Pócs János országgyűlési képviselő, 2010 és 2014 között Jászapáti polgármestere volt. 11 ezer követője van a Facebookon.

Ahová ma ezt a képet töltötte fel, a következő szöveggel:

„A jásziványiak az imént küldték ezt a fotót az erdélyi testvértelepülésükről. Ott már egy disznóval kevesebb van…😊Jó étvágyat!”

A hvg.hu felhívta a képviselőt, hogy rákérdezzenek a fotóra.

„Kérdésünkre, érez-e áthallást az uszító Soros-ellenes kampány és mostani posztja között, azt válaszolta, semmiképp sem.”

Ráadásul Pócs még azt is kifejtette, hogy „ennek semmi köze Soroshoz”.

Akkor lehet hazamenni, nincs itt semmi látnivaló?

Semmiképp. Pócs persze sokat tapasztalt politikus, aki nyilván nem fogja azt mondani, hogy „hát persze, hogy párhuzamba állítottuk Soros Györgyöt egy halott disznóval, és most kacagunk rajta.” Ettől függetlenül ma, amikor Soros ellen uszító plakátok százai figyelnek az utcákon, talán annyira nem véletlen, hogy amikor a jásziványiak elmennek disznót vágni az erdélyi testvértelepülésükre, ott valahogy Soros-felirat kerül egy malacra. Nopláne, amikor azt aztán elküldik szeretettel az országgyűlési képviselőjüknek, aki pedig szmájlival rakja ki a fotót.

Persze, utólag lehet erre azt mondani, hogy semmi köze Soros Györgyhöz. Lehet ezt mondani, még cinkosan kacsintani sem kell hozzá – úgyis mindenki érti, hallja, látja az összefüggést.

A nagy kérdés mostantól tehát nem az: működik-e a Soros elleni gyűlöletkampány. Hanem az, hogy innen hova jutunk még el?

Csak egyetlen egy képet szeretnék mutatni, szorosan talán nem is kapcsolódik a témához, de a párhuzam érdekes lehet.

Émile Zola francia író 1898 januárjában szenvedélyesen védte meg a zsidósága miatt meghurcolt Alfred Dreyfust, amiért a francia szélsőjobb gyakorlatilag kiátkozta, zsidóbérencnek titulálta (a francia közvélemény pedig gyakorlatilag kettészakadt, csakúgy, ahogy napjainkban a menekültek kérdésében is). A korban többek közt ez a karikatúra jelent meg a Dreyfust védő Zoláról, a felirat elég egyértelmű: „A disznók királya”.

Végülis igen: egyszerű szimbólumról beszélünk: a disznót le kell vágni, a disznó mindig valami alantas, valami mocskos, sárban fetrengő lény, amit ugyan fel lehet falni, de ami maga is képes befalni bármit.

A Pócsnak küldött fotó ebből a szempontból bőven túlmutat önmagán. Amiből viccet gyártunk, az már a közkincs része (gondoljunk csak a politikai humor alapvető forrásaira).

Ha mindez már annyira beépült a közgondolkodásba, hogy egy egyszerű disznóvágáson bárki jó viccnek tartja, hogy egy halott állatra egy élő ember nevének megfeleltethető betűsort írjon – akkor tényleg óriási a baj. Mert mindez azt jelenti, hogy a kormány uszító politikája működik, hogy az emberek egy része olyannyira magáévá tette a Fidesz által mantraszerűen sulykolt propagandát, hogy már viccet gyárt belőle, és ezzel kvázi kanonizálja a hazugságokra épülő kampányszlogent. És ezen nincs mit nevetnünk. Mert innentől (ahogy az történt egyébként Dreyfus ügyében is) nincs olyan pont, ahol a két nézet találkozhat egymásal, a Sorost gyűlölők és a kampánynak nem bedőlők valósága végleg elszakad egymástól.

Az már csak a cinizmus teteje, hogy Pócs ezek után tagad bármiféle összefüggést – miért is ne tenné? Ugyan ki vonja ezért felelősségre?