Az elmúlt hetekben egyre szaporodnak az értelmiségi, középosztálybeli megmondók, akik azt állítják, nem lehet ezt a választást megnyerni. Szerintem nincs igazuk. A választási győzelem sok dolgot jelent, a választás pedig csak egy pont egy folyamatrendszerben, méghozzá egy olyan folyamatrendszerben, ami nem stabil, bármikor változhat. De csak akkor változik, ha hiszünk a változásban.
Azoknak, akik szerint nem lehet megnyerni a választásokat, egyetlen kérdést tennék fel:
És ebből mi következik, milyen cselekvés, amely ahhoz vezet, hogy jobb legyen minél több embernek ebben az országban élni?
Mert alapvetően azt gondolom, a felelős politizáló ember nem a semmiért foglalkozik a politikával, legyen bármi is a szakmája, hanem azért, mert szeretné, ha a közössége helyzete javulna. Akkor viszont nem elég annyit mondani, hogy nem lehet nyerni a választáson, és főleg nem elég az, ami emögött érvként rejlik, hogy ténylegesen baromi nehéz.
Igen, a Fidesz által elfoglalt Magyarországon, ahol az állam, az erőszakszervek, a tőke, a média nagy része fideszesek kezében vagy a Fidesszel lepaktáló kezekben van, ahol az ellenzéki politikusok egy részének érdekei is a Fideszhez kötik őket, nagyon nehéz választást nyerni. De ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen.
Főleg, ha kibontjuk azt, mit is jelent pontosan a győzelem. Nekem például azt jelenti a győzelem, ha megakadályozzuk azt, hogy rosszabb legyen. Ha végigtekintünk az elmúlt 8 éven, hogyan jutottunk el egy rosszul működő demokráciából, egy olyan államig, amit egyetlen állampárt ural, hogyan jutottunk el a Sólyom László által képviselt független hatalmi ágak rendszerétől addig, hogy az Állami Számvevőszék pártutasításra bírságol meg ellenzéki pártokat, nem csak a múltat látjuk, hanem a jövőt is.
Ebben a jövőben pedig például a kétharmad megakadályozása iszonyatosan fontos tényező lenne. Ehhez pedig nem csoda kell, hanem az, hogy Kész Zoltán újrázzon Veszprémben, és azok az egyéni körzetben induló ellenzéki jelöltek, akik 2014-ben is nyertek, nyerjenek 2018-ban is. Ha ez megvan, akkor jó eséllyel nem lesz kétharmada a Fidesznek, és jó eséllyel nem tudja bedarálni például a bíróságokat.
De az még nagyobb győzelem lenne, ha a Fidesz nem szerezné meg a parlamenti mandátumok 50%-át. Ehhez az kell, hogy erősödjenek a baloldali, liberális pártok még 10-12 százalékot, és szerezzenek meg körülbelül 30-40 egyéni körzetben a győzelmet.
A 10-12 százalék nagyjából azoknak az aránya, akik kormányellenesek, de nem választottak még maguknak pártot. Ha őket sikerül elvinni szavazni, nagyon közel van az 50% elvesztése. A 30-40 egyéni körzet megnyerése se reménytelen. Például ha az LMP beszállna a koordinációba a Fidesz ellen, akkor 20-22 körzet már most is nyerhetővé válna, anélkül, hogy az ellenzéki pártok erősödnének.
Tehát nem elképzelhetetlen az sem, hogy a Fidesz ne szerezze meg a parlamenti helyek 50%-át. Ez a verzió pedig azt jelentené, hogy a Fidesz nem tud egyedül kormányt alakítani. Persze lehet érvelni azzal, hogy majd biztos elcsalják, hogy átírják a törvényeket. De ezt bármilyen politikai cselekvés ellen fel lehet hozni.
Ha pedig mindig ilyesmivel érvelünk, akkor tényleg nem fogunk cselekedni, akkor inkább már kössük fel magunkat, vagy vonuljunk el barlangba. Azt is érdemes számításba venni, hogy ha egy olyan ellenzék ellen csalna a Fidesz, amely a választások előtt erősödik, akkor az nagyon átlátszó lenne. Akkor valószínűleg olyan népharaggal kéne a kormánynak szembesülni, amihez képest a netadós tüntetések sehol nem voltak.
De mi is lenne ennek az egésznek az értelme? Hát az a remény, hogy jobb lesz még ebben az országban élni. És nem csak nekem, politikabuzinak, hanem a szegényeknek, a dolgozóknak, az ápolóknak, a tanároknak, a gyerekeinknek, az egészségügyi dolgozóknak és az egészségügyet használóknak. Mert végülis ez lenne a cél.
Az biztos, hogy mindez nem teljesülne csak amiatt, mert a kormány megbukik. És csak amiatt sem, ha jönne egy baloldali vagy liberális kormányzat. Akkor meg főleg nem, ha egy jobbikos. De legalább a körülmények inkább kedveznének egy jövendő változásnak. Mert ha 2018-ban nyer a Fidesz, és kétharmaddal nyer, olyan legitimációt kap, olyan 4 év után, hogy nagyon-nagyon nehéz lesz a rossz döntéseivel szembeszállni, ha a korábbi rossz döntései egy választáson kaptak igazolást. Ha egy ilyen korrupciós hullám után nem váltjuk le például a kormányt, nem nagyon lehet majd azt mondani, hogy a magyar nép nem tűri a lopást.
Persze a helyzet nehéz, és nem csupán a Fidesz és nem csupán az ellenzéki pártok miatt.
Nehéz a helyzet, mert mindannyiunkon óriási pszichológiai nyomás van. A bevezetőben említett „nem lehet nyerni” mondás szerintem pont ennek a pszichológiai nyomásnak az eredménye.
Ma Magyarországon könnyebb hinni és megnyugodni az ellenzék biztos vereségében, mint cselekedni. És aki nem érzi a bőrén a következő 4 év súlyát, vagy nem is hajlandó beszélni erről, és a választást mint önmagában álló eseményt látja, az nem is fog cselekedni.
És ha igazolni kell, miért nem cselekszünk, mi lenne a jobb igazolás erre, mint kimondani, hogy ez a választás megnyerhetetlen?
Sokkal könnyebb erről beszélni, mint arról, hogyan lehet cselekedni ebben a rendszerben, amikor a politikai szerepvállalás, már egy lájk is, sokaknak kockázat. Főleg akkor, ha ehhez a cselekvéshez az állampolgár semmilyen segítséget sem kap. Akkor eltemetjük magukban a cselekvés lehetőségét is, és ennek igazolására mondjuk ki, hogy fölösleges is, hiszen úgyse nyerhetünk.
Csakhogy a nem cselekvés a politikában mindig a cselekvőknek adja a át a politikai teret. Jelen esetben a kormánypártoknak.
Itt az ideje hinni a kevés esélyben is, abból az egyszerű helyzetből kiindulva, hogy senkinek nincs jobb terve arra, hogyan lehetne jobb hely ez az ország, mint megpróbálni megverni a Fideszt a választásokon.
Most nem a nagy „igazságok” kimondásának, a szellem fitogtatásának, az énburjánzásának van itt az ideje, hanem a hitnek és az alázatnak. Aztán a végén lehet, hogy nem jön be. De egyetlen módja van, hogy biztosan ne nyerhessünk mi, ellenzéki polgárok a választásokon: ha meg se próbáljuk.
