 után.

A választmány elnöke az a Kunhalmi Ágnes lett, aki múlt héten visszalépett az elnökjelöltségtől. Kérdés, hogy Kunhalmi a DK-val való együttműködést támogató programját hogyan próbálja majd keresztülvinni azon a párton, amelyben ennek nincs túl nagy támogatottsága.

Látszik az is, hogy akik újak az MSZP vezetésében, valójában régóta a párt politikusai. Még az elnökségbe talán legfiatalabbként beválasztott Bihal Dávid is már régóta ott van a tűz körül. Olyan ember pedig most se került a fontos vezető pozíciók közelébe, akit újként lehetne jellemezni az MSZP-ben. Maximum nagy visszatérőket említhetünk az alelnöki posztoknál. Ez pedig kívülről nézve arra utal, hogy megszűnt a párton belül a mobilitás és az utánpótlás.

Márpedig az MSZP-nek gyorsan össze kell szednie magát, és potens párt képét mutatnia, ha nem akar nagy bajba kerülni. Jövőre EP-választásokat tartanak, ahol az alacsony részvétel és a baloldali szavazók aktivitása miatt könnyen bajba kerülhet az MSZP, ha megjelenik egy új, potensebb erő, vagy valamelyik másik ellenzéki párt összeszedi magát. Abban a pillanatban pedig, amikor nem az MSZP lesz a baloldali politikai térfél legerősebb pártja, az egyik utolsó olyan pont is megszűnik, amely a szavazókat a korábbi kormánypárthoz kötötte.