Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Karácsony Gergely szerint 50 nappal a választások előtt az ellenzéknek nem az ellenzékkel kéne foglalkoznia

Ez a cikk több mint 6 éves.

Az LMP szombaton megtartotta országértékelő és kampánynyitó rendezvényét, melyen az első beszédet a párt társelnöke, Hadházy Ákos tartotta. Hadházy beszélt a korrupcióról és arról, hogy az ország évek óta egy helyben toporog. Emellett utalt Karácsony Gergely zuglói polgármesteri tevékenységére is, szerinte Karácsony „csak beszélni tud”. Mint mondta,

„Zuglóban egy elszámoltatás sem történt, pedig az új polgármester 2014-ben elszámoltatást ígért.”

Karácsony Gergely most egy Facebook posztban reagált Hadházy állítására, ami szerinte alaptalan, mivel

„a zuglói önkormányzat minden 2010 óta megkötött szerződést nyilvánosságra hozott, az előző ciklus valamennyi szerződését átvizsgáltuk, az erről szóló jelentést nyilvánosságra hoztuk és mind a hat ügyben, amely kapcsán a jelentés bűncselekmény gyanúját állapította meg, feljelentést tettem. Ezen túl az egyik szerződést újratárgyaltuk, amivel kb. 200 millió forintot nyert az önkormányzat.”

Ennek az állításnak az alátámasztására Karácsony belinkelt egy 2015-ös Index cikket, amely Papcsák Ferenc, Zugló korábbi fideszes polgármesterének elszámoltatásáról szól. Zugló képviselő-testülete már az alakuló ülésén, 2014-ben elfogadta Karácsony átláthatóságról szóló előterjesztését, amelynek lényege „az információszabadság teljes körű érvényesítése, a transzparens, átlátható kerület-irányítás.” Ennek értelmében az önkormányzat a 2010-2014 közötti időszak szerződéseit átvizsgálta, a vizsgálat eredményeit pedig egy nyilvános jelentésben közreadta.

„Az átvilágítás összességében megállapítja, hogy Papcsák Ferenc polgármestersége idején az önkormányzat több száz milliós vagyonvesztést szenvedhetett. A jelentés javaslatai alapján a zuglói önkormányzat a szükséges jogi lépéseket megteszi,” – írta a vizsgálat eredményeiről 2017 áprilisában a zuglói önkormányzat a honlapján.

Karácsony szerint ennél többet nem igazán tudott volna tenni, és különben is,

„alig 50 nappal a választás előtt az ellenzék miért az ellenzékkel foglalkozik? Én nem az ellenzéket akarom leváltani, hanem a kormányt.”