Ezúttal nem zöld civil szervezetek, hanem két állami intézmény jutott, egymástól függetlenül és más metódussal ugyanarra a riasztó eredményre: 15 év alatt átlagosan harmadával csökkent a vidéki madarak populációja Franciaországban.
A Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) és a Természettudományi Nemzeti Múzeum (MNHN) március 20-án közös nyilatkozatban jelentették be a francia területek legfontosabb megfigyelő hálózatainak eredményét. „Ökológiai katasztrófához közeli” a helyzet, állapítják meg, szédítő sebességgel csökken a madárpopuláció a francia vidéken.
A kutatók szerint az elsődleges ok az utóbbi 25 év mezőgazdasági gyakorlatának intenzívebbé válása, és a madarak eltűnése még feltűnőbb a 2008-2009-es év óta. Ez az időszak egybeesik a közös európai mezőgazdasági politika (KAP) által korábban előírt, műveletlenül hagyott területek eltűnésével, a búzaárak jelentős emelkedésével, a köznyelvben „méhgyilkosnak” is nevezett neonikotinoid rovarirtók elterjedésével, és a nitrát fokozott adagolásával a búza nagyobb fehérjetartalma érdekében.
Az utóbbi két évben ráadásul még gyorsabb ütemben tűntek el a madarak.
Míg a Múzeum felügyelete alatt zajló kutatást (STOC program) amatőr és profi ornitológusok részvételével zajlott, az ország egész területén és különböző élőhelyeken (város, erdő, szántók stb.), a CNRS programjában agronómusok és ökológusok végeznek megfigyeléseket 1994 óta egy 450 négyzetkilométeres mezőgazdasági terület 160 pontján.
A két csapat következtetéseinek egybeesése csak még meggyőzőbbé teszi az eredményt. Elsősorban a szántóföldeken elterjedt fajok, így pl. a pacsirta állományának csökkenése feltűnő. Ami még aggasztóbb, hogy azok a fajok (pintyek, gerlék, rigók) is érintettek, amelyek nem a mezőgazdasági területek „specialistái”.
A fogoly szinte kihalt – a kilencvenes évek közepétől a populáció 80-90 százalékos visszaesését figyeltük meg, és az utolsó egyedekkel az őszi vadászatok alkalmával találkozunk, amikor kiengedik a tenyésztett madarakat – fogalmazott a Le Monde-nak Vincent Bretagnolle.
A CNRS kutatója arra is utalt, hogy a madárpopulációk visszaesése a kétezres évek végén gyorsul fel, ami empirikusan összefüggésbe hozható bizonyos neonikotinoid alapú rovarirtók elterjedtebb használatával, főleg a búza esetében – ekkor a már korábban is hanyatló rovarpopulációk összeomlanak.
Ezzel kapcsolatban német és brit kutatók szállítottak egy megdöbbentő számot tavaly ősszel, Caspar Hallmann (Radboud egyetem, Hollandia) vezetésével: a PloS One magazinban publikált adataik szerint a kilencvenes évek eleje óta a repülőrovarok száma 75-80 százalékkal csökkent Németországban.
A CNRS egyelőre nem publikált adatai is hasonló tendenciát mutatnak, a kutatási területen pl. az egyik legelterjedtebb bogár, a futrinka egyedszáma csaknem 85 százalékkal csökkent az utóbbi 23 évben.
Sok magevő madár életében van olyan szakasz, amikor rovarokat fogyaszt – így ha az utóbbiak eltűnnek, az persze rájuk is végzetes. Ugyanakkor olyan változásról van szó, amely nem látványos: fészekről-fészekre kis veszteségekből adódnak össze ezek az ijesztő adatok.
A madárpopulációk brutális zsugorodása azt jelzi, hogy az egész tápláléklánccal gondok vannak: nemcsak a rovarok, hanem a vadnövények száma is csökken, amelyek magjai szintén hiányoznak a madarak táplálékból. Csökken a talajban élő állatok száma is, a mikrofauna, amely épp elősegítené a mezőgazdasági termelést.
Frédéric Jiguet, a STOC program koordinátora szerint a helyzet egész Európában hasonló. A kérdésre, hogy mindez visszafordítható-e, Jiguet 3 ország – a hollandok, a svédek és a britek – példájával válaszol:
„Mindhárom helyen azzal próbálkoztak, hogy a domináns mezőgazdasági modell margóján fordítsák vissza a tendenciát. Egyik esetben sem sikerült: ahhoz, hogy számottevő eredményt érjünk el, jelentős területeken kell változtatni az eddigi modellünkön, enélkül a változás észrevehetetlen marad. Mindez nem a mezőgazdászok problémája, a termelési móddal van a gond. Ha meg szeretnénk állítani a biodiverzitás csökkenését, a mezőgazdasági modellünket kell megváltoztatni, a termelőkkel összefogva.”
(Le Monde)