A Katolikus Munkás mozgalom mindannak ellentmond, ami egy átlagos magyar fejében a katolikusokról vagy általában az egyházi szervezetekről él. Legalábbis a magyarországi szervezetek, ha foglalkoznak is a lakhatási kérdéssel, általában a jótékonysági vonalon mozognak, méghozzá úgy, hogy az adományozó és az adományozott élesen különválik a gyakorlatukban. Az egyház politikai részvételére pedig két út a legjellemzőbb az országban: a teljes apolitikusság, azaz, hogy az egyházi csoportok nem akarják befolyásolni a közpolitikát, vagy pedig a konzervatív pártok nyílt támogatása akár a templomban, egyházi rendezvényeken is.
A Katolikus Munkás mozgalom szinte elképzelhetetlen magyar kontextusban. Vagy mégsem?
De egyáltalán mi is az, hogy Katolikus Munkás?
A Katolikus Munkások egy olyan, az Egyesült Államokban alapított mozgalom, amelynek alapvetően vallásos céljai vannak, ami alatt azt értem, hogy nem azért jöttek létre például, hogy jobb lakáspolitikáért lobbizzanak. A vallásos cél úgy foglalható össze, hogy úgy éljenek, ahogy Jézus Krisztus élte az életét. Ez egyszerre általános erkölcsi kötelesség, egyszerre hétköznapi életforma. Itt van a mozgalmi gondolkodásuk lényege, hogy mindezt nem lehet elválasztani egymástól. Ahogy az egyik tag, Robert Coles írja a mozgalom egyik vezéralakja, Dorothy Day könyvének előszavában: Jézus Krisztus sem csak szónokolt, ő sem csak segített a szegényeken vagy tanította őket, hanem az ő életüket élte. A szegényekét, a kitaszítottakét.
Ennek megfelelően a Katolikus Munkások tevékenységének az alapja nem csak az, hogy kiállnak a legszegényebbek, legkiszolgáltatottabbak mellett, hanem az is, hogy együtt élnek velük. Nem szociális munkásokként, hanem lakótársakként. A legismertebb ilyen közösség New York Lower Manhattan részében működik, itt élt az egyik alapító, Dorothy Day is 1980-ban bekövetkezett haláláig. A közösségi életnek tagjai azok a hajléktalan emberek is, akik ugyan nem tudnak beköltözni, de be tudnak járni ételért, ruháért, el tudnak menni a közös istentiszteletre. Velük is mindennap közösen esznek a ház tagjai, akiknek ez és a közös főzés, házi munka is a hétköznapjaik része. Emellett olyan településen is dolgoznak közösségeik, ahol állatokat tartanak, és zöldséget, gyümölcsöt termesztenek, hogy ezekkel a városban működő csoportokat ellássák.
Alapvetően ezek a hétköznapi tevékenységek, a szerény életmód megélése a mozgalom lényege, de ezen kívül fontos eleme a közös gondolkodás arról, hogyan lehet a keresztény tanításoknak megfelelően élni. Maga a mozgalom is úgy indult 1933. május elsején, a nagy gazdasági világválság közepén, hogy az újságíró Dorothy Day és a filozófus Peter Maurin elkezdték megjelentetni a Catholic Worker című ingyenes újságot. Emellett Day-nek és Maurinnak is több könyve jelent meg.
Az írásaikból és a mozgalom honlapjáról is az derül ki, hogy bár a közösségi életet tartották az oda vezető útnak, a mozgalom célja egy igazságosságon, szereteten, az emberi méltóság tiszteletben tartásán alapuló társadalom. Ez talán még most is radikális gondolatnak számít, de különösen az volt a második világháború, majd a kommunizmus és a kommunistának tartott emberek üldözéséről híres McCarthy-korszak Amerikájában az 1950-es évek elején.
A Lakhatást Most cikksorozatot az Utcáról Lakásba Egyesület és a Mérce indította el, hogy a legégetőbb lakhatási problémák a felszínre kerüljenek, és hogy megmutassuk, az olyan lakásgondok mint a lakásszegénység, az egekbe szökő albérletárak, a kizárólag a felső osztályoknak kedvező lakástámogatási programokat helyettesíteni lehet felelős lakáspolitikával.
A sorozat elindítása egyben felhívás is a Kettős Mérce olvasóinak: ha szívesen írnál véleménycikket a lakhatási kérdésekről, ha megosztanád saját lakhatással kapcsolatos gondjaidat, küzdelmedet, ha olyan csoportnak, szervezetnek vagy a tagja, amelyik ilyen kérdésekkel foglalkozik, akkor itt a lehetőség! Küldd el írásod a [email protected] címre! (A cikkek szerkesztésének és közlésének jogát fenntartjuk.)
A mozgalom ugyanis nem csak, hogy az igazságosság és egyenlőség eszméit vallotta, hanem pacifisták is voltak. Ennek nem csak az újságban adtak hangot, hanem rengeteg tüntetésen, polgári engedetlenségi akción is részt vettek, maguk is szerveztek ilyeneket, a szakszervezetekkel közösen sztrájkoltak. Ezzel még a katolikus egyház ellenszenvét is kivívták, hiszen a hivatalos egyházi álláspont közel sem a békeszereteten, hanem a háborút támogató „patriotizmuson” alapult. Day-t például még elzárással is megbüntették, ugyanis elutasította a részvételt bármilyen, háborúval kapcsolatos tevékenységben, így az akkoriban kötelező civil védelmi-gyakorlatokban is. A vallásos elköteleződés tehát nem csak a hétköznapok közösségi munkájában, de politikában való részvételt is jelentett.
Katolikus női vezető a mozgalom élén
A mozgalmat sokan az alapító Dorothy Day-jel azonosítják, akinek az aktivizmusa eredetileg nem keresztény alapokon nyugodott, sőt, katolikus sem volt. Később azonban személyes problémáira a vallásos tanokban talált megnyugtatást. Ennél azonban többről volt szó: politikai nézeteit, szerepvállalását is a hitnek olyan típusú értelmezése motiválta, amely nem választotta el a személyest a társadalmi problémáktól. A hajléktalan embereket sem lusta, bűnös, esetleg beteg embereknek tekintette, akiket szánni kell.
Day maga is a Lower Manhattanben kialakult közösségben élt, ráadásul egyedülálló anyaként itt nevelte lányát, Tamart is. Miközben napjai nagyrészt a közösségi élet szervezésével, tehát teljesen hétköznapi feladatokkal, házimunkával, programszervezéssel, az esetleg kialakult konfliktusok elsimításával, a kislánya ellátásával teltek, mindig szánt időt az írásra is. Jól mutatja azonban elkötelezettségét, hogy a halála után megjelent naplójában (megszállottan hitt az írás erejében, így mindig naplót vezetett) nagyrészt a hétköznapi élet nehézségeiről írt teljes őszinteséggel.
Nem próbálta ugyanis leplezni, hogy nagyon szegény, sokszor mentális problémákkal küzdő emberekkel együtt közösségi életet élni elképesztően nehéz, és rengeteg türelemre van szükség, ami időnként neki is elfogy. Sokan nem értették, hogyan lehet például rossz állapotban lévő, az utcáról betérő, mosdatlan emberekkel együtt lenni. Erről naplójában azt írta, hogy Jézus Krisztus is egy „rongyos istállóban” született meg, és ott sem lehettek idillien tiszta körülmények, sőt, valószínűleg kosz és bűz volt, így neki is ki kell bírnia a nem mindig steril és idilli környezetet.
Day élete tehát a katolikus hit megélésén alapult, de nem sok köze volt ahhoz az „Isten, haza, család” háromszöghöz, amivel a magyarországi konzervatív pártok és az egyház a hithű katolikus életet általában leírják. Sose ment újra férjhez, egyedülálló anya volt, ráadásul lánya nevelése mellett egy mozgalom vezéralakja és író. Mégis, nem csak mozgalmi, de katolikus körökben is nagy tisztelet övezi. Élete nem csak azt példázza, hogy, ahogy az ő életében sem, a társadalmi ügyekben sem kell feltétlenül mindennek a vallásos-ateista, baloldali-jobboldali, radikális-mérsékelt ellentétek mentén alakulnia.
De mi köze ennek Magyarországhoz és a lakhatáshoz?
A Katolikus Munkás mozgalom nem csak az Egyesült Államok különböző részein működik, más országokban is vannak közösségek. Magyarországon ugyan nincs ilyen, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan vallásos közösségek, amelyek állást foglalnak politikai kérdésekben. A Magyar Evangéliumi Testvérközösség például akár a hajléktalanság, akár a menekültek helyzetében, akár a kormánnyal szemben is kiállt a rászorulókért. A Szent Egyed Közösség pedig olyan katolikus csoport, amelynek életében fontos a közös ima és közös étkezés a rászorulókkal.
Sajnos Magyarországon már a kitaszított csoportok segítése is politikai kiállásnak számít, így már akár a kriminalizált hajléktalan emberek és menekültek segítését is radikális politikai tettként foghatjuk fel – pedig nem kellene. A lényeg itt is az, hogy alapvetően a hit az igazságosságban, egyenlőségben és szeretetben nem választóvonal, hanem valami, ami össze tud kötni közösségeket. Csak sajnos egyelőre kevés példát látunk az ilyen típusú szolidaritásra a közösségek között.
Arra viszont van magyarországi példa, hogy a társadalmi segítségnyújtás nem feltétlenül egy fentről lefelé működő folyamatot jelent. A settlement mozgalomban Magyarországon is együtt éltek szociális munkások a rászorulókkal, például munkásokkal. A feladatuk nem az volt, hogy megítéljék őket vagy egyoldalú segítséget nyújtsanak, hanem hogy közösséget szervezzenek belőlük, ezért maguk is ott laktak, abban a közösségben, amelyben dolgoztak. Ennek a közösségszervezésnek nem csak az volt a lényege, hogy tárgyi eszközöket nyújtsanak, esetleg segítséget a hivatalos ügyekben, stb., hanem a kulturális-politikai életben való részvétel előmozdítása is. Ez szintén nem feltétlenül kell, hogy valamiféle pártideológiát jelentsen. A rendszerváltáskor egyébként született is olyan írás, amely a settlement mozgalom „felélesztéséről” szólt, ami sajnos azóta sem történt meg.
Vannak tehát olyan mozgalmi elvei a Katolikus Munkásoknak, amelyek Magyarországon is megjelentek – még ha esetleg nem ugyanabban a vallásos vagy közösségi formában is. Érdemes lenne ezeket a gyakorlatokat, nézőpontokat részletesebben megismerni, a közösségszervezést jobban a segítő munka fókuszába visszahelyezni, akár a hagyományos politikai-vallási törésvonalakat áthidalva. Sőt, talán úgy lenne érdemes igazán.
