„Fut velem egy rossz szekér”
(Ady Endre)
„Zöld szemüvegen át,
Szép ez a világ”
(Ghymes)
Szóval megalakult az új Országgyűlés.
A posztszocialista Magyarországon sorban a nyolcadik. A Nemzeti Együttműködés rendszerében a harmadik.
Mint egy hőseposz enumerációjában (apropó, sok sikert az érettségizőknek!) ott volt mindenki, aki számít.
Áder János köztársasági elnök a digitális gazdaság, az infokommunikáció, a robotizáció és a mesterséges intelligencia által támasztott kihívásokról beszélt. Mintha bármikor az elmúlt nyolc esztendőben a „felelős ministerium Buda-Pesten” szóba hozott volna bármit is azokból a nagy kihívásokból, amelyek az emberiséget a 21. században foglalkoztatják. Mintha a nemrég lezárult kormányzati ciklus nem épp egyetlen hatalmas és velejéig hamis összeesküvés-elmélet körül forgott volna. Mintha számítana bármit is a valóság.
A frissen meg- és újraválasztott honanyák és honatyák felesküdtek az Alaptörvényre. Amely anno még külön asztalt és preambulumot is kapott magának, hogy alátámasztassék kiemelkedő történelmi jellege. Mintha nem jelentette volna már be az alkotmányozó többség, hogy újabb marhaságot fognak beleszuszakolni azonmód, hogy megalakul az új Országgyűlés. Múló politikai érdekből egy marhaságot, amelyet ma már senki nem gondol komolyan. Sem a kvóta kiötlői, sem az ellenzői.
De a képviselők felesküdtek az Alaptörvényre. Ahogy négy évvel ezelőtt is. Aztán kitörölték vele. Most majd hozzáadnak új lapokat: hogy legyen még mivel kitörölni.
Kövér László, a T. Ház újraválasztott elnöke székfoglalójában elmondta: „maradok azon meggyőződésemben, hogy Magyarország felemelkedésének egyetlen útja a szuverén magyar népakaratban gyökerező parlamentáris demokrácia keretei között vezet”. Mintha lett volna az előző ciklusban egyetlen szava is az ellen, hogy párttársai Németh Szilárd vezetésével hónapokon keresztül akadályozzák a magyar nemzetbiztonsági apparátus parlament általi ellenőrzését. Mintha a „szuverén magyar népakarat” többet jelentene neki Orbán Viktor szuverén akaratánál. Mintha egy pillanatig a nép részének tekintené az ellenzéki képviselőket, és azokat, akik megválasztották őket.
Persze ott volt az ellenzék is. Öltönyben, ahogy kell. A kormánypárti úthenger majd újra és újra át fog dübörögni rajtuk, ahogy az elmúlt nyolc évben is történt. Szél Bernadett majd biztos mond szuper, közösségi médiában jól osztható beszédeket. Kunhalmi Ágnes már ki is függesztette az EU-zászlót a Kossuth téren egybegyűlt tüntetőknek. Az LMP és a Párbeszéd majd bizonyára be fog nyújtani létfontosságú törvényjavaslatokat az ország sok részében dúló, ezerarcú szociális katasztrófa orvoslására. A „szuverén magyar népakarat” házbizottsága napirendre sem veszi majd. A DK – idézem – „intenzív parlamenti munkára készül”. Sok sikert!
A Kunhalmi Ágnes által kifüggesztett zászló alatt ott voltak a tüntetők is. Az eddigi felsorolásból érezhetitek, hova futna ki ez a bekezdés… Tüntetnek, mintha a „szuverén magyar népakarat” valaha is meghallgatná őket. Őket, a szuverén magyar nép részeit. Az egész dekórum, az egész környezet, amiben mozognak értelmetlen, szereptévesztett, hazug. Miért pont ők, a szervezettség nélküli underdog lenne mentes mind attól az őrülettől, amely körülöleli. Miért pont ők ne puffogtatnák el energiáikat üres, szimbolikus félkonfliktusokban (tülekedés a parlament lépcsőjén, EU-zászló)?
Nem számíthatnak semmire a kormánytól, megcsömörlöttek az ellenzéktől. Reflexből mozognak. Reflexből mozgunk. Mintha egy 3D moziban valami filmet néznénk, és felénk repülő kő miatt hirtelen lebuknánk, nehogy fejbe vágjon. Ha igazi kővel akarna valaki megdobni, hasznos reflex lenne. De a 3D moziban teljesen másak a paraméterek, ez a reflex nem illik oda. Így az utcai tüntetők is: kődobálásra reagálnak 3D moziban.
Ott voltak a T. Házban a történelmi egyházak képviselői is. Hogy a szekularizált modern állam korában, az új ciklusban még több feladatot vállaljanak át az államtól. Az egyházak mint tankönyvi bürokrácia: több felelősség, több tennivaló, több pénz, több befolyás. Földi dolgok. Megkapják mindezt attól államtól, amelynek esze ágában sincs ezekkel a felelősségekkel bajlódni. Nem jut ideje a közjóra, túl elfoglalt a privát zsebek kitömésével.
Meg a bírságkirály is ott volt. És Gaith Pharaon nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott embere.
Jah, és meg ne feledkezzünk róla, Andy Vajna új csatornát indít: JockeyTV, vetítik majd a Dallast.
Semmi sem valódi. Semmi sem igaz. Semmi sem az, aminek látszik.
Április 8 óta egyetlen dologgal találkoztam, ami valódi volt és igaz. Múlt héten elmentem a Hős utcába, sajtótájékoztatót tartottak a helyiek, akiktől az önkormányzat elvenné otthonaikat, tulajdonukat bármiféle egyeztetés nélkül. Pár évtized alatt megváltozott körülöttük a világ, és ami valamikor értékes volt, értelmes lakhatás, az államnak ma már csak nem-létezésében értékes.
Úgy értékes, ha nincs már ott, és vele együtt a lakók sincsenek ott. Vagy úgy egyáltalán: sehol.
Pedig a lakóknak ez az utolsó küszöb, ami a hajléktalanságtól elválasztja őket.
De még csak nem is a kilátástalanság vagy a félelem tűnt leginkább valósnak. Hanem az egyetlen tévékamera és egy nyamvadt, Facebookra élőben közvetítő telefon (az enyém) előtt tornyosuló vágy, hogy végre meghallgassa valaki őket. Hátha majd most sikerül kirángatni a négy fal közül a privát gondokat és közösségivé tenni. Hátha majd ez lesz az az alkalom, amikor valaki meghallja a történetüket. Hátha most látszani fognak.
Ott tornyosult a hiány valósága. A valóság hiánya közepén.
