Az Amerikai Egyesült Államokban világhírűvé vált francia közgazdász, Thomas Piketty szerint hiába szokás egymás ellenpólusaként tételezni Trumpot és Macront: a vulgáris amerikai bizniszmen az idegengyűlölő vagy klímaszkeptikus tweetjeivel egyfelől, a kultúrák párbeszédére és a fenntartható fejlődésre érzékeny, felvilágosult európai szellem másfelől. Mindez persze nem teljesen sántít, de ha a két államfő politikáit vetjük össze, meglepő a hasonlóság.
Különös tekintettel az adópolitikákra: Trump és Macron különösen hasonló adóreformokat hajtanak végre, mindkettő elképesztő előremenekülés a fiskális dömping útján, a leggazdagabbak és legmobilisabbak érdekében.
Az USA-ban a Szenátus elfogadta Trump tervének főbb vonulatait: a szövetségi nyereségadó 35%-ról 20%-ra csökken, miközben a multik szinte teljes amnesztiát kapnak, ha hazaviszik profitjaikat. A cégtulajdonosok jövedelme egy alacsonyabb 25%-os adókulcsot kap (a korábbi, legmagasabb jövedelmek esetén alkalmazható 40% helyett). Az örökösödési adó pedig jelentősen lecsökken a nagy vagyonok esetében (az Alsóház által elfogadott verzióban meg is szűnik).
Macron részéről ez úgy fest, hogy az iparűzési adó fokozatosan lecsökken 33%-ról 25%-ra; az osztalékok és kamatok kapnak egy csökkentett 30%-os kulcsot (a korábbi, legmagasabb jövedelmekre alkalmazható 55% helyett); a vagyonadót pedig eltörlik a legnagyobb pénzügyi és vállalati vagyonok esetében.
Az Ancien Régime óta először fordul elő, hogy a két országban a legelőnyösebb helyzetben lévő társadalmi csoportok számára egy ennyire kivételező adórezsimet vezessenek be.
Mindkét esetben ugyanazzal az érvvel: a „röghöz kötött” adófizetőknek nincs más választása, mint jól bánni a gazdagokkal, különben azok elmennek az országból, és jótéteményeikből (munkahelyek, befektetések, és a közönséges halandók számára elérhetetlen zsenialitásuk stb.) nem részesülhetünk. Trump és Macron más kifejezéseket használnak (Job creators, premiers de cordée), de az elképzelés lényege ugyanaz.
Bár mindkét politikus bizonyára őszinte, Piketty szerint, de ezzel együtt is teljesen értetlenek a globalizáció gerjesztette egyenlőtlenségi kihívásokkal kapcsolatban.
Nem hajlandóak számításba venni, hogy az általuk favorizált csoportok már megkaparintották a legutóbbi évtizedek növekedéséből származó jövedelem aránytalanul nagy részét. Mindez pedig nagyon kockázatos, ugyanis a gazdag országokon belül a népi rétegekben erősödik az az érzés, hogy a politika cserben hagyta őket, és ez növeli a globalizáció, különösképpen a bevándorlás elutasítottságát.
Trump ugyan választói idegengyűlöletének hízeleg, miközben Macron azt reméli, alapozhat a franciák többségének elkötelezettségére a tolerancia és a nyitottság iránt – de ezek a folyamatok épp olyan fenyegetőek a jövőre nézve Ohióban, mint Francia- vagy Svédországban.
Az egyenlőtlenségek csökkentésének elutasítása a klímaváltozás elleni küzdelmet is nehezíti: ha a kiváltságosok bátran tovább szennyezhetik a bolygót, miért hoznának áldozatokat a szegényebb rétegek?
Végezetül, ha nem próbáljuk meg tompítani a globalizáció egyenlőtlenségnövelő hatását, jóval kevésbé lehet hatékony a szegénység elleni küzdelem világviszonylatban is.
Macron papíron nemzetközi és európai együttműködésen alapuló megközelítést véd, Trump egyoldalú lépéseivel szemben, kérdés azonban, hogy mikor láthatjuk végre ezt a gyakorlatban, és mikor lesz vége a képmutatásnak. A párizsi klímaegyezmény után alig néhány hónappal tető alá hozott CETA szabadkereskedelmi egyezmény Kanada és az EU között semmilyen kényszerítő előírást nem tartalmaz a klímával vagy az adóigazságossággal kapcsolatban.
Végezetül, Piketty a francia uniós reformjavaslatokban sem bízik, mert azok teljesen homályosak, és nagy a kockázata, hogy semmilyen konkrét dolog nem sül ki belőlük. Ahhoz, hogy a macroni álomból ne váljék trumpi rémálom, jó lenne hátrahagyni a nacionalista önelégültséget, és a tények alapján ítélkezni – zárja angol nyelvű blogbejegyzésként is közzé tett cikkét A tőke a 21. században világhírű szerzője.
