Mostanában több helyen is port kavart a transzneműség kérdése. Sokan megfogalmaznak különböző problémákat ezzel kapcsolatban, például hogy manapság már gyerekeket is transznak nevelnek nyugaton. De igaz-e ez? És ha igen, ki érte a felelős? Íme 10 ok, hogy miért kell a transzneműség kapcsán (is) a kapitalizmusról beszélni.
(1) Mert a kifutóra küldött 10 éves transzvesztita gyerek a divatipar áldozata.
A szépség- és divatipart korábban is sokat kritizálták már. Túl soványak a modellek. Irreális a nőkre erőltetett testkép. A szépségkultusz megnyomorít, tárgyiasít és behálóz. A modellek egyre fiatalabbak, kislányokat szexualizálnak. És újabban: már transznemű – vagy annak mondott – gyerekeket is felhasználnak a kifutón. Mert mindig valami még extrémebb kell.
De vegyük észre, hogy ez mind ugyanannak a jelenségnek, a szabadjára engedett kapitalizmusnak az eredménye.
A transzneműek érdekképviseletei küzdöttek (és küzdenek) a láthatóságukért. De ezen szervezetek túlnyomó többsége nem azért küzd, hogy 10 éveseket zsákmányoljon ki a divatipar! Hanem azért, hogy a transznemű embereknek (gyerekeknek és felnőtteknek) a társadalom biztosítsa a kiteljesedett élethez való feltételeket. Ha vannak is túlkapásaik, a 10 évesek kifutón való szerepeltetéséért akkor is sokkal inkább a multimilliárd dolláros divatipar a felelős első sorban.
(2) Mert a hormonokat gyártó gyógyszeriparnak a transzok nem jó piac (még).
Ahogy azt egy, a témában járatos gyógyszerész kifejtette a HVG.hu hasábjain, a hormongyártó gyógyszercégek meg se éreznék, ha holnap eltűnne az összes transznemű a föld színéről. Egy kapcsolódó piackutatásra hivatkozik, melyben a transznemű hormonpótlás külön kategóriaként nem is szerepel. Igen, a transzok annyira rossz piac a gyógyszercégeknek, hogy az „egyéb” szekcióba sorolják őket jelenleg, sok más terápiás területtel együtt. (Amúgy olvassátok el az egész írást, mert zseniális.)
Persze jogos a felvetés, hogy ha jelenleg még nem is, majd a jövőben talán jobb piac lesz ez.
Oké, fogadjuk el, hogy tényleg aggasztó e külföldi trend. De ez sokkal inkább érv a kapitalizmus megregulázására, mint valamiféle „transzipar” kritizálására.
A szabadjára engedett kapitalizmus az oka, hogy az egészségügyhöz kapcsolódó iparágak – elsősorban az Egyesült Államokban – magáncégek, melyek profitot termelnek.
A profit termeléséhez pedig újabb és újabb piacokat kell keresni.
Ha nincs, akkor csinálni.
Hogy a transzneműek-e a globális gyógyszeripar új célcsoportja, arról szívesen meghallgatunk további érveket és ellenérveket. De arról nem látjuk értelmét vitatkozni, hogy a folyamat során transzneművé „nevelt” gyerekek a profitorientált, szabadpiaci alapra tolt egészségipar áldozatai alapvetően.
(3) Mert gyerekeket NEM operálnak át.
Jó, ennek a pontnak igazából nincs köze a kapitalizmushoz. Csak tisztázni akartuk a tényeket, mert többen vádolják a „transzipart” azzal, hogy átoperálnak gyerekeket. Ez nem igaz.
A hormonblokkoló gyógyszeres kezelés, nem műtét. Arra szolgál, hogy a kamaszkori testi fejlődést eltolja néhány évvel. Így az illetőnek lesz ideje átgondolni, ki is ő valójában. Ha ugyanis elkezdenek hatni a testi hormonok kamaszkorban, akkor elkezdődik a test férfiasodása vagy nőiesedése. Ezt később sokkal nehezebb és kockázatosabb műtéttel korrigálni. A hormonblokkoló tehát éppen arra szolgál, hogy kiváltsa, de legalábbis megkönnyítse a felnőttként esedékes (már ha esedékes) műtéti beavatkozást. Ha a műtét mégsem esedékes, mert az illető rájön, hogy nem is transz, le lehet állni a gyógyszerről, és akkor folytatódik a biológiai érés.
Arról, hogy a hormontartalmú készítményekre épülő iparágak a profit érdekében kiterjesztenék-e tevékenységüket a transznemű (vagy tévesen annak diagnosztizált) gyerekekre, lásd a (2)-es pontot.
(4) Mert az átoperálás sem jó biznisz (még).
Itt szintén a már említett zseniális HVG.hu cikkre hivatkoznánk, mely szerint a transzneműek helyreállító műtétjeiből ugyan fényesen megél az erre specializálódott orvosok egy kis csoportja, globális iparnak azonban ez sem nagyon nevezhető.
Főleg a sima plasztikai sebészethez képest. De ennek is van jófajta feminista kritikája amúgy. Mellnagyobbítás rákkeltő szilikonnal, arcfelvarrás (mert a ráncos nő nem nő), szeméremplasztika, hogy csak a leggyakoribb, nőket (és tinilányokat! lásd az utóbbi link) érintő témákat említsük.
De megint csak felvetődik, és elismerjük, jogosan: vajon nem áll-e érdekében a plasztikai sebészetre épülő magánklinikáknak, hogy bővítsék a piacot? És ha a piacbővítés érdekében az orvosok a nyugati országokban tömegesen beszélik rá a nemükkel (egyelőre) bajban lévő gyerekek szüleit mindenféle hormonkezelésekre? Hogy aztán felnőve az operációt is náluk végeztessék el?
És ha mindez így is van, akkor nem a magánklinikákat kell-e elsősorban kritizálni az etikátlan, profithajhász módszereik miatt?
(5) Mert a melegházasság-meccs 1:0-ra végződött, és ennek bizonyos következményei vannak.
Az angol nyelvű sajtóban többen megjegyezték már, hogy amióta az Egyesült Államok törvényesítette a melegek házasságkötéshez való jogát, a konzervatív/fundamentalista lobbicsoportok (köztük a Heritage Foundation) hirtelen a transzneműek ellen kezdtek kampányolni. Ez színtiszta, cinikus politika: olyan ügyet kell képviselni, amit győzelemre is tudsz vinni. Ha pedig nem sikerül győzelemre vinni egy ügyet, érdemes váltani. Lehetőleg valami olyan ügyre, amiben kisebb a vereség esélye (például mert gyengébb az ellenfél).
Nos, a melegek után a náluk jóval gyengébb érdekképviseletű transzneműek vannak soron.
Azokat a dokumentumfilmeket és propagandacikkeket, amik a gyerekek tömeges transszá neveléséről és behormonozásáról regélnek, az említett lobbicsoportok készítették.
A The Daily Signal nevű portál, melyen ezek az anyagok megjelentek, a Heritage Foundation konzervatív think-tank médiafelülete. Ezt azért említjük meg, mert a magyar vita kontextusában is többször láttuk ezeket az anyagokat érvként felhozni.
Ezzel nem azt állítjuk, hogy ne lehetne igazság ezekben a filmekben/cikkekben. De ha ezeket hozzuk föl annak megdönthetetlen bizonyítékaként, hogy márpedig a gyerekeket tömegesen transszá nevelik, talán érdemes elgondolkodnunk, hogy kinek állt érdekében elkészíteni az adott anyagot. És utánaolvasni független forrásokból is a témának.
(6) Mert a magyar helyzet tökre más.
Nagyon, nagyon más. Arról, hogy milyen a magyar transzneműek élete, itt olvashatsz egy részletes riportot. A lényeg, hogy Magyarországon a transzneműek a közelében sincsenek annak, hogy magánklinikákok tömegesen hormonozgassanak és operáltatgassanak. Itthon szerencsés kivételnek számít, ha egy transznemű személy hosszú évek spórolásával és/vagy családi-baráti támogatással eljut oda, hogy orvosilag is helyreállíttassa a nemét egy belgrádi specialistával.
A többség ugyanúgy az alsóbb vagy alsóközép-osztályokhoz tartozik, ahogy a legtöbb magyar ember, és örül, ha lakhatása van.
Az átlagos transznemű ember csendben meghúzza magát és – ez a szürke valóság – igyekszik nem provokálni.
Viszont itt röviden meg szeretnénk említeni egy másik, a transzneműség kérdéskörének magyarországi kontextusára jellemző kellemetlen tényt. Feministák egy csoportja két éve rendszeresen kritizálja transzpolitikát. Bár a transznemű emberek létezéshez való jogát a legtöbb transzkritikus feminista elismeri, a témát legelőször olyan hangnemben vetették fel, ami nagyon sok transznemű egyént komolyan traumatizált akkoriban. Sajnos azóta is nyílt sebre tapint, aki szóba hoz bármilyen, a transzok identitását vagy láthatóságát érintő kritikát (legyen az akár individuális, akár rendszerszintű).
E sebek begyógyításán és egy előremutató párbeszéd kialakításán sokan és sokat dolgozunk azóta is.
(E munka nagy része persze a nyilvánosság elől elzártan, biztonságos terekben történik. De igenis történik.) Mérsékeltebb hangokat ütött meg a transzkritikus feministák egy másik része, amikor rendszerszemléletileg kritizálták az identitáspolitikát és a PC-kultúrát. Ezekre – igyekezve eltekinteni a korábbi, vehemensebb támadások kontextusától, és baráti jobbot nyújtva – az érintettek itt válaszoltak.
Újabban a kritikák az ún. „transzipart” érintik. Reméljük, jelen cikkünkkel egy konstruktív irányba tudjuk tolni ezt a párbeszédet is.
(7) Mert a gyerekekért aggódni még nagyon sok okból lehet.
És itt nem említjük az olyan, elsősorban tényleg csak külföldön jellemző példákat, mint a nőinemiszerv-csonkítás. Hanem a Magyarországon is jelenlévő, gyermekeink tömegeire közvetlen veszélyt jelentő jelenségekről szedünk össze egy listát.
A szexipar magyar résztvevői/áldozatai, köztük nagy számban tizenévesek, lányok, fiúk és (!) transzneműek. Az oktatási rendszerünkben megnyomorított gyerekek százezrei. A kilakoltatott és aztán szüleiktől elvett gyerekek. A gyűlöletre épülő kormánypropaganda agymosása (igen, a gyerekekre is hat). A mélyszegénységben élő gyerekek, akik aztán drog- és/vagy alkoholfüggők lesznek kamaszkorukra.
Az Egyesült Államokban a magánklinikák úgy szélesítik a piacukat, hogy nemtransz gyerekeknek is adnak hormonokat. Hm. Tudunk ezen változtatni? Nem valószínű. Esetleg meg tudjuk előzni, hogy a jelenség Magyarországra is beszivárogjon? Talán, lásd a (9)-es pontot. Ami viszont tény, hogy gyerekeket Magyarországon egyelőre nem kezelnek hormonokkal. A fent felsorolt problémák mindegyike azonban nagyon is létezik, és kőkeményen kihat az országunk jövőjére.
(8) Mert a neoliberalizmus nem ugyanaz, mint a liberalizmus.
Az emberi szabadság eszméje (liberalizmus) nem egyenlő a piacok szabadságának eszméjével (neoliberalizmus). Ez két külön dolog. Néha átfedhetnek, hathatnak egymásra, de alapvetően két különböző jelenség.
Nem minden liberális neoliberális. Mi például hiszünk az emberek szabad önmeghatározásában, de aggasztónak tartjuk, ha a piacok szabadsága felülír alapvető emberi értékeket vagy a környezet védelmét. De létezik ennek fordítottja is, például az olyan államok politikájában, amik kiszolgálják a globális kapitalizmust, miközben vaskézzel nyomják el az állampolgárok szabadságjogait (Kína).
A „transzipar”-vita kapcsán is érdemes odafigyelni, hogy ne mossuk egybe a két dolgot. Ne támadjuk a liberalizmus eszméjét ott, ahol igazából a neoliberalizmus érdemel kritikát. Kritizáljuk a szabadpiacot például az egészségügyben, de közben támogassuk a transzneműek szabadságát az identitásuk megválasztásában és segítsük őket az életük teljessé tételében!
(9) Mert a transzneműek az ideális bűnbakok.
Láttuk, hogy működik. Valaki rámutat egy kisebbségre, és rájuk fogja a rendszer összes hibáját. A migránsok elveszik a munkádat! A cigányok az én adómból kapják a segélyt! A feministák miatt nem találok rendes csajt magamnak! A libsik miatt fogy a magyar! A zsidók irányítják a globális háttérhatalmat! Mennyivel könnyebb valamilyen kisebbségi csoportot hibáztatni, mint megérteni a rendszer összefüggéseit! És kimondani: a rendszer a rossz.
A transzneműek tökéletesen illeszkednek ebbe a listába. A legtöbb ember nem látott még élőben transzneműt, de beszélgetni biztosan nem beszélgetett egyikükkel sem.
Megjelenésük időnként szokatlan – egyébként a többség simán beilleszkedik a tömegbe, észre se veszed a buszon. A keresztényfundamentalista érvelés szerint ők amúgy is abnormálisok (hogy ez mennyire biblikus, arról is szívesen beszélgetünk). Szóval: ideális bűnbakok. Tökéletesen rá lehet kenni a „transzlobbira” a neoliberális kapitalizmus bűneit.
De talán ahelyett, hogy a transzneműeket is felvesszük a bűnbakok listájára, inkább kezdjük el megismerni a kapitalista rendszer működését. Szerencsére itt a Mércén is sok szuper anyag jelent már meg erről. Gondolkozzunk, tájékozódjunk. Ha úgy véljük, nem kell nekünk olyan világ, ahol gyerekeket kezelnek transzneművé méregdrága magánklinikákon, előzzük ezt meg!
Nem, nem azzal, hogy az amúgy is hisztérikus, bűnbakképzésre hajlamossá tett közvéleményt a transzneműség ellen hangoljuk.
Hanem például azzal, hogy nem engedünk teret a magyar egészségügy privatizációjának.
(10) Mert beszéljünk inkább a kapitalizmus túlkapásairól!
Amiknek a transzneműek többsége ugyanúgy áldozata, mint a nők. Vagy a bérmunkából élők. Vagy a hajléktalanok. Vagy a menekült emberek. Vagy a melegek/leszbikusok. Vagy a fogyatékossággal élők, az etnikumokhoz tartozók, a szexmunkából/prostitúcióból élők, a kereset nélküli vagy egyedülálló anyák, az állami egészségügy alkalmazottai, a devizahitelesek, a kilátástalanságukban drogba és alkoholba menekülők, a színesbőrűek – de igazából mi mindannyian, akiken a korrupt politikusok és oligarchák élősködnek. Ezt a felfogást nevezik úgy, metszetszemléletű feminizmus.
Vegyük észre, miként tartja alacsonyan a béreket és az ország fejlettségét a mindenkori politikai elit. És hogy ez a nyugat-európai kapitalizmusnak mennyire kapóra jön. Ahogy TGM is kristálytisztán látja: olcsó munkaerő Kelet-Európából. Jön, gürizik, és örül, hogy negyedannyit megkeres, mint amennyit a nyugat-európai munkás kérne.
Kinek ne ment volna már rokona külföldre dolgozni?
És kinek jó ez? Mert az idegenbe szakadt, „olcsó” munkavállalónak végső soron nem. Ő szívesebben dolgozna jó fizetésért a hazájában. De nem jó a nyugati munkásnak sem – akitől ugyebár a szemét kelet-európaiak elveszik a munkát.
A kapitalistáknak jó egyedül, legyenek nyugati nagyvállalatok tulajdonosai vagy keleti oligarchák.
Itt ülünk egy globális méretű kizsákmányoló rendszer kellős közepén, de a rendszer kritizálása helyett a nálunk is rosszabb helyzetben lévőkben keressük a hibát. A patriarchális kapitalizmus mindannyiunkat így vagy úgy megnyomorít és felhasznál. Akár munkaerőként, akár vásárlóerőként, akár szülőgépként, akár freakshowként, akár bűnbakként. Mert ameddig a transzneműekre (menekültekre, cigányokra, civilekre) mutogatunk ujjal, ameddig ellenük hangoljuk a közvéleményt, ameddig a valódi ellenség helyett egy szalmabábbal hadakozunk – a globális kapitalista világrendszer marad a régiben.
Beszéljünk tehát a „transzipar” kapcsán a globális nagytőkéről! Vizsgáljuk meg, milyen különböző formákban zsákmányolja ki a kapitalizmus a különböző társadalmi csoportokat.
És – ez alkalommal végre – vonjuk be a beszélgetésbe magukat a transzneműeket is.
Pataki Lilla és Vay Blanka
Szabadnem blog & Prizma közösség
