Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gyárfás Tamás nyomkövetőt kap, nem hagyhatja el Budapestet

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság pénteken egy hónapra lakhelyelhagyási tilalmat és mozgásának nyomkövetővel való ellenőrzését rendelte el Gyárfás Tamással szemben. A gyanúsítottként kihallgatott sportdiplomatával kapcsolatos intézkedést illetően a bíróság úgy határozott, hogy az ügyészség által indítványozott házi őrizet nem szükséges, így Gyárfás mozgási lehetőségeit Budapestre korlátozza.

A kényszerintézkedés alkalmazását a volt úszószövetségi elnök „nemzetközi kapcsolatai és anyagi lehetőségei, valamint a bűncselekmény súlya” miatt látta indokoltnak a törvényszék. A határozat nem jogerős, a védelem és az ügyészség is fellebbezett.

Gyárfás Tamás a Zoom.hu-nak nyilatkozva „újabb kis lépésnek” nevezte, hogy míg tegnap még fogdában volt, ma már Budapest határain belül mozoghat a nyomkövetővel a lábán, és végezheti a munkáját.

„Semmi közöm az egészhez, áldozata vagyok ennek a szörnyűségnek.”

Hozzátette: soha fel sem merült benne, hogy bárki ellen erőszakosan lépjen fel vagy bárkit erre a késztessen.

A több 10 ezer oldalas vádiratból semmit nem ismerhetünk meg, az „összevágott, hevenyészett hangfelvételen kívül semmit nem tudunk, semmilyen bizonyítékot nem tártak elénk” – mondta az ügyvédje, Bánáti János.

Szintén mai hír, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében meggyanúsították azt a volt főügyészt is, akinek Gyárfás Tamás októberben átadta azoknak a hangfelvételeknek a leiratát, amelyek alapján három napja őrizetbe vették a sportvezetőt, ám ő akkor mégsem tette meg a szükséges intézkedéseket.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatója szerint

„hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki dr. I. S. P. volt főügyészt.”

Az érintett ügyészt tavaly decemberben menesztette Polt Péter legfőbb ügyész, indoklás nélkül.

A közölt megalapozott gyanú lényege szerint a volt főügyész az akkori, illetve korábbi hivatali beosztásából eredően hivatalos tudomással rendelkezett arról, hogy a Fenyő-gyilkosság felbujtóját keresik a hatóságok.

(MTI/Index/Zoom.hu)