Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ezért súlyosbodik a lakáshiány Magyarország fejlettebb régióiban

Ez a cikk több mint 7 éves.

Jelentős mértékben felgyorsult az országon belüli költözés, az emberek Budapest és Nyugat-Magyarország felé vándorolnak a munkahelyek után – közölte a Piac és Profit a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Pest megyében 2016-ban ezer emberre 12 beköltöző jutott.

A költözések fő oka, hogy a nagyvállalatok hozzászoktak, hogy olyan helyekre telepítsék a gyártást és az irodákat ahol képzett munakerő és megfelelő infrastruktúra áll rendelkezésükre. A munkahelyek után ideáramló dolgozni vágyók pedig öngerjesztő folyamatot indítottak be, igy pedig egyre inkább kiélezik ezzel az elmaradottabb és a fejletteb régiók közötti vagyon különbséget Magyarországon.

Ennek egyik legláthatóbb jele a súlyosbodó lakáshelyzet a szerencsésebb megyékben. A gazdasági recessziót követő, mostani, EU-s pénzek által táplált fellendülés azzal járt, hogy könnyebbé vált a képzettebb dolgozóknak megtartania munakehlyét hosszabb távon is. Ez azonban felfelé tolta a telített lakáspiacon amúgy is magas árait. Az OTP Lakóingatlan-térkép adatai szerint Fejér megyében egy év alatt átlag 11%-al nőtt a lakások négyzetméterenkénti ára, így most áltagosan 250,000 forint. Sopronban még ennél is meredekebb az emelkedés 2016-ban, 12%-os aránnyal most 300,000 forintot kell egy négyzetméterért fizetni.

Sopron főtere / Kép: Wikipédia

A Piac és Profit kiemelte, a nyugati országrészen a legfontosabb vonzerőt az osztrák határ közelsége jelenti. Sopronból, Kőszegről, de Győrből és környékéről is viszonylag egyszerű ingázással osztrák munkát vállalni, amelynek jövedelme itthon biztonságos életszínvonalt biztosít.

A munkavállalók főleg albérletet keresnek a piacon, amelyek piaca egyre szűkül és így egyre drágább. Éppen ezért nagyobb számban megjelentek tavaly azok a lakáspiaci tőkések is a térségben, akik befektetési céllal vásárolnak ingatlant, hogy azt kiadhassák:

„A lakást vásárlók elsősorban befektetési céllal keresnek ingatlant a piacon. A legnépszerűbbek a többszobás panellakások. A megnövekedett keresletet egyelőre nem tudja követni a kínálat, annak ellenére, hogy folyamatosak az építkezések.”

– mondta a magazinnak Pfandler Károly az OTP Ingatlanpon vezetője.

Korábban a Mérce is beszámolt arról, hogy a belső elvándorlás miatt Magyarország északkeleti határrégiói ma nagyobb mértékben néptelenednek el mint néhány éve. A jelenleg elemzett KSH-adatok azt bizonyítják, ennek a külföldi munkavállalás mellett egyre inkább oka az is, hogy Magyarország fejlettebb, munkahelyeket kínáló régiói felé is özönlenek az emberek. A lakáspiac és az építőipar pedig, részben éppen a munkaerő még így is fennálló hiánya miatt, nem tud lépést tartani az igényekkel.

(Piac és Profit)