Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szabó Tímea: végleg cserbenhagyták magyar betegek millióit

Ez a cikk több mint 6 éves.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke Facebook-posztban tette közzé, a Fidesz-KDNP ma végleg cserbenhagyta magyar betegek millióit. A parlament Népjóléti bizottságában a kormánypárti képviselők ugyanis Selmeczi Gabriella vezetésével indoklás nélkül szavazták le az összes egészségüggyel kapcsolatos javaslatát.

Úgy gondolja, ezzel több százezer rákos beteget, sürgősségi ellátástól rettegő milliókat, 200 ezer endometriózisban szenvedő nőt és az egész magyar társadalmat az út szélén hagytak.

Szabó javaslatai mellett a Kincses Gyula által kezdeményezett összellenzéki egészségügyi minimumot is elutasították. Mint írja, nem érdekli őket sem a gyerekes családok utcára rakása, sem az, hogy évente 30 ezer magyar ember hal meg rákban, pedig gyógyíthatók lennének, vagy hogy fele annyi CT gép van nálunk, mint Szlovákiában.

Az Unióban a magyar kormány költ a legkevesebbet a betegellátásra, ebből adódóan pedig a magyar emberek költenek a legtöbbet a magánegészségügyi ellátásra.

„Semmi és senki nem érdekli őket a saját lopásaikon és a szavazatvásárláson kívül” – írja felháborodott posztjában. Selmeczi szerint mindez vádaskodás, ennyivel tudta kommentálni az elutasítást.

Majd felhoz néhány példát, mi minden fontosabb a kormánynak az egészségügynél: 9,5 milliárd forint a makói fürdő felújítására, 5,7 milliárd a Tiszántúli Református Egyházkerületnek, 1,5 milliárd a székelyudvarhelyi egyházi tulajdonban lévő Tamási Áron Gimnáziumnak.

„Szégyen! De április 8-án országosan is utoléri a Fideszt Hódmezővásárhely. Változás lesz, mert az emberek nem tűrik ezt már szótlanul” – zárja a bejegyzést.

A PM egészségügy rendbetételére tett javaslatai itt olvashatók.