Lázár János a sokadik ötéves terv keretében 10 nappal korábban(!) ad át egy útszakaszt. Semjén Zsoltot vadászati érdemei elismeréseképp kitüntetik egy kilátó(!) átadásán. Balog Zoltán letesz egy alapkövet, amiből jó esetben 2020-ra(!) lesz egy sportcsarnok(!). Orbán Viktor csokinyuszikat, félrészeg választópolgárokat és óvodás gyerekeket tekint meg előzetes bejelentkezés nélkül! És messze van még a vége ennek a kampányidőszaknak.

Mindez nagyon szép és jó, igazán örömteli, hogy a véghajrában ilyen aktívan jelennek meg kormánypárti politikusaink a közéletben, pláne, hogy bemerészkednek a nép közé is.

Ja, nem.

A helyzet az, hogy lenne egy-két hely, ahol ma a Fidesz-KDNP kampányoló politikusainak meg kéne jelenniük.

Ott van például rögtön kezdésnek, mondjuk, bármelyik olyan vita vagy megmérettetés, amelyen Orbán Viktornak mint miniszterelnök-jelöltnek vagy listavezetőnek illene részt vennie, hogy legalább azt lássuk, más pártokhoz képest milyen irányba tervezi kormányozni az országot a következő négy évben (és nem, a „Folytatjuk” már nem elfogadható válasz ezen a szinten).

Két nap múlva utcára vonulnak az egészségügyi dolgozók, hónapok (vagy inkább évek) óta tart a diákok tiltakozása az oktatási rendszer szétrohasztása miatt, de hogy még tovább menjünk: március 24-én van a szociális munka világnapja. Balog Zoltán vajon, mint ezen területekért felelős miniszter, jelen volt bármelyik demonstráción (volt szép számmal tiltakozás mindegyik ágazatban), válaszolt a felvetett problémákra, kiállt a nyilvánosság elé, hogy a szemébe nézzen azoknak, akiknek az életét szisztematikusan tette kényszerpályára a minisztériuma az elmúlt években?

Nem az a probléma, hogy Lázár átad egy utat (kampányban amúgy is szokás bőséggel ilyesmit csinálni), vagy hogy Semjén egy kilátó mellett parádézik. Hanem az, hogy ezeken az eseményeken is úgy jelennek már meg, hogy teljesen el vannak szigetelve a valóságtól.

Kósa Lajost látta mostanában valaki?

Németh Szilárdot lekapja bárki a tíz körméről, mert a nemzetbiztonsági bizottság üléseit azzal trollkodja szét, hogy a teljes kormánypárti képviselőgárdával körítve kimasírozik az ülésteremből, így például Kósa Lajos ügyéről vagy a Márki-Zay számítógépén fellelt kémprogramról szó se esik? (Csak csendben jegyezzük meg, hogy Németh Szilárd ezért a nemmunkáért is kap ám fizetést az adófizető polgárik pénzéből.) És ez csak néhány ügy az elmúlt hetekből, amelyekben nincs semmilyen előrelépés.

2018-ra ugyanis eljutottunk odáig, hogy az ország funkcionálisan lebénul, ha a kormánya úgy akarja.

Polt Péter olyannyira komolyan veszi a többtucatnyi OLAF-jelentést, hogy az ügyek zömében megszűnik a nyomozás, Tiborcz István pedig saját lábon álló nagyapa lesz már, mire az Elios-mutyiról kiderül, hogy nyakig úszik a szmötyiben. Az ombudsmanok tehetetlenül írogatják a jelentéseiket, de egyetlen miniszter sincs, aki komolyan venné őket (megint érdemes Balogra mutogatni főként).

Fékek és ellensúlyok nincsenek, hamarabb szedik elő Czeglédy Csabát hetedíziglen, mint hogy következménye legyen bármiféle, a kormányt érintő égbekiáltó galádságnak.

A Fidesz-KDNP kormány 2010 óta egy dologban biztosan nagyon alapos volt: önmaga körülbástyázásában. Kétharmados fölényével alkotmányos köntösbe öltöztette a jogállamiságot megcsúfoló rendszerét, és elérte, hogy érinthetetlenné és megközelíthetetlenné váljon minden kormánypárti képviselő és politikus, valódi kérdésekre ne kelljen válaszolni, kínos helyzetek elől el lehessen menekülni bármiféle indok nélkül. És mindeközben a törvénykezési gépezet feltartóztathatatlanul dübörög tovább.

A NER olyan szörnyeteggé nőtte ki magát, amelyben már olajozottan forog minden apró csavar, fennakadás nélkül lehet minden botrányra előrántani egy újabb századnyi ENSZ-plakátot, és harcos posztokat tolni a Facebookon Brüsszelből (ahol egyébként Deutsch Tamás és a többi fideszes EP-képviselő úgy megszavazta a menekültügyi alapot, mint a pinty), mert ezzel még mindig könnyebb elterelni a figyelmet a magyar közállapotokról, mint belemerülni holmi alantas magyarázkodásba.

Azt azért jó, ha tudjuk: ebben a helyzetben a NER egyik pillanatról a másikra nem lebontható. Ahhoz ugyanis a gránitszilárdságú alkotmányról is le kell faragni a fideszes sallangokat, és vissza kell állítani a demokrácia alappilléreit (a független igazságszolgáltatástól a sajtószabadságig). Ami őrült nagy munka, ráadásul nem is megvalósítható egyik pillanatról a másikra.

És még ennél is többre van szükség: a dolgozók megtépázott érdekvédelmének megerősítésére. Az oktatás újbóli reformjára (vagy legalábbis a 21. századi igények felismerésére), az állami egészségügy visszaépítésére. A szegénységben élők számára létfontosságú lenne a szociális védőháló befoltozása, a munkaerő-piaci vergődésre válaszul adott közmunka-programok helyett valódi munkahelyteremtő lépésekre, élhető lakáspolitikára – és a sor tetszőlegesen, jóformán vég nélkül folytatható lenne.

Hogy mindebből bármit tervez-e a Fidesz-KDNP, azt nem tudhatjuk. Nem, mert programja a 8 éve kormányzó pártoknak nincsen, bár illúzióink valószínűleg nincsenek ezzel kapcsolatban.

Úgyhogy miközben nézzük, ahogy Orbán Viktor (törvénysértő módon) fogdossa óvodás gyerekek kezét, jusson eszünkbe az, hogy április 8-án többek közt arról is döntünk: akarunk-e újabb négy évig egy olyan kormányt látni az ország élén, amelyik végletesen elszigetelte már magát a választópolgáraitól, és kizárólag saját érdekkörének gazdagodását tartja szem előtt.

Akarjuk-e, hogy olyan politikusok döntsenek a mindennapjainkról, akiknek jól láthatóan fogalmuk sincs arról, hogy hogyan élnek ma Magyarországon az elszegényedett százezrek és milliók, hogy néz ki belülről egy állami kórház, mennyit keres egy szociális munkás, hány családot lakoltatnak ki évente elhelyezés nélkül, hányan nem tudják rendesen fűteni az otthonaikat, és hányan fagynak meg egy tél alatt.

Mert ezek a fontos kérdések. Ezek vagyunk mi, magyar választópolgárok, és ezek a mi mindennapi problémáink. Amelyek közül nem egyet a jelenlegi kormány szakasztott a nyakunkba. És míg a csokitojásokkal bátran szembenéz a magyar miniszterelnök, a valódi problémák elől rendre megfutamodik.