V18 (Válasszunk! 2018) néven 11 többé-kevésbé csúcsértelmiségi állt elő, hogy megoldanák az ellenzék baját. Nem a jóindulatát szeretném megkérdőjelezni ezeknek az embereknek, de egy számot szeretnék a figyelmükbe ajánlani: 96 nap.
Ennyi nap van hátra a választásokig, ha a legkorábbi időpontra írja azt ki a Fidesz (na jó, Áder János). 96 nappal a választások előtt pedig előáll ez a 11 ember, és egyszerre beszélnek arról, hogy a választókat mozgósítanák, hogy segítenének közös programot írni az ellenzéknek, hogy megtalálnák a jó egyéni jelölteket, szükség van egy miniszterelnök-jelöltre, de nem tudják ki az, és hogy szívesen beszállnának egy árnyékkormányba is.
A szerdai sajtótájékoztatón persze kiderült, hogy ezek így mind igazak egyszerre, de ők maguk sem tudják mit akarnak. Az viszont amit eddig tudunk róluk, inkább árt, mint segít. Lehet, hogy nagy bejelentés helyett először inkább ki kéne találni, mit akarnak.
Hiszen már az is, hogy egyszerre mindent akarnak az urak és hölgyek, jól mutatja, hogy egyrészt tényleg segíteni akarnak, másrészt pedig lehet, hogy a szakmájukhoz értenek, de a politikához, és leginkább a politikai kampányoláshoz egyáltalán nem.
Balázs Péter volt EU-biztos például azt mondta az RTL Híradónak, azt szeretnék, ha a pártok felzárkóznának hozzájuk. De mihez? Egy bejelentéshez?
Szükség van egy közös miniszterelnök-jelöltre? Tényleg? És azt vajon hogyan akarnák elérni, hogy minden párt támogassa az ő jelöltjüket? Meg egyáltalán nem egy jelölt kéne előbb? Jelölt és politikai erő nélkül egy ilyet bedobni, nem többet árt mint használ a jelenlegi helyzetben?
96 nappal a választások előtt, 4 év nem-politikai cselekvés után előállni, és megmondani, itt vagyunk és mi mutatjuk a tuti frankót, nem tűnik a legjobb döntésnek.
Mert, tegyük fel, „felzárkóznak” a pártok. Mondjuk, elkészül rohamléptekben, egy hónap alatt egy program, az még egy hónap mire lejut az utolsó aktivistáig a pártokban, és akkor marad 30 nap kampányra (és akkor nem beszéltünk arról, hogy esetleg a pártok vitáznak erről, nem értenek egyet vele). Ugye azt senki se gondolja komolyan, hogy működne? Vagy mi alapján találják meg a legnépszerűbb ellenzéki jelölteket? És ha megtalálják, ők miből és hogyan fognak kampányolni? Illetve mennyi idő alatt?
De legfőképp, ha mozgósítani akarják a választókat, miért nem ezt csinálják? Szervezzenek például vidéki fórumokat, amikre elhívják az ellenzéki politikusokat, vessék latba viszonylagos ismertségüket és járják az országot, szántsák fel a vidéket, mozgósítsák az embereket.
De bejelentéssel, már tele van a padlás. 96 nappal a választások előtt nem követ kell dobni az állóvízbe, hanem megmozgatni azt.
Ha a pártok előtt akarnak járni, ahogy Balázs Péter fogalmazott, miért nem alapítottak inkább egy pártot? Mi az, amivel bármit is rá tudnak kényszeríteni a pártokra, és miért is kéne rájuk hallgatni?
Oké, persze lehet szidni az ellenzéki pártokat, de biztos, hogy itt az az egy probléma, hogy nem akarják eléggé a szakértőiséget, az összefogást, a jó egyéni jelölteket, jó kampányt? Nem lehet hogy ebben a rendszerben esetleg baromi nehéz politikai pártként megszólalni, pártot működtetni, politizálni? Akkor nem inkább ezen kéne segíteni? Nem lehet, hogy a pártoknak való diktálás helyett, inkább máshogy kéne segíteni őket?
Egy politikai párt ugyanis attól politikai párt, hogy a megszólítani kívánt társadalmi csoportoknak programokat javasol. Egy párt legbelsőbb feladata, hogy társadalommal párbeszédben programot alkosson. De ha ezt a feladatot egy társadalom fölött lebegő testület akarja átvenni, ő akar diktálni, hozzá kell felzárkózni, azzal egyszerűen annyit mond, hogy ezek a pártok nem is pártok, nem is léteznek. Nem tudnak saját választóik különféle érdekei alapján különféle politikai programokat alkotni.
Biztos, hogy a pártokat ilyen nem létező, üres formákként beállító kezdeményezés az, ami segíti a kormányváltás ügyét? Biztos, hogy a társadalom és a politika fölött lebegő, a választók előtt nem felelős értelmiségiek jelentik az ellenzék talpra állásának zálogát? Nem, épp az ilyen típusú foglyul ejtést lerázó, kizárólag a választók felé forduló pártokra lenne szükségünk.
Ez a bejelentés egyáltalán nem tűnik értelmesnek és átgondoltnak. Egyáltalán hogy illenek össze ezek az emberek? Raskó György, aki fél éve még a Momentumot finanszírozta, és akkor azt mondta, hogy csak akkor ad pénzt a pártnak, ha nem fog össze a DK-val és az MSZP-vel, most valamiféle összefogás mellett teszi le a voksot? Pusztai Erzsébet, aki a MoMa elnökségi tagja volt, hogy lehet most hirtelen független „civil”? Mellár Tamás, aki minden tisztelet megérdemel, de nem tudta kiharcolni, hogy ellenzéki jelölt legyen Baranyában, miért gondolja azt, hogy hozzá kell felzárkóznia a pártoknak?
Székely Tamás, az anno a magánegészségügyért kardoskodó egészségügyi miniszter (Itt tévedtem, Székely Tamás nem kardoskodott a magánegészségügyért, elnézést kérek az olvasóktól- a szerző)hogyan fog kiegyezni az egészségügy megoldásairól balosabb dolgokat gondoló Andor László volt EU-biztossal, és mit hoz be a képbe a konzervatív Pusztai Erzsébet, aki szintén egészségpolitikus? És hasonlóképpen, a neoliberális közgazdasági dogmákkal kritikus Andor hogyan fog kiegyezni a fiskális fegyelem magyar atyaúristenével, Bod Péter Ákossal?
Megint kivonjuk a politikából a politikát, messiásvárásról van itt újra szó, ami legutoljára a Momentumnál mutatta meg, mekkora sikerre tud vinni egy kezdeményezést.
A politikában ugyanis vannak elképzelések, értékek, és ezeknek következményei is, ami alapján a választók igazodnak a különböző csoportosulások között, ha pedig ezeket meg akarjuk haladni, az olyan, mintha a választókat magukat akarnánk meghaladni.
96 nappal a választások előtt pedig nem erre, és nem is a pártokat félzárkózásra felszólító, miniszterelnök-jelölt keresésére ösztönző bejelentésekre, hanem konkrét cselekvésekre van szükség. Minden más olyan maszatolás, ami csak az összefogás diskurzust nyitja újra, ami pedig nem segíti az ellenzék helyzetét. Ebből a kezdeményezésből viszont egyelőre csak az összefogásról szóló vita látszik, nem a konkrét cselekvés.