Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Karácsony: Húsvét után több körzetben is megállapodhat az ellenzék

Ez a cikk több mint 6 éves.

Az ellenzéki pártok vezetői felelős politikusok, még 90 százalék az esélye annak, hogy kedden és szerdán, a fontos körzetekben érdemi bejelentések lesznek a visszaléptetésekről – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Karácsony Gergely.

Azt, hogy 90 százalék esély van további körzetekben ellenzéki megyegezésre, egy másik ellenzéki párt vezetője is megerősítette a Mércének.

Karácsony arról is beszélt az ATV műsorában, hogy elképzelhetőnek tartja egy korlátozott mandátummal rendelkező szakértői kormány felállását, egy esetleges kormányváltás után. De Karácsony arról is beszélt, ő maga személyesen nem venne részt egy olyan kormányban amit Vona Gábor vezet.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje arról, hogy az Echo Tv interjút készített Fidesz szavazó testvéréről, azt mondta „mint cseppben a tengert, mutatja meg a mai magyar viszonyokat, vagyis a Fidesz politikai kultúráját, hogy rábeszélték a bátyját, mondja el a nyilvánosságban: nagyon eltérően gondolkodnak a politikáról”. Karácsony arról is beszélt nem szokott bátyjával politizálni és tiszteleteben tartja azt ő másként gondolkodik a politikáról.