„A lapért kár, de akik ezt megcsinálták, azokért nem kár.”

Ez a mondat hétfő este hangzott el, az EchoTV Sajtóklub című műsorában, Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztőjének szájából. Huth nyilván a Magyar Nemzetre és annak munkatársaira gondol, utóbbiakért szerinte azért nem kár, mert a 2015-ös G-nap után nem a „becsületüket”, hanem a „munkahelyüket” választották. Lefordítva ez annyit tesz, nem a Fideszt választották, hanem elkezdtek tisztességek újságot csinálni.

(A Magyar Nemzetre vonatkozó rész a 21. perctől kezdődik.)

És úgy látszik azok a megmondóemberek, akik viszont a Fideszt választották, ezt nem nagyon tudják megbocsátani a múlt szerdán megszűnt Nemzet munkatársainak.

Márpedig a Sajtóklub négy résztvevőjéből három is hosszú évekig dolgozott Simicska Lajos lapjánál, és egyikük sem tartotta magában a vitriolos megjegyzéseit. A jelenlévők közül egyedül Bencsik András nem volt a Nemzet munkatársa, Huth Gergely 2000-től 2009-ig, Lovas István 2004-től 2014-ig, Bayer Zsolt pedig 2002-től 2007-ig dolgozott az újságnál.

A fideszes oldalon, úgy látszik, az árulás megbocsáthatatlan bűn, ugyanis válogatott rosszmájú poénokkal és beszólásokkal tűzdelték tele azt a kevesebb mint 10 percet, amit a lap megszűnésének szenteltek.

Először is megdicsérték Huth Gergelyt múltheti akciójáért, amellyel megtrollkodta az akkorra már megszűnt lap konferenciáját, később személyesen is nekimentek Szerető Szabolcs főszerkesztő-helyettesnek, akiről többször is azt sugallták, hogy megalkuvó és opportunista volt. Többek között elmondják, hogy anno a liberális Magyar Hírlaptól igazolt át a Magyar Nemzethez, mintha ez jelentene bármit is, végső soron Bayer és Bencsik is a Népszabadságtól igazolt át a jobboldali médiába.

Huth azt is felemlegeti, hogy ő már a G-nap előtt is tudott volna listát készíteni azokról az emberekről, akik egy esetleges szakításkor nem a „becsületüket” (értsd. a Fideszt) választják.

A végső döfést Bayer Zsolt adja meg, aki felemlegeti, hogy régebben a baloldaliak javasolták azt nekik, hogy éljenek meg a piacról és szerezzenek maguknak saját tévécsatornát, így hát most ő is ugyanezt üzeni:

„Tessék megélni a piacból, arany, kicsi bogárkáim. Mindenki kussol, és eltakarodik a sarokba.”

Mondja mindezt egy olyan tévéstúdióból, amely jórészt állami reklámpénzekből van kistafírozva, és amelynek annyi köze van a piaci működéshez, mint Szita Károlynak a lusztrációhoz.

Az ilyen műsorokban nem az a különösen érdekes, hogy feltárja mennyi aljasság fér el a fideszes kommunikációban, hanem inkább az, hogy betekintést enged a rendszert működtető személyes indulatokba és érzelmekbe.

Abba a már-már bolsevik mentalitásba, amelyben nincs helye semmilyen „eltévelyedésnek”, és amelyet még mindig évtizedes bosszúvágy, a múltban a „másik oldaltól” elszenvedett sérelmek táplálnak.

Túlzás lenne azt mondani, hogy a teljes rezsim évtizedekkel ezelőtti ellenségekkel viaskodik, de annyi biztos, hogy a Sajtóklubban beszélők igen. Egy fantomküzdelemről van szó, hiszen mára az az állítólagos „ballib” médiatúlsúly, amellyel harcolnak, sem a médiumok számában, sem pedig azok anyagi hátterében nem nyilvánul meg, valójában épp fordítva állnak a dolgok.

De még így is, aki nem megfelelő oldalra áll ebben a fantomharcban, az semmilyen kegyelmet nem érdemel.

Pedig a Sajtóklub részvevőinek felhívásával ellentétben a Magyar Nemzet nagy régiséggel rendelkező munkatársainak nem a G-nap utáni, hanem a G-nap előtti szerepükkel kellene számot vetniük, amikor maguk is feltételek nélkül tolták a Fidesz propagandaszekerét, és részük volt abban, hogy a magyar nyilvánosság ide jutott 2018-ra.

Amikor végignézik volt kollégáik szitkozódásait, bizonyára el is méláznak ezen.