Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újabb 51,5 milliárdot szórhat el a kormány ellenőrzés nélkül a „migrációs válság” ürügyén

Ez a cikk több mint 6 éves.

A kormány továbbra is fenntartja a migráció miatti szükséghelyzetet az országban, ehhez pedig most lényegesen megemelte a szükségkeretet is, így 51,5 milliárd forintot költhet közbeszerzési pályáztatás nélkül erre a célra jövőre.

A rendelet indoklása szerint a kormány:

egyetért azzal, hogy a rendkívüli migrációs nyomás kezeléséhez kapcsolódó feladatok hatékony megvalósítása során a Kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinek eszközbeszerzéseiről szólóhatározat rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

A 2015-ös  Magyarországon lezajló menekültválság nyomán Orbán Viktor kormánya „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet” hirdetett meg, majd 2016 tavaszán az Alaptörvény módosítását is kezdeményezte, hogy a „válsághelyzet” jelentését kibővítse. A rendkívüli törvényi állapot a mai napig is érvényben van, és – például a határzárhoz kapcsolódó – feladatok, fejlesztések elvégzésére gyorsított módon, közbeszerzés nélkül is lehetőséget ad.

(Magyar Közlöny)