Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Bagatell ügyek”: nem csak Tiborczot vizsgálja az OLAF

Ez a cikk több mint 6 éves.

Nem csak a miniszterelnök vejének gyanús ügyleteit vizsgálja az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF – tudta meg a 24.hu. Homolya Róbert, a fejlesztési minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára ellen is indítottak vizsgálatot, ráadásul már 2010-ben, de csak nemrég zárták le.

Homolya Róbert (Kép forrása: Wikipédia)

Homolya ellen összeférhetetlenség gyanúja merült fel, mivel olyan közbeszerzési tanácsadó cégekben volt érdekelt, amelyek egy sor uniós projekt előkészítésében vettek részt, miközben ő az uniós pénzelosztásért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) végrehajtási elnökhelyettese volt.

Magyarán a projektek mindkét végén, az előkészítésben és a végrehajtásban is érdekelt lehetett.

Homolya alá tartozott az NFÜ-nél az összes operatív program és a közbeszerzések ellenőrzése is , vagyis megvolt a hatásköre ahhoz, hogy a döntéshozatalt befolyásolja.

Az OLAF a 24.hu információi szerint 8 évig kutatott bizonyítékok után, kétszer még helyszíni vizsgálatot is tartottak, mielőtt döntést hoztak volna.

A HírTV hétfőn Homolyát is megkérdezte az eredményről, aki komolytalannak nevezte az ellene indított vizsgálatot, illetve kifejtette, hogy szerinte

„ezek nagyon bagatell ügyek”.

Nos, az OLAF nem így látja a dolgot: nyolc projektnél vizsgálták az összeférhetetlenséget, ebből végül hat esetben elfogadták a magyar ellenérveket, és csak kettőben kértek korrekciót.

Ott viszont nagyon: a székesfehérvári Szent István Múzeum 651 milliós és az abádszalóki önkormányzat 3,3 milliárdos beruházásának teljes uniós támogatását kérik vissza (ez a teljes összegek 85 százaléka) – írja a 24.hu.

A csalás elleni hivatal ugyanis olyan súlyosnak találta a szabálytalanságot, ami 100 százalékos támogatásmegvonást indokol.

Így néz ki egy bagatell ügy.

Tiborcz István ügyeiről itt írtunk bővebben.

( Via 24.hu)