„A hivatkozott írásom is egyértelműen fogalmaz: ildomos, ha egy zsidó honpolgár mint demokrata szóvá teszi az értékeit érintő közéleti kérdéseket. Ám abszurd és ellentmondásos az az érvelés, ami ugyanezt várja el egy egyháztól. Nem szoktuk szeretni a szószékről öblögető egyházi személyek megnyilatkozásait, politikai nyomásgyakorlását. Miért lenne a helyzet fikarcnyival is más a zsidó egyházak esetében? Talán mert a zsidóság számos csoportja maga sem tudja eldönteni, hogy hitközös­ség-e valójában, vagy érdekvédelmi szervezet, netán jogvédő iroda?”

– írta Köves Slomó négy éve a Narancsban.

Ehhez képest Köves rabbi az elmúlt napokban épp azzal került be a hírekbe, hogy nyilvánosan biztosította támogatásáról Hollik Istvánt, Budapest 01-es választókerületének KDNP-s jelöltjét. Később elnézést kért, és azt mondta, bármelyik jelölt mellett kiáll, amennyiben ők kiállnak a választókerület zsidó hitélete mellett. (És „demokratikus párt” áll mögöttük, ami Köves rabbinál a Jobbikon kívül az összes nagyobb pártot takarja.)

Ez számomra, zsidóként és helyi választóként, különösen meghökkentő volt.

(A történet másik kiemelkedő szereplője Vágó István, akinek sikerült kifejeznie, hogy őt mint ateistát zavarják a kaftános zsidók. Engem meg mint nem különösebben vallásos zsidót az elvakult, szinte bálványimádó Gyurcsány-hit zavar, és a körszakáll sem különösebben tetszik, ez azonban mind magánügy.)

Könnyű volna ilyenkor arról beszélni, hogy Köves rabbi csak köszönetet mond, hiszen megjött már a pénz a számlára, ahogy a hódmezővásárhelyi plébános oly pontosan megfogalmazta. Köves hitközsége, az EMIH nemrég megszerezte a Zsigmond Király Főiskolát (azóta Milton Friedman Egyetem), és láthatóan jobban megy a soruk állami támogatások tekintetében, mint a lényegesen nagyobb Mazsihisznek.

Köveséket, okkal, gyakran szokás a kormánnyal való összejátszással megvádolni (e sorok szerzője is rendszeresen szokta). Tény, hogy Köves rabbi mostanában azzal kerül be a hírekbe, hogy legitimálja a kormány Soros-ellenes kampányát, mivel tagadja annak antiszemita voltát. Az is tagadhatatlan, hogy Köves Slomó egyháza nagyon jól járt Orbán kormányzásával.

Azonban tekintsünk el most attól, hogy Köves Slomó bocsánatkérése milyen képmutató, és mennyire hihető, hogy nem tudott arról, hogy most egy politikai kampányhoz adta a nevét. Tekintsünk el attól is, hogy mennyire hiteles egy önmagába forduló zsidó közösségtől, hogy hirtelen világi egyetemet kezd el fenntartani. Az alábbiakban vizsgáljuk inkább azt, miért volna helytelen Köves rabbi pozíciója akkor is, ha azt nem lepné be a képmutatás el nem feledhető fátyla.

Köves Slomó hitközsége, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) két vallási irányt nevez meg szellemi elődjeként. Az egyik a magyarországi Status Quo Ante irányzat, amely az 1868-as zsidó vallásszakadás előtti egységet szerette volna visszaállítani, ahogy ezt a nevük is mutatja. A magyarországi zsidóság 1868-69-es kongresszusán vált külön a (valamennyire) újító, asszimilációs neológ és az asszimilációtól mereven elzárkózó ortodox irányzat. (Egyébként a különféle nyugati zsidó irányzatokkal egybevetve a neológiát is nyugodtan hívhatnánk ortodoxnak.)

A másik szellemi előd a Chabad Lubavitch nevű, amerikai központú haszid mozgalom, amely a világ számos pontján tevékenykedik. Az ő céljuk többek között a halachikus (a zsidó vallás törvényei szerinti) életmód elterjesztése a vallási törvényeket már nem vagy csak részben tartó zsidók körében. Ilyen volt egyébként maga Köves Slomó (születési nevén Köves Máté) is, aki egy szekuláris zsidó családból tért meg ortodox (pontosabban ultraortodox, haredi) rabbinak.

A Chabad tagjai, bár korántsem annyira, mint más haszid mozgalmak képviselői, valamennyire próbálnak elkülönülni a nem zsidó közösségektől. Hallottam már olyan nagy-britanniai Chabad rabbiról, aki a lakhelyétől 80 kilométerre, Londonba járatja a gyerekeit , mert csak ott van zsidó iskola, és zavarja, hogy nekik is kiosztják hazafelé menet az Evening Standardet, a helyi ingyenes lapot.

Köves Slomó múlt kedden Kálmán Olga műsorában beszélt arról, hogy mit is ért a belvárosi zsidó hitélet fideszes támogatásán. Kiderült, hogy arra gondolt, hogy a jelenlegi fideszes (és korábbi szocialista) önkormányzat engedi az EMIH-nek, hogy egy Károly körúti önkormányzati ingatlanban üzemeltesse a központját és a Keren Or zsinagógát. Nagylelkű. Köves rabbi azonban arról beszél, hogy ő mint vallási vezető fel kell, hogy hívja a hívek figyelmét erre.

Természetesen helyénvaló, hogy az önkormányzat segíti a vallási közösségeket. Mégis, elég érdekesnek tűnik ez az indoklás annak tükrében, hogy valószínűleg egyetlen nagy párt sem tenné ki az EMIH-et a Károly körúti ingatlanból – valószínűleg a választókerületben legutóbb előkelő negyedikként végző Jobbik sem.

Köves rabbi ezzel a nyilatkozatával azt sugallja, hogy egy rabbi számára az egyetlen fontos közéleti kérdés, hogy a vallása gyakorlását megtűri a hatalom, esetleg pénzzel segíti a vallási szervezet fenntartását.

Ez a leben und leben lassen politikája, a küzdelem az elefántcsonttorony jogáért, amely azonban csak addig sikeres, amíg az erősebb fél meg nem unja az élni hagyást.

Abban egyetértek Köves rabbival, hogy a szószékről való pártpolitizálás, az általában fideszes jelöltek nyílt támogatása méltatlan egy pap, lelkész vagy éppen rabbi hivatásához. Ez azonban természetesen nem azt jelenti, hogy egy vallási vezetőnek, úgy is, mint morális autoritásnak ne lenne feladata politikai kérdésekben felszólalnia.

Így tett például Jonathan Sacks, Nagy-Britannia volt főrabbija, amikor a menekültválság során kiállt a menekültek megsegítéséért, de nem véletlen állt ki a menekültek mellett Beer Miklós váci püspök sem. Köves rabbi ezzel szemben a terrorveszélyről és a muszlimok által elhozandó antiszemita veszélyről beszélt.

Bár hiba volna eltagadni a Nyugat-Európában is létező zsidóellenességet és a muszlimok körében gyakori antiszemitizmust (nem mintha antiszemitizmus terén a magyaroknak ne lenne szégyellnivalója), de Magyarország kontextusában erről beszélni jóindulattal aránytévesztés, leginkább pedig a kormánypropaganda kiszolgálása.

Fontos volna továbbá az is, hogy az adott vallási vezető kiálljon az állammal szemben is a közösségéért, ha a szükség úgy kívánja, és persze bár ne kívánná úgy.

Sajnos azonban, amikor Magyarországot elözönli az antiszemita kormányzati propaganda, egy zsidó vallási vezetőnek és egy zsidó hitközségnek kötelessége volna kiállni a közösségéért.

Köves rabbi a cikk elején idézett cikkében így fogalmazott:

„Az EMIH és vezetése, rabbijai pontosan tudják és bizonyosak benne: az EMIH nem érdekvédelmi szervezet. Más zsidó szervezetekkel ellentétben konzisztens, markáns, biztos alapokon nyugvó önértelmezéssel bír feladatai, kötelességei és céljai tekintetében. A politikai részvétel véletlenül sem tartozik az utóbbiak közé.”

Láthatjuk, mennyire tartja magát egykor szavaihoz Köves Slomó. De ha így is volna, ez egy magába forduló, kizárólag a szertartásaira fókuszáló hitközség képe. Vallási szervezetekre azonban azért van szükség, hogy kiálljanak a hívek érdekeiért, és azért is nézünk fel a vallási vezetőkre, ha az állítólagos erkölcsi integritásuk politikai kérdésekben is megmutatják.