Magyar fiatalként, főleg először választóként, pláne a jelenlegi politikai rendszerrel és politikai kultúrával a fenti kérdések megválaszolása kicsit sem könnyű.
Átlagfiatalként a középiskolában nem sokat hallhatunk a politikáról, esetleg csak érintőlegesen a történelem órákon, bár kellőképpen pontosan összekötni századokkal előttünk élő emberek problémáit azokkal a problémákkal, amiket mi itt és most megélünk, korántsem könnyű.
Ezen kicsit sem segít, hogy a különböző politikai vélemények és gondolatok kikristályosodását a jelenlegi rendszer autoriter intézkedéseivel minimum lehetetlenné teszi.
Hogy is várhatnánk így azt, hogy mi, fiatalok, akik elvileg az ország jövője lennénk, képet alkothassunk arról, milyen jövőt szeretnénk, vagy hogy egyáltalán hogyan szeretnénk ezt a jövőt kialakítani.
A magyar politikai kultúra, annak politikai párbeszédre káros változásai és jelenlegi állapota az embereket politikaellenessé tette. Érthető módon, ugyanis manapság a politikát azonosítjuk mindazzal a rosszal, amit a jelenlegi korrupt és antidemokratikus rendszer politikusai elkövetnek. Hogyan is alkothatnánk jó képet a politikáról, ha az ember a jelenleg vezető pozícióban lévő politikusokat elnézve joggal feltételezhetné, hogy a politológia oktatásban azt tanítják a lelkes hallgatóknak, hogyan kell lopni, csalni és hazudni a nap 24 órájában.
A fiatalság és úgy általában a választópolgárok elidegenítése a politikától a lehető legrosszabb dolog, ami történhet. Ugyanis, ha az emberek nem akarnak foglalkozni a politikával, azzal, ami körülöttünk zajlik, ha passzívvá válnak, ha nem mennek el választani, azzal tudatosan vagy észrevétlenül a jelenlegi rendszert legitimálják.
Ne képzeljük azt, hogy a politikusok olyan fensőbbséges lények lennének, akik meghozzák a döntéseket, nekünk meg viselni kell a következményeket, legyenek azok jók vagy rosszak.
A helyzet pont fordított, hiszen demokráciában élünk (éltünk). A demokrácia pedig nem más, mint népakarat. A politika úgy alakul, ahogy azt a választók formálják, a politikusok aszerint cselekednek, ahogy azt a nép kívánja, s nem fordítva. Azzal, hogy elfordulunk a politikától, amely minden rossz okozója, a lehetőségtől fordulunk el, hogy segítsünk magunkon, hogy a jobb irányba tereljük ezt országot és ezzel saját magunkat.
Ahhoz, pedig hogy ezt megtehessük, nem kell azonnal belépnünk egy pártba, minden héten taggyűlésre járnunk és lelkesen fákhoz kötöznünk magunkat, vagy éppen barikádokat emelnünk az utcákon. Természetesen az előbb említettek jó része csak használhat az ügyünkre nézve, de elég hogyha tájékozódunk és véleményt formálunk, valamint közöljük az értékeinket, kinyilvánítjuk véleményünket, azzal hogy választunk.
Sok fiataltól hallhatjuk, amikor a közéletre terelődik a szó főleg most a választási előtti időszakban, hogy „ez nem az én dolgom” vagy hogy „én nem értek ehhez”, ezért vagy azért, de nem megyek el választani. Ehhez hasonló kijelentéseket hallva az emberben joggal merül fel a kérdés: kinek lenne a dolga, hogy a sorsunk felett döntsön, ha nem nekünk? Ki tudná, hogy mire van szükségünk, hogy mit gondolunk a világról, milyen problémáink vannak és hogyan oldanánk meg, ha nem mi.
Élnünk kell, kötelességünk élni állampolgári jogunkkal április 8-án azért, hogy a saját sorsunk kovácsai legyünk, azért, hogy a rólunk szóló döntéseket ne nélkülünk hozzák meg, és hogy ne olyan kormánya legyen az országunknak, amely mindennel foglalkozik csak a saját polgáraival nem.
Elismerem, könnyű elveszni a pártok sokaságában, a megnyerő ajánlatok tengerében. Nehéz dönteni, hogy a szociális demokráciát, az új, fiatalos lendületet vagy esetleg az örök életet és az ingyen sört válasszuk, de korántsem lehetetlen. Felelős polgárokként tudnunk kell véleményt formálni, meghatározni értékeinket és kiállni mellettük, akkor is, ha ez április 8-án két x formájában nyilvánulhat csak meg.
A választásnak pedig nem is nem lehetne nagyobb tétje, mint most, 2018-ban. Ha most nem cselekszünk, lehet, hogy 4 év múlva már késő lesz.
Régóta várunk már a változásra, várjuk a politikusoktól, várjuk a pártoktól, a civil szervezetektől, az EU-tól, de minderre hiába várunk, hiszen mindezek nélkülünk, fiatal és változtatni akaró állampolgárok nélkül mit sem érnek.
„Semmit rólunk nélkülünk” – kiáltottuk újra és újra, de ha nem állunk ki magunkért, nemcsak az utcán, de a szavazóurnáknál is, ha nem mondjuk ki, mit is akarunk, akkor ezek a szavak mit sem érnek. Tennünk kell a változásért, tennünk kell azért, hogy megvalósuljanak azok a követelések, amelyekért az utcára vonultunk, harcoltunk és szenvedtünk az elmúlt 4 évben.
A címben megfogalmazott kérdésre mindenkinek magának kell választ adnia, de talán segíthet, ha feltesszük a kérdést: Mi milyen országban szeretnénk élni?
(címlapkép: Zsolnai Péter)
