Az nem elég, ha a Momentum egy kétmondatos közleményben reagál Nemes Balázs ügyére

“Nemes Balázs pont a Momentum közössége miatt is távolodott el a szélsőségektől. Ha a Momentum képes ezt megtenni nagyobb tömegekkel, nagy szolgálatot tesz Magyarországnak.”

Mindössze ennyit reagált a Momentum Mozgalom az origo.hu tegnap reggel publikált cikkére, amelyből többek közt kiderült az, hogy Nemes Balázs, a párt pécsi elnöke, aki egyben az országos listának nyolcadik helyén szerepel, évekkel ezelőtt vállalhatatlan kijelentéseket tett.

A cikkben egy hangfelvételt mutatnak be, amelyen Nemes Balázs egy beszélgetés során többek közt elsütötte a „Magyarországon nincs antiszemitizmus, de igény az lenne rá” viccet, Izraelt történelmileg nem létező országnak nevezte Szlovákiával egyetemben, kijelentette, hogy a melegfelvonulás megdobálása belefér a véleménynyilvánítás szabadságába (bár “utcakővel picit durva”, de ételmaradékkal nem az), kicsit cigányozik, megjegyzi, hogy örült a Horthy István emléktáblának Budapesten, és azt is elmondja, hogy szerinte a köztársasággal csak a baj van, ő maga pedig az alkotmányos monarchia híve.

Lássuk be, ez azért egy elég erős ív, pláne egy másfél órás beszélgetés alatt…

Ami viszont teljesen érthetetlen, hogy a Momentum Mozgalom minderről egyelőre csupán egy szűk kétmondatos közleményben reagált, maga Nemes Balázs pedig érdemben nem szólalt meg az ügyről.

Az persze lehet egy érv, hogy valaki pont a Momentum miatt távolodik el a szélsőségektől, de annál a beszélgetésben elhangzottak sokkal súlyosabbak, hogy ennél egy fokkal bővebb magyarázatot kapjon rá a közvélemény.

Nemes Balázs ugyanis egy országos pártlista nyolcadik helyén szereplő politikus (ami ugyan a Momentum esetében szinte borítékolhatóan nem jelenti azt, hogy Nemes beülhet a Parlamentbe), de ez a pozíció azért felelősséggel jár.

Antiszemita, rasszista és homofób kijelentéseket még akkor is meg kell magyarázni, ha évekkel ezelőtt ejtette ki őket az ember a száján, különben nehéz lenne bárkinek is elhinni, hogy pont a Momentum miatt Nemes eltávolodott ezektől az eszméktől.

Érdekes kérdés, hogy vajon az Origo cikke előtt a Momentum tudott-e arról, hogy Nemes Balázs élete korábbi szakaszaiban politikailag és ideológiailag milyen elköteleződésű irányokat vett (többek közt szónokolt a netadós és korrupcióellenes tüntetéseken 2014-ben, egy évvel korábban pedig a Miniszterelnökség gyakornoki programjában vett részt). Szóval hacsak a Miniszterelnökségen végzett gyakornoki munkát, vagy a netadó elleni tüntetést nem tekintjük szélsőségnek, Nemes már korábban, még bőven a Momentum megalakulása előtt már szakított a radikális nézetekkel, úgyhogy ez a magyarázat kicsit amúgy is sántít.

Nemes Balázs a momentumos Facebook-oldalára az Origo cikkének megjelenése után nem sokkal “A híres pécsi buszügy!” címmel posztolt, reagálni viszont semmit sem reagált az esetre. Ez pedig egy, a jövőben az ország közügyeivel foglalkozni kívánó politikus esetében nem elfogadható.

Annyit ugyanis minden választópolgár megérdemel, hogy legalább Nemes saját szájából hallja, hogy valóban elhatárolódott korábbi nézeteitől – aztán ideje elkezdeni bebizonyítani is, hogy ez valóban így történt.

Olvass tovább!