Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hódmezővásárhely után megnyílt a tér az ellenzéki pártok előtt

A hódmezővásárhelyi választás első látható következménye az ellenzék megerősödése. Márki-Zay Péter győzelme után az elmúlt években nem tapasztalt figyelem összpontosul most az ellenzéki pártokra, és nem csak a média részéről.

Az elmúlt években az ellenzéki pártok sokat panaszkodtak arra, hogy nem irányul rájuk elég figyelem, nem tudják bemutatni programelemeiket, nincs saját médiájuk, a Fidesz erőből letolja őket.

Hódmezővásárhely után egyelőre ez is megváltozhat. Az LMP ajánlata a Jobbiknak és az MSZP-nek pedig még erre is ráerősíthet. Márki sikere erőt adhat az őt támogató pártoknak azzal, hogy úgy láttatja, újra van tétje a pártpolitikai küzdelmeknek Magyarországon. Az LMP, az MSZP és a Jobbik, közeledése pedig, ha látszólagos is (egyelőre biztosan az) segít mindegyikőjüknek abban, hogy erősebbnek látszanak. Az összefogás lehetősége, a hódmezővásárhelyi győzelemmel a háta mögött ugyanis majdnem egyenrangú félként tünteti fel ezekben a napokban az ellenzéki pártokat.

Persze ez a helyzet két eshetőség miatt meg is változhat. Ha nem lesz megállapodás a pártok között, vagy a megállapodás olyan csúfos kudarcba és üzengetésbe fullad, mint korábban az ellenzéki pártok között. Ha ez megtörténik, akkor persze az is kiderül, hogy nem komoly a szándék a pártok között valamilyen megállapodásra (ez például a Jobbik esetében amúgy is legfeljebb hallgatólagos) a koordinált jelöltállításban.

A másik lehetőség ennél valószínűbb. A Fidesz nem számolt a hódmezővásárhelyi vereséggel, ez látszik is a kommunikációjukból (nincsen ugyanis vasárnap este óta ilyen). Újra kell alkotni a párt stratégiáját a választásokra, és itt lehet, hogy nem csupán pár kommunikációs csavart, hanem teljes változást is láthatunk.

Ha a Fidesz feltámad a bénultságából, nyilván megpróbálja visszanyomni az ellenzéki pártokat a helyükre, és elvenni előlük a teret. Csakhogy ez már az elmúlt hetekben se ment tökéletesen. A bedobott Stop Soros valójában a kutyát se érdekelte Tiborcz István ügyei mellett, és a Szél Bernadett ellen kitalált nemzetbiztonsági, vagy a Jobbik ellen bevetett Állami Számvevőszék-kampány is a visszájára fordult. Miközben több nem nyilvános kutatás is azt mutatja, a sorosozás fárad még a Fidesz táborán belül is.

Hogy mi jön a következő hetekben, azt nem láthatjuk még pontosan, de most úgy tűnik, sok-sok év után először, nem civil tüntetők, nem diákok vagy tanárok, hanem egy nagy lendületbe jött ellenzék áll szemben egy magasról induló, de megroggyant támogatottságú Fidesszel, amely minél később szedi össze magát, annál nagyobb bajba kerülhet.

Olvass tovább!