Lényegében már azelőtt eldőlt az orosz elnökválasztás, hogy egyáltalán kiírták volna, mégsem lehet tét nélkülinek nevezni Vlagyimir Putyin negyedik győzelmét.

A részvételi arány egész nap kifejezetten magas volt, ami nem csoda, hiszen az utóbbi hetekben az állami propagandagépezet kizárólag a mozgósításra koncentrált. Nem véletlenül: mivel az ellenzéki erők (élükön Alekszej Navalnijjal) bojkottra szólították fel a választópolgárokat, presztízskérdéssé vált a magas részvétel az újraválasztását biztosra vehető Putyinnak.

Ettől függetlenül egész nap sorjáztak azok a videók (itt például több izgalmas is akad), amelyeken választási csalásokat örökítettek meg, némelyik egészen komikus:

A Golosz civil szervezet egyébként már délután közölte, hogy csak ők az ország 72 régiójából 859 lehetséges szabálysértésről kaptak bejelentést, a legtöbb panasz (170) a megfigyelők jogainak állítólagos korlátozására és a szavazóhelyiségek kialakítására (222) vonatkozott. A legtöbb bejelentés Moszkvából (109), Szentpétervárról (62) és Moszkva megyéből érkezett.

A Központi Választási Bizottság már délelőtt jelezte: hozzájuk már délelőtt 10 óráig 6366 lehetséges szabálysértésre vonatkozó bejelentés érkezett, ezek közül  795 panasz arra vonatkozott, hogy a helyi hatóságok vagy az állami munkaadók megpróbáltak nyomást gyakorolni a választókra a részvételi arány növelése  érdekében

Ukrajnában sem volt zökkenőmentes a választás lebonyolítása, az odesszai külképviseleten például bombariadó volt, máshol (például Kijevben) az ukrán hatóságok csak diplomatákat engedtek be a külképviseletekre, így sokan szavazni sem tudtak. Arszen Avakov ukrán belügyminiszter még korábban jelezte: a választás napján nem fogják beengedni az orosz választópolgárokat az orosz külképviseleteken kialakított választókörzetekbe, mivel álláspontjuk szerint Moszkva „hibrid háborút folytat, annektálta a Krímet és megszállta a Donyec-medencét”. Avakov „megengedhetetlennek” nevezte, hogy „szuverén ukrán területen törvénytelen választást rendezzenek”.

Mindeközben ukrán sajtóértesülések szerint a Krímben iskolás gyermekek szüleire a tanárok által, a vállalatok dolgozóira pedig az üzemek vezetőin keresztül gyakoroltak nyomást a választáson való részvételt erőltetve a helyi orosz közigazgatás tisztviselői.

És akkor lássuk a medvét

Bár még messze vagyunk az adatok végleges feldolgozottságától, de úgy néz kik, Putyin bődületesen nagyot nyert.

A leadott voksok 21,33 százalékos feldolgozottságánál úgy néz ki, hogy a regnáló elnök elhozta a szavazatok 71,97 százalékát, míg a mögötte második helyen szerénykedő Pavel Grugyinyin kommunista jelölt 21,33 százalékon, a liberális demokrata Vlagyimir Zsirinovszkij 6,96 százalékon áll.

De nem is az volt a lényegi kérdés, hogy a hét gyakorlatilag dísznek elindított jelölttel szemben Putyin mennyivel nyer. Hanem az, hogy hogy jutottunk idáig, és mire számíthatunk a következő hat évben.

Felnőtt egy generáció

Putyin lényegében 18 éve folyamatosan Oroszország első embere – még akkor is az volt, amikor a helyére töltelékembernek beugró Medvegyev mellett négy évet kormányfőként volt kénytelen kibekkelni. Ez pedig nem kis idő: Oroszországban immár felnőtt egy generáció, amelyik már csak és kizárólag a Putyin-érát ismeri.

Ez alatt a közel két évtized alatt Oroszország átalakult: Putyin egykor, a modernizáció ifjú titánjaként megígérte, hogy leszámol a Szovjetunió összeomlása utáni években őrületes vagyonokat felhalmozó oligarchákkal, a jelcini korszak elitjével. És így is tett – igaz, azóta egészen új politikai-gazdasági érdekkör épült ki.

Oroszország a kétezres években még bizton számíthatott arra, hogy gazdasága töretlenül fejlődik egészen a csillagos égig, nem véletlen, hogy első két ciklusában Putyin népszerűsége megszilárdult  (pedig például 2003-ban a második csecsen háború során több kifejezetten súlyos, többszáz ember életét követelő terrortámadás is megrázta az országot, miközben Putyin azt ígérte, kemény lépésekkel fogja elfojtani a terrorizmus terjedését), a gazdaság pedig valóban felívelőben volt.

Az illúzió csak 2008 magasságában foszlott semmivé, a gazdaság azóta stagnál, az életszínvonal pedig fokozatosan romlik (egyes elemzések szerint jelenleg a lakosság 22 százaléka, mintegy 40 millió ember él szegénységben), miközben a hadsereg felfejlesztésére őrületesen nagy pénzek mennek el.

A fellendülés egyik legnagyobb gátja (az olajárak csökkenése mellett) a Krími-félsziget annektálása volt 2014-ben. Ennek következtében ugyanis rettenetesen megromlottak Oroszország nemzetközi kapcsolatai, egy sor szankció lépett életbe, amelyek továbbra is gátolják az ország gazdasági fejlődését – többek közt azért, mert a nyugati tőke és technológia csak korlátozottan jut be az országba.

Putyin mindeközben erős kézzel, és ellentmondást nem tűrően építette fel hatalmát, ellenfelei és kritikusai pedig nem sok jóra számíthatnak: volt, akit a nyílt utcán lőttek agyon, más egy ablakból esett ki, gyanús mérgezés, robbantás és fojtogatás is akad a listán – de ezek csak a legdurvább (és persze az elnökhöz közvetlenül sosem köthető) esetek.

Az utóbbi években Putyin legerősebb ellenzéki ellenfelének a korrupció elleni élharcost, Alekszej Navalnijt kiáltották ki. Őt a fizikai támadásokon és a koncepciós pereken, illetve a folyamatos rendőri zargatáson túl legutóbb például egy orosz eszkorthölgy próbálta lejáratni – aminek viszont az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb leleplező videóját köszönhetjük, melyben az említett hölgyön keresztül felsejlik egy újabb orosz szála az amerikai elnökválasztás befolyásolásának (szóval nem igazán volt sikeresnek tekinthető az akció…).

Navalnijt végül (bár a közvélemény-kutatások alapján sok esélye neki sem volt arra, hogy megszorongassa Putyin) véletlenül pont 2017 végén ítélték el két gazdasági bűncselekmény miatt, így 10 évig orosz elnökválasztáson sem indulhat…

És még ez sem volt elég: az elnökválasztás előtt nem sokkal a külföldiügynök-törvény értelmében eltiltották a politikával foglalkozó közvélemény-kutatások közlésétől a Jurij Levada Független Elemzőközpontot (lényegében az utolsó orosz független szociológiai központot), korábban pedig több kritikus sajtótermékre is rásütötték az ügynökbélyeget, de még az erősen kormánykritikus, tömegtüntetéseket szervező kamionos szakszervezet is megkapta a maga besorolását.

Az ellenzéki hangok elhallgattatása ellenére  az elmúlt időszakban több nagyobb kormánykritikus megmozdulás is szerveződött Oroszországban – január végén például több mint 120 városban tüntettek az elnökválasztás bojkottját hirdetve (legalább 250 aktivistát őrizetbe is vettek, szokás szerint Navalnij is eltöltött egy kis időt az előzetesben).

Ennek ellenére – némileg meglepő módon – maguk az oroszok egyáltalán nem izgulták túl az elnökválasztást: épp a Levada közölt még az év elején egy kutatást, amelyből az derült ki, hogy a lakosság közel kétharmada bizakodva tekint 2018-ra. Politikailag az oroszok 30 százaléka „nyugodt” vagy „többnyire nyugodt” évet várt, még az elnökválasztás ellenére is. És bár a többség még így is feszült politikai légkörre számított, de jóval kevésbé aggódtak az oroszok, mint 2012-ben, abban az évben, amikor 4 év kihagyás után (és egy akkor is eléggé előre lejátszott meccsnek tűnő procedúra után) Putyin visszatért az elnöki posztra.

És akkor arról már ne is beszéljünk, hogy az oroszok boldogabbnak érzik magukat, mint a Szovjetunió szétesése óta bármikor…

Csak a reformok segíthetnének

Nem volt tehát kérdés, hogy Putyin ismét elnök lesz. A következő hat évnek azonban óriási a tétje: ki lehet-e kormányozni Oroszországot a gödörből, és fel lehet-e lendíteni a gazdaságot.

Ehhez ugyanis radikális reformokra lenne szükség, amit Putyin is tisztán lát, jól látszott ez március elején megtartott utolsó parlamenti beszédéből is.

A beszéd középpontjában a reformok, a megújulás, a fejlődés szükségessége állt. Putyin elsősorban a technológiai fejlődés okozta kihívásokra figyelmeztetett, legerősebb kijelentései mégis a szociális helyzet javításának fontosságára vonatkoztak.

Többek közt azt ígérte, a felére csökkentik a szegénységben élők számát. De ígérte még a nyugdíjak emelését, a reálbérek növekedését, kedvezményes lakáshiteleket, óvodák és bölcsődék számának növelését – vagyis a szociális védőháló kiszélesítését.

Ennél is meglepőbb volt talán, hogy külön kitért a szabadságjogok szélesítésének szükségességére, a civil társadalom és a bíróságok önállóságának erősítésére (miközben az elmúlt években a civil szféra és a szabadságjogok meglehetősen erősen le lettek korlátozva, és rendre sérülnek is Oroszországban).

Persze, azért a beszédben hangsúlyos szerepet kapott Oroszország katonai erejének megerősítése, és némi atomcsapással való fenyegetőzés is (elsősorban az Egyesült Államokra való kikacsintással), lényegében mégis a korábbi évekhez képest meglehetősen progresszív ajánlattal vágott neki Putyin az elnökválasztásnak.

És hát lássuk be: ha valakinek, akkor a hatalmát lassan két évtized alatt bebetonozó Putyinnak lenne ereje végigvinni az Oroszország fellendüléséhez elengedhetetlenül szükséges reformokat. Rajta kívül jelenleg nincs olyan politikai erő, aki erre képes lenne, csakhogy Putyin az elmúlt években nem kifejezetten mutatott szándékot a megújulásra.

Szakértők szerint a jelenleg 65 éves Putyinnak ez lehet az utolsó elnöki ciklusa, úgyhogy a nagy kérdés tényleg az: ezt az utolsó hat évet tényleg rászánja-e, hogy kikormányozza az országot az egy évtizede tartó válságból (ami nem lesz könnyű feladat még neki se), vagy a várható konfrontációkat elkerülve inkább halad az eddigi úton.

Ehhez képest az, hogy egy televíziós interjúban azt ígérte, jövőre missziót küldenek a Marsra, a Holdon pedig vizet fognak keresni, már nem is tűnik olyan nagy kihívásnak.