Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újabb 4 ellenzéki pártot büntet meg az Állami Számvevőszék

Ez a cikk több mint 7 éves.

A Jobbik gigabüntetése után újabb 4 párt, az LMP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd kapott furcsa büntetést az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ). Mind a 4 párt kapcsán az irodabérlést kifogásolja a volt Fidesz-képviselő, Domonkos László által vezetett testület. A pártok szerint az ÁSZ döntései nevetségesek.

Az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, és a DK is megerősítette a Mérce értesülését, hogy az Állami Számvevőszék a 2015-ös és a 2016-os évet illetően megbírságolta a pártokat. Változó, 5 és 10 millió forint közötti összegre. A bírságokban közös, hogy a Számvevőszék nem fűzött indoklást a bíráság összegéhez.

A Párbeszéd központi irodájának bérlése kapcsán állapította meg az ÁSZ, hogy tiltott állami támogatást vesznek igénybe. Az esetben az a furcsa, hogy ez ugyanaz a 2014-ben keletkezett irodabérlet, amit az az évi jelentésében már vizsgált az ÁSZ, de akkor nem talált benne kivetnivalót. Sőt az irodát, mivel azt a képviselőknek járó irodabérlet terhére bérli a Párbeszéd, hivatalosan az Országgyűlés Hivatala is bérli egyharmad részben, és az sem talált kivetnivalót a szerződésben.

A Párbeszéd azt is elmondta a Mércének, hogy őket az Együttel és a MOMÁ-val közös, 2016-os plakátkampányuk miatt is megbüntették, mivel az ÁSZ szerint piaci ár alatt dolgoztattak. Ezt a párt azért tartja nevetségesnek, mert egy ismert piaci közvetítő szereplőn keresztül vásároltak, teljesen a piaci ár alapján, plakátokat. A plakátcégekkel nem is kerültek ők maguk az üzlet folyamán kontaktusba.

Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője elmondta, szerinte ez egy politikai megrendelésre készült jelentéstervezet, amelynek lényege, hogy a Jobbik illegális finanszírozási ügyével összekössék a többi ellenzéki pártot.

Forrás: A Párbeszéd költségvetését vizsgáló ÁSZ jelentéstervezet.

Szigetvári Viktor is önkényesnek nevezi az ÁSZ döntését, amit az Együtt ma kapott kézhez. Náluk is hasonló a helyzet, egy 2014 óta bérelt iroda, amit már ellenőrzött az ÁSZ, és részben az Országgyűlés Hivatala intézi a bérlést. Szigetvári szerint az ÁSZ döntése elfogadhatatlan és észrevételezni fogják, bár – mint hozzátette – ez egyszerűbb lenne, ha bármilyen konkrétumot írt volna az ÁSZ a jelentésében, miért és milyen alapon szabta ki ezt a  büntetést.

Sebián-Petroszki László, a DK pártigazgatója is hasonló problémákat vetetett fel. Náluk az adott időszakban 25 vidéki és 2 központi irodát vizsgálhatott az ÁSZ, de a jelentéstervezet nem mondja meg még azt sem, mely irodákat és milyen alapon tartotta illegális támogatásnak a szervezet. Sebián szerint azért is nevetséges a büntetés, mert az ÁSZ nem vette figyelembe, hogy 2014 óta bérlik azok nagy részét, van, amelyikben felújítást is végeztek, így növekedett a bérlés óta az ingatlan értéke. Szerinte az ÁSZ-nak inkább örülnie kéne, hogy nem borzasztó drágán bérelnek a pártok ingatlanokat. Úgy gondolja, ez a mostani büntetés a Jobbikra kiszabott büntetés folytatása, az ellenzéki pártok ellehetetlenítéséről szól.

Információink szerint ÁSZ az LMP-t is megbüntette irodabérlése miatt, de mivel még nem kapták kézhez a jelentéstervezetet, ezért nem kívántak nyilatkozni az ügyben.

A pártoknak 15 napjuk van észrevételezni a jelentéstervezetet, de fellebbezni nincs lehetőségük a büntetés után.