Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Videókban üzent Soros György Orbánnak

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Soros-ellenes nemzeti konzultáció éppen ma ért véget, de most Soros György, a megtámadott fél is videóüzenetet küldött a kormánynak. A Soroshoz kapcsolódó Nyílt Társadalom Alapítvány Youtube-oldalára felkerült három videóban az amerikai milliárdos igyekszik megvilágítani, honnan jött, és miért csinál annyi mindent Közép-Kelet-Európában és szűkebben Magyarországon alapítványán és az általa alapított Közép-Európai Egyetemen keresztül.

Újdonságként arról is beszél azonban, mi a véleménye Orbán Viktor jelenlegi rendszeréről és a magyar miniszterelnök antidemokratikus fordulatáról. Elmondása szerint, amikor 1989-ben az ő segítségével Orbán Oxfordban foglalkozhatott jogelmélettel és a liberális demokráciával, már látszott rajta, hogy Angliába érkezése után nem sokkal inkább haza kívánt menni, és ott politikai karrierbe kezdeni. Mint Soros felidézi, alapítványán keresztül nemcsak Orbánt, de a Fideszt is a kezdetektől támogatta, a magyar miniszterelnökről azonban az a véleménye, hogy ezeket az értékeket már rég elhagyta:

Kapcsolatunk megromlott, mert ő megromlott! Nagyon megváltozott.

– mondta. Miközben Orbán Viktornak elvitathatatlan érdemei vannak az 1989 utáni demokratikus rendszer kialakításában, mostanra Soros szerint inkább egy „maffiarendszert” vezet. Ennek pedig ő és alapítványa kimondottan az ellenfele.

Némileg sarkítva Soros ehhez hozzáteszi, szerinte az orosz megszállás alatt sem volt akkora elnyomás Magyarországon, mint ma. Ami pedig a Közép-Európai Egyetem (CEU) sorsát illeti, arról megjegyezte,

lehet, hogy a CEU száműzetésbe kényszerül, de akkor is túl fogja élni ezt a rezsimet.

Soros György még ősz elején tőkésítette fel világszerte működő Nyílt Társadalom Alapítványát (Open Society Foundation – OSF) magánvagyonából 18 milliárd dollárra, így létrehozva a világ második legnagyobb jótékony szervezetét. Magyarországon a hetekben indult el a kormány ellene és a hozzá köthető szervezetek ellen indított kampányára szánt válaszkampánya, ennek keretében beszélt most is az őt ért támadásokról.

(168 Óra)