Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Még csak három nap telt el az évből, de Mészáros Lőrinc máris tarol

Ha közbeszerzésekről van szó, nincs megállás, Mészáros Lőrinc 2018-ban is tarol.

A K-Monitor szúrta ki, hogy újabb győztest hirdettek a 2012-2020-as uniós költségvetési ciklus talán leggyanúsabb tenderén:

2,7 milliárdért csatornázhat az EuroAszfalt a Mészáros és Mészáros Kft.-vel konzorciumban.

Maga a víziközműépítési tender egyébként már a kezdetektől meglehetősen kétesnek tűnik, nem véletlen, hogy az Európai Bizottság és az Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) is vizsgálta, méghozzá nem túl biztató eredménnyel: az ellenőrök szerint 69 érvényes ajánlatból 62-t ki kellett volna zárni a közbeszerzési kiírás szerint, mert nem teljesítették pontosan a mintafeladatot, kizárásuk elmulasztása pedig törvénysértés. A 24 nyertes közül csak 4 olyan volt, amely érvényes ajánlat alapján nyert, így a keretmegállapodások döntő többségét érvénytelen ajánlatok alapján kötötték meg. Eközben egy cseh hátterű konzorciumot éppen arra hivatkozva zártak ki a pályázatból, hogy a kiírásban szereplő mintafeladatban hibázott.

420 milliárdos összegről van szó, amiből Mészáros Lőrinc már harapott egy nagy karéjt korábban is, hiszen van olyan régió, ahol a saját cége, máshol viszont a Magyar Vakond és a Hódút Kft. nyert, melynek tulajdonosa, Varga Károly Mészáros tulajdonostársa más társaságokban, most pedig hozzácsapták még ezt a 2,7 milliárdos csatornázást is…

Sokba fájhat a magyar adófizetőknek ez a tender: az unió ugyanis dönthet úgy, hogy a 420 milliárdos keret egy részét nem fizeti ki a szabálytalan projektek miatt. Ez a forrásmegvonás akár 50 milliárd forint körül is alakulhat. Felvetődhet a hűtlen kezelés és a versenykorlátozás gyanúja, ezért Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Polt Péter legfőbb ügyésznél.

És nem ez volt a 2018-as év eddigi egyetlen, Mészárosnak kedvező ügye:

10 milliárd forinttal, 28,5-ről 38,5 milliárdra nőtt (és ez is csak becsült érték!) annak a 12 kilométernyi vasútvonalnak az ára, amit Szijjártó Péter édesapjának volt cége, a Vasútépítők Kft. vitt el. Konzorciumi partnerük pedig újra csak a Mészáros és Mészáros Kft. (ki más?), végül is vasútban ki lenne erősebb manapság Felcsút uránál?

Ha igaz a mondás, hogy amit az év első napjaiban csinálunk, az jellemzi majd az év egészét, akkor nyugodtan (szomorúan) kijelenthetjük: Mészáros Lőrinc egész évben az adófizetők pénzén építkezik majd.

(Forrás: K-Monitor)

Olvass tovább!